[2019. június]



2232
Akkor mindenfelé nagy    volt a siránkozás.
Palotában és toronyban    zengett a kiáltozás.
Ezt meghallotta Dietrich    egyik vitéze.
Sietett, hogy urának    a fontos hírt idézze.

2233
Így szól a fejedelemhez:    „Idehallgass, Dietrich uram!
Amióta csak élek,    nem hallottam ugyan-
ilyen hangos keservet,    amilyet most hallottam.
Félek, Attila király is    ott fekszik halottan.

2334
Hogy volna a nép máskülönben    ennyire gyásztól áthatott?
A király vagy Kriemhilda úrnő:    egyikük bizonyára halott!
A bátor jövevények    megölték őket haragból.
Keserves siratással    sok derék hős lovag szól.”

2235
Felelte Verona hőse:    „Kedves lovagok,
ne ítéljetek elsietve.    Akármilyen dolog,
amit tettek a jövevények,    az fordul ellenük.
Maradjon annyi előnyük,    hogy jó a viszonyom velük!”

2236
Mondta Wolfhart, a bátor:    „Én odamegyek,
és tudakozódom,    hogyan állnak az ügyek,
és mit tettek a jövevények,    hogy neked, uram, elmagyarázzam,
miért van a palotánál    a nép ekkora gyászban.”

2237
Dietrich nagyúr felelte:    „Ha sok dühös vitéz nyomul,
és faggatózni kezdesz    tapintatlanul,
az ilyesmi őket    ingerli fölöslegesen.
Ezért, Wolfhart, nem te mégy tudakozni.    Semmi esetre sem!”

2238
Helfrichet kérte inkább,    hogy odasiessen,
és tudja meg, vagy úgy, hogy    Attila szolgáira lessen,
vagy kérdezze a vendégeket ki:    mi történt, mi a csoda?
Mi lehet a még sose hallott    nagy sírás-rívás oka?

2239
A követ tudakozódik:   „Mi történt mégis itt?”
Feleli az egyik siralmas:    „A harc romlásba vitt
mindent. Ami a hunoknak    öröme volt, porban hever.
A burgundoktól megölve,    itt fekszik Rüdiger.

2240
Vitézei közül egy sincs,    aki életben maradt.”
Helfrich füléig ennél    rosszabb hír még sosem haladt.
Senkinek se vitt még    ennyire vonakodva hírt.
Dietrichhez visszatérő    követként sírva sírt.

2241
„Miről értesültél?”    – Dietrich kérdezi. –
„Helfrich, mi az a bánat,    amely szemedet könnyezi?”
Feleli a levente:    „Okom van    igen nagy siralomra.
Rüdigert a burgund vitézek    ráölték a hulla-halomra.”

2242
Mondja Verona hőse:    „Ez nem Isten sorsvetése!
Bosszúnak aránytalanul nagy.    Ez az ördög incselkedése.
A derék Rüdiger, jaj,    mit vétett ellenük?
Úgy tudom, hogy baráti    viszonyban állt velük!”

2243
Azt mondja erre Wolfhart:    „Ha ez valóban kiderül,
akkor mindannyiuknak    az életébe kerül.
Ha bosszút ezért nem állnánk,    vallanánk szégyent, nagyot.
A derék Rüdiger tett    nekünk sok szolgálatot.”

2244
Az Amelungok kapitánya,    ha több is kiderülne,
azt szeretné. Figyel hát,    az egyik ablakba ülve.
Megkéri Hildebrandot,    nézzen a burgundokra.
Hátha megtudja tőlük,    mi az események bokra.

2245
Harcban próbált vitéz úr,    Hildebrand magiszter
ki akarja mutatni,    hogy ő minden burgundot tisztel,
ezért nem vesz kezébe    se pajzsot, se kardot.
Emiatt unokaöccse    korholó beszédet tartott.

2246
Így szól Wolfhart, az ádáz:    „Ha fegyvertelenül
mégy oda, fejed a szégyen    özönébe merül.
Azok ott gyalázatodra,    meglátod, kinevetnek.
De ha fegyveresen mégy,    egy kissé megijednek.”

