A tegnapi nap felkészületlenül ért. A mai nap rég lejárt. Támolyogva járod az utcákat, mintha kutya mart volna beléd, rég nem tudod, mit jelenthet ez. Nem tudod. Nem emlékszel. Nem sejted. Az emlékezet helyét elfoglalta a történelem. Minden oldalról rád rontanak az utcák, a tenger ölelésébe hátrálsz, megbénít a mélység csendes falánksága. Egy szálloda – talán ott lakom, mondod. De csak a kutyák értik, mért vagy otthontalan. S még a nők, akikről nincs időd írnod, de a testük körbemossa elméd, akár a falánk tenger, az otthontalan. Nincs hova visszatérned. Fordulj be az első utcán balra, és ne érkezz meg sehova.