2247
Megfogadta a bölcs vén    a buta ifjonc tanácsát.
Mire észbe kapna, látja    valamennyi társát,
Dietrich daliáit,    állig felfegyverezve.
Sajnálta ezt a vén hős.    Nem így volt eltervezve.

2248
Kérdezi, hova mennek.    „Bizony, megyünk veled.
Így Hagen, Tronje szülötte    pimaszságot feled,
és nem űz gúnyt belőled,    amire hajlamos.”
Az öreg lovag belátja:    kíséret ajánlatos.

2249
Látja Volker, a bátor:    jönnek fegyveresen
a veronai vitézek,    feléjük egyenesen.
Kezükben a kivont kard.    Pajzsuk, emelve, fent.
Burgundföldi urának    Volker új hírt jelent.

2250
Adja hírül a költő:    „Jönnek haragteli,
ellenséges akarattal    Dietrich vitézei.
Szerintem támadni fognak.    Mind a sisakját, kardját viseli.
Nekünk, idegeneknek    jövetelük vészteli.”

2251
Éppen ebben a percben    érkezik Hildrebránd.
Leereszti a pajzsát    támasz gyanánt.
Kérdései Gunther daliái    előtt hever:
„Ó jaj, derék leventék:    mit vétett nektek Rüdiger?

2252
Dietrich volt, aki küldött    hozzátok, az én uram.
Rüdigert, a jeles hőst    megöltétek-e csakugyan,
karddal, a híradások    ahogy nekünk jelezték?
Sohasem leszünk képesek arra,    hogy megbocsássuk a vesztét!”

2253
Tronjei Hagen így szól:    „Nem kaptok hazug híreket,
bármennyire szeretném,    hogy füllentsem a követ.
Nekem volna a legjobb,    ha Rüdiger élne még,
aki miatt férfiak és nők    könnye hull épp elég.”

2254
Amikor megbizonyosodtak,    hogy Rüdiger halott,
siratták a lovagok. Erre    parancsot hűségük adott.
Dietrich lovagjainak arcán    a könny lecsorog
a szakállon és az állon.    Szívük kínban forog.

2255
Siegestab ekkor így szól,    Verona hercege:
„Véget ér mindahányunk    boldog élete,
amelyet Rüdiger biztosított    gyötrelmeink után.
Az idegenek öröme elhull    Rüdiger hullatán.”

2256
Amelungi Wolfwin lovagból    így beszél a bánat:
„És ha még ma látnám    holtan édesapámat,
az sem volna akkora gyász, mint    amelynek most lelkem a foglya.
Ó jaj, a nemes őrgróf    nejét vigasztalni ki fogja?”

2257
Amelungi Wolfhart lovagból    a harag így beszél:
„A portyákon ezentúl    ki lesz a vezér?
Nemes őrgróf, milyen jó    vezér voltál felettünk!
Jaj, Rüdiger, de nagy kár,    hogy hirtelen elvesztettünk!”

2258
Wolfbrand és Helfrich,    továbbá Helmnold
siratják barátaikkal,    hogy Rüdiger megholt.
Kérdezni Hildebrandot    nem tudják, sírván-ríván.
Ő így szól: „Burgund leventék,    tegyétek, amit gazdám kíván:

2259
adjátok ki a teremből    Rüdiger holttestét nekünk,
akinek veszte miatt már    csak a bánat van velünk!
Hadd adjuk meg a végső    tisztességet neki!
Nagy jóságát irántunk    egyikünk sem feledheti.

2260
Jövevények vagyunk magunk is,    mint Rüdiger vitéz.
Ne húzzátok az időt már!    Hadd vigye baráti kéz
nyughelyhez azt, akit erre    ki-ki méltónak ítélt.
Jaj, hogy nem tehettünk    jobb szolgálatot neki, amíg élt!”

2261
Azt mondja Gunther király úr:    „Nincs jobb szolgálat annál,
mint amikor barát a barátnak    holtában szolgálva használ.
Szerintem az csak a hűség,    ha valaki cselekszik ilyet.
Ő erre érdemes volt.    Veletek jót gyakorta tett.”

2262
„Hagyjuk már a könyörgést!”    – szól Wolfhart, a levente. –
„Legfőbb vigaszunknak miattatok volt    halába mente.
Ha már ő nincs nekünk meg,    hogy vezérünkként kövessük,
adjátok ki a testét,    hogy méltón eltemessük!”

2263
Feleli erre Volker:    „Nahát, azt lesheted!
Hurcold ki a teremből,    ha tudod, a tetemet!
Ott fekszik kibelezve    és vérbe fagyva.
Rüdigerért való szolgálatodnak    ez a tett lesz a nagyja!”

2264
Feleli Wolfhart, a bátor:    „Költő úr, pofa be!
Ne dühíts! Rovásodon már    úgyis sok gaztett jele.
Ha urunk előtt tehetném,    most elbánnék veled,
de nem hagyja – sajnos! –,    hogy harcoljak ellened.”

2265
Feleli erre Volker:    „Nagyon is gyáva vagy,
ha csak azt mered cselekedni,    amit a gazda hagy.
Hát én ezt nem nevezném    hősi viselkedésnek.”
A bajtárs Hagen fülében    ez oka volt nagy tetszésnek.

2266
Feleli erre Wolfhart:    „Ahogy kívánod, dalnok úr!
Hangszereden beleid által    pótoltatik a húr,
hogy majd arról dalolhatsz    otthon, ha visszatérsz.
Türelmembe, pimasz fajankó,    ne hidd, hogy beleférsz!”

2267
Feleli erre a költő:    „Mielőtt kutya módra,
húrjaimat kicserélnéd,    majd én a sisakodra
saját véredet kenem rá    ezzel a két kezemmel,
akár visszatérek, akár nem    a Rajnához győzelemmel.”

2268
Meg akarja rohanni,    de Hildebrand, a nagybátyja
egy erős mozdulattal    magához rántja.
„Attól tartok, dühödben    ostobán nekiesel.
És akkor gazdánk előtt örökre    kegyvesztett leszel.”

2269
„Ereszd el az oroszlánt, magiszter,    ha már ilyen dühös!
De ha kezembe kerül majd”    – így Volker, az erős –,
„még ha az egész világot    is le tudta győzni,
úgy leütöm, hogy arról    dicsekvést nem fog kifőzni.”

2270
A veronai vitézek    feldühödnek ettől.
Worfhart emeli a pajzsot,    az, készen a harcra, megdől.
Rohan előre,    akár egy vad oroszlán.
Bajtársai a nyomában,    nagy robajjal porozván.

2271
Nagy ugrásokkal a csarnok    faláig kilőtt,
de Hilbebrand utolérte    még a lépcső előtt.
Átengedni nem akarja    a harcban az elsőbbséget.
Megtalálják majd, amit keresnek,    a halálos ellenséget.

2272
Hagent megrohanja    magiszter Hildebránd.
Kardokat, csendülőket    mindkettejük keze kiránt.
Jól észrevehető, hogy    bennük harag buzog.
Összecsapó kardjaikról    vörös szikrazápor zuhog.

2273
Egymástól elszakadnak    a harc hevében.
A veronai vitézek    felülkerekednek éppen.
Hildebrand nem tehet mást:    Hagent elengedi.
Erős Wolfhart magát most    merész Volkerre ráveti.

2274
Wolfhart akkorát sújt    a költő sisakjára,
hogy behatol a penge.    Reped a sisak kapcsa szára.
No de a dalnok, a bátor    ezt jócskán viszonozza.
Úgy odacsap, hogy a szikraesőnek    se vége, se hossza.

2275
A páncélból sziporkát    bőven előcsiholnak.
Eltelve gyűlölettel    egymás felé csaholnak.
Különválasztja őket    Wolfwin, a veronai.
Csak egy hős teheti ezt meg,    nem ám holmi sehonnai.

2276
Guntherben, a lovagban    harcvágy bőven akad.
Így fogadja a híres    Amelungiakat.
Giselher, a hős úr    nagy dúrral-dérrel
sok sisakot bemázol    csorogva vöröslő vérrel.

2277
Dankwart, Hagen öccse    félelmetes harcos.
Hunok elleni harcban    eddig sem volt kudarcos,
de nem számít mindaz ehhez    képest egy kutyafület.
Aldrian fián kitört most    a harci őrület.

2278
Ritschart és Gerbart,    Helfrich és Wichart
bátran harcolt, ha kellett,    és állták a vihart.
Ezt a bőrükön érzik    Gunther emberei.
Wolfbrand magát a harcba    nagyúrként beleveti.

2279
Az öreg Hildebrand is    úgy küzd, akár egy tébolyult.
Wolfhart erős kezétől    sok jó lovag lehullt.
Kardcsapások nyomán ők   vértócsába zuhannak.
Rüdigerért az Amelungok    méltó bosszút fogannak.

2280
Harcolt Siegestab nagyúr is,    ahogyan tőle telt.
Hej, hogy ő a harcban    hány sisakot darabokra szelt!
Az ellenséggel elbánt    Dietrich unokaöccse.
Nincs, aki nála a harcban    a vért bővebben öntse.

2281
Volker, a nagyerejű hős    megszimatolja,
hogy Siegestab, a bátor    a lovagok vérét csapolja
a páncélon keresztül.    Szörnyen feldühödik.
Siegestabot megrohanja,    aki hiába küszködik,

2282
ellenszegülni nem bír.    A költő kioltja életét,
vagyis a maga módján    műveli költészetét,
úgyhogy a kardja által    Siegestab halva fekszik.
Hildebrand bosszulni indul,    tudva, hogy Volker nem menekszik.

2283
„De kár a kedves nagyúrért”    – szól Hildebrand magiszter –,
aki Volker keze által    elesvén, halált megismer!
No de te sem maradhatsz    életben, versfaragó!”
Van-e a bátor Hildebrandnál    ádázabbul haragvó?

2284
Volkerre úgy odasújt, hogy    a kapocs és a pánt
röpköd jobbra-balra    a terem fala iránt
a sisakról meg a pajzsról    a bátor versfaragónak.
Az erős Volker az élők    sorából áll be holtnak.

2285
A harcba odanyomulnak    Dietrich vitézei.
Villogva magasba merednek    a kardok élei.
A páncélokból kifordul    gyűrűlemez, jó nagy adag.
A sisakok alól kicsordul    forró, vörös patak.

2286
Hagen, Tronje szülötte    látja, hogy Volker halott.
Rá az egész úton ennél    nagyobb gyász nem sújthatott,
akárhány rokonát és    vitézét veszítette el.
Ó jaj, hogy feldühödve    milyen bosszút remekel!

2287
„Nem sokáig örülhet    az öreg Hildebrand!
Bajtársam általa megölve    fekszik a porban alant!
Legeslegjobb segítőm,    aki valaha volt!”
Pajzsát a magasba emelte.    Rohamozott, kaszabolt.

2288
Helfrich, a bátor:    Dankwartot megölte.
Gunther és Giselher    bánattól eltöltve,
amikor látniuk kell,    hogy kardok a halálba tolták.
Ám kezei saját halálát    előre megtorolták.

2289
Wolfhart a termet    jobbra-balra hágja.
Gunther vitézeit mind    sorra-rendre levágja.
A termen már harmadízben,    hogy keresztülnyomul.
Keze nyomán a vitézek    színe-virága hull.

2290
Giselher nagyúr így    kiált Wolfhart felé:
„Jaj annak, aki ezt az ádáz    ellenséget lelé!
Nemes lovag, Giselher,   öld meg ellenfeledet!
Legyen már vége ennek!    Ez így tovább nem mehet!”

2291
Wolfhart a harcban    Giselherhez odafordul.
Kardjuk nyomán a sebekből    sok vér kicsordul.
Wolfhart annyira feldühödve csörtet    Giselher felé,
hogy a vértócsákból a lépte nyomában    fejéig fröccsen a lé.

2292
Wolfhartot úgy fogadta    a szép Ute fia,
hogy szörnyű csapások sorának    kellett zuhognia.
Erős bár a levente,    életben mégsem marad.
Ilyen ifjú királyból    ilyen bátor ritkán akad.

2293
Wolfhart dalia testén    úgy átütötte a páncélt,
hogy a szörnyű sebekből    a vér szanaszét spriccelt.
Halálra sebezte    Dietrich derék vitézét.
Még egy ilyen merész hőst    nem látsz, hiába nézz szét.

2294
Amikor Wolfhart, a bátor    érzi, hogy holtra sebezve,
elhullajtja a pajzsát.    Nekigyürekezve
emeli kardját, a metszőt,    amelynek nagy a súlya.
Páncélon, sisakon átüt.    Giselhert a hős lesújtja.

2295
Így hát mind a kettő    életet halálra cserél.
Dietrich vitézei sorából    immár egy sem él.
Az öreg Hildebrand lett    Wolfhart elestének tanúja.
Azt hiszem, semmitől még    nem támadt ekkora bánata-búja.

2296
Gunther vitéze is mind    bánattal lett elegy.
Dietrich vitézei szintúgy.    Hildebrand odamegy,
ahol Wolfhart kinyúlva    fekszik a vérben amott.
Hildebrand a karjaiba zárja    a bátor és derék lovagot.

2297
Ki akarta vinni a teremből.    Ez kétségtelen.
De Wolfhart túl nehéz volt.    Otthagyni kénytelen.
Felpillant vérbe fagyva    a ravatalra-szánt.
Látja, nagybátyja szeretné    vinni a kijárat iránt.

2298
Így szól a halálra sebzett:    „Drága nagybácsikám,
ebben a szorongattatásban    kár volna ügyelni rám.
Inkább Hagent kerüld ki:    ilyen tanácsot adok.
Szívében rohamoznak    gyilkos indulatok.

2299
És ha atyafiságom    siratni akar,
a legjobb híreket mondd    rólam nekik hamar.
Ne sírjanak miattam!    Nevem magasba szállt:
egy nagy király kezétől    haltam dicső halált.

2300
Továbbá megtoroltam    e helyütt halálomat.
Sok lovagot miattam    a felesége sirat.
Ha tőled bárki kérdi,    mondhatod neki büszkén:
én egymagam megöltem    vagy száz lovagot, leküzdvén.”

2301
Gondolt mindeközben    Hagen is a költőre,
akinek életét a bátor    Hildebrand elvette egykettőre.
Így szól az öreg vitézhez:    „Bánatomért megfizetsz.
Vasad sok jó leventét    emitt az életből kimetsz.”

2302
Rásújtott Hildebrandra,    hogy a sok szikra porzott,
és csak úgy zengett a Balmung,    amelyet Siegfriedtől elorzott,
miután a lovagot annak    idején meggyilkolta.
Védekezik az öreg hős.    Látszik bátor mivolta.

2303
Dietrich nagyúr vitéze    kezében a penge széles.
Azzal sújt Tronje fiára.    A kardja hiába éles,
nem tudja megsebezni    Gunther főemberét.
Viszont Hagen széthasítja    Hildebrand karpáncél-hengerét.

2304
Hildebrand, az öreg érzi,    hogy megsebesül.
Fél, hogy Hagentől további    sebekre is még sor kerül.
Dietrich vitéze a pajzsát    a hátára veti.
Súlyosan megsebesülve,    a halált még éppen elkerüli.

2305
A burgundok seregéből    már mindenki megholt.
Gunther és Hagen az a kettő,    aki még életben volt.
Az öreg Hildebrand megy,    alvadt vértől borítva,
elmondani a szomorú hírt,    Dietrichtől bátorítva.

2306
Látja, hogy fejedelme    fölöttébb szomorú.
De szavaitól még nagyobb lett    Dietrichben a ború.
Látja, hogy Hildebrandon    a páncél csupa vér.
Ahogy aggodalma sugallja,    híreket tőle kér.

2307
„Mondd, Hildebrand magiszter,    milyen sebből ereszt
ilyen sok vért a szíved?    Ki tette veled ezt?
Úgy látom, verekedtél    a burgundokkal a teremben.
Hát nem tiltottam ezt meg?    Maradtál volna türelemben!”

2308
Ő feleli az urának:    „Hagen volt az a bajnok,
aki a sebeket ütötte.    A helyszín tényleg a csarnok.
Már éppen ott akartam    hagyni a lovagot.
Egy hajszálon alig múlt,    hogy az ördög életben hagyott.”

2309
Szól Verona kapitánya:    „Azt kaptad, amit érdemelsz.
Burgundoknak adott baráti    üzenetemre miért nem figyelsz?
Miért szegted meg a békét,    amelyet velük kötöttem?
Nem teszem meg, de vedd úgy,    hogy a fejedet leütöttem!”

2310
„Dietrich úr, fejedelmem,    kérlek, ne haragudj már!
Rajtam és barátainkon    esett amúgy is csúf kár!
Mi csak Rüdiger holttestét akartuk    kihozni a teremből.
Gunther szolgái nem adták.    Harc lett végül is ebből.”

2311
„Jaj nekem! Eszerint hát    Rüdiger tényleg halott?
Ez bennem maga mögött hagy    minden más bánatot!
A nemes Gotelinda    a nagynénémnek a lánya.
Szegény árvákat Pöchelarnban    milyen bánat veti-hányja!

2312
Nekem az ő halála    a gyász felsőfoka!”
Sírva fakadt a nagy hős.    Erre megvolt az oka.
„Jaj, hűséges barátom!    Jaj, elvesztettelek!
Ilyen súlyos csapást én    soha ki nem heverek!

2313
Mondd meg, Hildebrand magiszter,    nekem az igazat:
ki volt az a levente,    aki miatt lett áldozat?”
Mire Hildebrand szól:    „Gernot volt, az erős.
Viszont Rüdiger kezétől    szintén elhullt ez a hős.”

2314
Dietrich szól Hildebrandhoz:    „Hallják tőled az emberek,
hogy fegyverkezzenek fel,    mert én odamegyek.
És adjátok rám a páncélt,    amely a testem őre!
A burgund daliákat    magam vonom kérdőre.”

2315
Kérdi Hildebrand magiszter:    „Ki küzdjön oldaladon?
Aki harcosod él még,    személyemben jelen vagyon.
Itt állok egymagamban.    A többi mind lett oda.”
Megijedt ezt hallva Dietrich.    Erre megvolt az oka.

2316
Ilyen nagy veszteséget    még sohasem szenvedett.
Azt mondja: „Nos, ha minden    vitézem odaveszett,
úgy elhagyott Isten engem,    Dietrichet, nyomorultat.
Király voltam, rangos, hatalmas    és gazdag, ha nézem a múltat.

2317
De hogyan eshetett meg”    – így Dietrich fejedelem –,
„hogy elhullott az összes    harcra kész emberem
vesztésre állók kezétől,    akik a harcban kimerültek?
Ha én nem vagyok balszerencsés,    végzetes bajba ők sem
kerülnek.

2318
Balszerencsém nem enged    a harctól maradni távol.
Mondd hát: van-e, aki él még    a burgundok hadából?”
Szól Hildebrand magiszter:    „Isten a tanúm, senki se,
csak Gunther király, a hatalmas    és Hagen, a hűbérese.”

2319
„Ó jaj, drága Wolfhart!    Hát elvesztettelek!
Bánom, hogy megszülettem,    és múltak nyarak, telek!
Jaj, Wolfwin, Wolfbrand, Siegestab!    Sajnálom a fiúkat!
Amelung-földre vissza    nélkülük most már ki juttat?

2320
Helfrichet, a bátrat,    őt is megölték nekem!
Gerbartot, Wichartot eléggé    sohasem keserülhetem!
Életem örömöt már    sohasem fog fialni!
Jaj, hogy a siralomba    nem lehet belehalni!”


JEGYZETEK


A Szerző a 2277. strófában harci őrületről beszél: azt állítja, hogy Hagen öccse, Dankwart őrülettől megszállva harcolt („nu vaht vil tobeliche”). Aztán a józan Hildebrandot is hatalmába keríti a téboly. A huszadik századból ismerünk eseteket, amikor egy-egy háború a maga könyörtelen logikája szerint akkor is folytatódik, amikor már a harcoló felek nagy része látja, hogy az öldöklésnek semmi értelme sincs. Ebben az epizódban is ilyesmi történik, és a Szerző a harci őrü­let elhatalmasodásának pontos, kíméletlen elemzését adja.
Az öreg Hildebrand a Dietrichtől kapott parancshoz híven, egyedül és fegyvertelenül akarja a burgundok által megszállva tartott csarnokot felkeresni, hogy megbizonyosodjék Rüdiger haláláról. Ha valóban így tesz, nincs öldöklés, továbbá nincs érvényes lezárása a műnek. Igen ám, de mire észbe kapna („e daz ers innen wurde”), tapasztalnia kell, hogy ő maga is állig fel van fegyverezve, ahogyan Dietrich összes vitéze is, akik – az ő eredeti szándékával ellentétben – elkísérik a csarnokhoz. Ez a burgundokban eleve gyanakvást és ingerültséget kelt, de még most sem volna elkerülhetetlen a vérontás. Hildebrand kívánsága méltányos és teljesíthető: ő csupán Rüdiger holttestét szeretné elvinni, hogy tisztességgel eltemesse. A másik oldalon Gunther hajlandó is volna kiadni a holttestet; de mire megtehetné, az események – a lobbanékony Wolfhart és az öntelt Volker kölcsönös provokációi – elsodorják a megegyezésre hajlamos mérsékelteket.
Utána már csak az alvadt vérrel dekorált Hildebrand gyászhírének és Dietrich sirató litániájának, vagyis a végkifejlet közvetlen előkészítésének marad hely.

2234
a király vagy Kriemhilda (…) bizonyára halott: a Szerző biztos kézzel adagolja a rémhíreket. Tudja, hogy ezek is szükségesek a harci téboly szításához.
2237
Wolfhart, nem te mégy: már egy korábbi kaland során is kiderül (1990. strófa), hogy Dietrich nem bízik Wolfhartban.
2244
Amelungok kapitánya: Dietrich.
2245
magiszter, „meister”: törvényekben járatos embert, általában olyan írástudót jelentett, aki nem volt pap.
2250
A csekély számú bokorrímes strófák egyike. A „gan /man / stan / gan” szavak csengenek össze.
2251
leereszti a pajzsát: gesztus, annak jelzése, hogy (egyelőre) nem készül támadni.
2255
Siegestab: Dietrich unokaöccse. Ezért is nevezi hercegnek a Szerző.
idegenek: nem a burgundokról, hanem az Attila szolgálatában álló, Rüdiger pártfogását élvező veronaiakról van szó.
2258
amit a gazdám kíván: Dietrich – legalábbis a szövegben – nem adott rá utasítást, hogy Hildebrand elkérje a burgundoktól Rüdiger holttestét.
2259
a teremből: a burgundok, miután megmutatták Attilának és Kriemhildnek Rüdiger holttestét (2229. strófa), nyilván visszavitték a terembe, noha a Szerző ezt külön nem mondja el.
2262
hagyjuk már a könyörgést: Gunther mindeddig hajlott rá, hogy kiadja Rüdiger holttestét. Wolfhart mintha szántszándékkal tenné lehetetlenné a békés egyezkedést.
2268
meg akarja rohanni: mármint Wolfhart Volkert. Most viszont Volker provokálja az összecsapást.
2290
öld meg ellenfeledet: a „nu wendet gegen in” Giselher önmegszólításaként értelmezhető. De Boor az „in” névmást „min”-re javítja, ennek értelmében Giselher Wolfharthoz fordul, őt hívja ki a harcra. Az eredeti szövegnek ezen a helyén, a 2290. strófa 3. sorában nincsenek személynevek.
2292
a levente: Wolfhart.
2295
immár egy sem él: Hildebrand él még, de ő nem tartozik a közönséges vitézek sorába.
2297
ravatalra-szánt, „der rewende”, szó szerint: a megsiratnivaló, a „riuwen” igéből.
2307
ilyen sok vért a szíved: a „verchbluot” a szívből, illetve a halálos sebből kifolyó vért jelenti.
2316
király voltam: a szerencsés uralkodó jelzői – rangos („here”), hatalmas („gewaltec”) és gazdag („rich”) éles ellentétben állnak Dietrich önminősítésével, miszerint ő most már „arm”, vagyis nyomorult.
2317
balszerencsés: a korabeli felfogás szerint az uralkodó – gondviseléstől meghatározott – balszerencséje


MÁRTON LÁSZLÓ fordítása