Lisztóczky László: Vonások Dsida Jenő portréjához. Tanulmányok és dokumentumok. Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2005.
Lisztóczky kötetét olvasva, az irodalomtudományi pozitivismusra jellemző kutatói magatartásról, gyakorlatról árulkodó tanulmányokkal, művekkel szembesülünk. A könyv szerzője a pozitivista kutatás okozta örömökre ad példát: egy költői életmű elhanyagolt oldalainak megvilágítása, a recepció figyelmét elkerülő versek felfedezése számára a kutatói öröm forrását jelenti.
A pozitivismusra az átfogó elméleti megfogalmazások, a „spekulációk" kerülése a jellemző. Művelői az irodalmat a történelmi, földrajzi, etikai és vallási kontextus függvényeként képzelték el és határozták meg. A legismertebb pozitivista kutatók az irodalmat az életmodellek, erkölcsöket és viselkedésmódokat elérhetővé tevő megfelelő alkalomként és eszközként fogták fel.
Lisztóczky László kötete jó bizonyíték arra, hogy a pozitivista beállítottságú kutató anélkül, hogy túlzásba vigye a fentebb leírt kutatási módszert, ismeretlen arcait mutathatja meg egy bizonyos életműnek. Dsida Jenő költészetére és életére vonatkozó érdekességek után kutatva, a szerző többek között a költő elfelejtett verseinek vagy a Kós Károllyal ápolt kapcsolatának perspektívájából a Dsida életéről és munkásságáról kialakult képet egészíti ki. Dsida tragikus messianizmusát a költő gyógyíthatatlan szívbetegségéből és az erdélyi kisebbségi sorsából vezeti le, utóbbi a Psalmus Hungaricus megírásának egyik motivációja, véli Lisztóczky. Emellett a Dsida halálára írt verseket is szemügyre veszi, és az Erdélyi Helikon íróinak Egerben tett látogatását is taglalja. A szakmai munka és a személyes élmény keveredéséről, összefonódásáról beszélhetünk a könyv kapcsán, hiszen a szerző amellett, hogy irodalmi elemzésekbe bocsátkozik személyes élményeiről, a kutatás motivációjáról, a költő életművével való foglalkozásának alakulásáról is beszámol. Az erdélyi költőt a Nyugat szerzőivel egyenrangúnak tekinti. Diplomadolgozatának tárgyául azért választotta Dsida költészetét, mert azt tapasztalta, hogy kortársai körében meglepően ismeretlen volt a költő lírája. Kutatásának első lépését a Dsidával kapcsolatot ápoló személyek levélben történő megkeresése jelentette. A munkának ez a része utólag dokumentumértékűvé vált. „Amikor újra elővettem az íróasztalom egyik zugában lapuló válaszleveleket, magam is csodálkoztam, hogy mennyire szerves, egymásba fonódó folyamattá áll össze ez a régi, számomra oly szép és emlékezetes történet. Természetesen akkor még nem sejthettem, hogy a megszólított hírességek válaszaiból egyszer majd irodalomtörténeti dokumentumok lesznek…" – írja Lisztóczky.
A levelekből az 1960-as évek irodalmi gondolkodásának árnyalataira, kontextusaira lehet következtetni. A nemzeti tendenciájú irodalmi anyagok nem kaphattak helyet a korabeli kánonban (Mátrai Béla arról ír levelében, hogy a Psalmus Hungaricus éppen ezen tulajdonsága miatt sem kéziratban, sem nyomtatásban nem volt elérhető). Dsida a verset írógéppel sokszorosított formában terjesztette, műve nyomtatásban csak halála után jelent meg. Karádi Nagy Lajos Dsida életrajzi adataival egészítette ki Lisztóczky munkáját. A száraz adatokon kívül a levélből az is kiderül, hogy Dsidának kitűnő nyelvérzéke volt. Nagyon jól tudott németül, franciául, románul, és annak ellenére, hogy az angol és orosz nyelvet nem ismerte, kitűnően vállalkozott például Puskin műveinek magyarra fordítására.
Áprily Lajos szakirodalmi segítséget nyújtott Lisztóczkynak, Benedek Marcell pedig pikáns történetet font bele a Lisztóczkyval váltott levelek egyikébe: „Nem tudom, doktori értekezésébe beleillik-e az az epizód, hogy Apám vette el a fiatal Dsida kedvét egy idősebb hölgytől, aki szerette volna vele elvétetni magát. Erről könyvemben nem szóltam." A levelek egymással összefüggnek, és a „szakmai adatbázis" szempontjából kiegészítik egymást.
A könyv szerzőjének alapos filológusi kutatómunkájáról tanúskodik a Dsida Aladár hitbuzgalmi írásai, benne fény derül Dsida Jenő édesapja két írásának megjelenési körülményeire és Dsida vallásos neveltetésére. Lisztóczky, Dsida Aladár írásából vett idézetekkel világít rá Dsida Jenő keresztény tanításokra és hagyományokra épülő értékrendjére.
A Csemetefa énekében Benedek Elek, Dsida Jenő és a Cimbora közötti hármas kapcsolat fontossága kerül fókuszpontba. Dsida tizenhat éves korától 1927 márciusáig a Cimborában sok verset és fordítást publikált. A folyóirat szerkesztője, egyben Dsida fölfedezője Benedek Elek volt, aki a lapban az ifjú tehetségeknek és a pályakezdőknek biztosított publikálási lehetőséget. A költő neve először 1923 augusztusában tűnt föl a Cimbora hasábjain. Az Elek nagyapó üzeni rovatban verseit röviden értékeli a szerkesztő. Dsida korai „költői hitvallására" Benedek Eleknek címzett levele mutat rá: „Kedves jó Nagyapó! Most, amikor e sorokat írom, sűrű pelyhekben szállingózik kinn a hó, és én arra gondolok, hogy több akadályt fogok találni utamon, amíg célomhoz érek, mint ahány hópehely leesik egy hosszú nap alatt. Az én célom nem a dicsőség. Én nagyobbat, többet akarok, én a nép szeretetét akarom. Ha ehhez az én szeretetem elég lenne, már célnál is lennék, mert senki sem szereti talán faját, anyanyelvét olyan lángolóan, mint én. De ehhez akarat, kitartás, munka és egészség is kell…" Lisztóczky, Dsidának az említett folyóiratban megjelent versei közül többet is szemügyre vesz, pozitivista kutatóra valló megállapítást tesz: „… a rezignált szomorúság már kamaszkorában beivódott idegsejtjeibe és költészetébe: szívközelből ismerte az emberlét eredendő reménytelenségét. Gyógyíthatatlan betegsége hatványozottan tette őt fogékonnyá nemcsak a szépség és az öröm, hanem a tragikus jelenségek iránt is."
A kötet szerzője az irodalomtörténeti tudatból kiesett versekre is felhívja a figyelmet. Ilyen mű a Be rossz!, Harangszentelésre vagy a Gyertyaláng. Az első vers szerepel a Réthy Andor által szerkesztett Dsida-bibliográfiában, de egyetlen Dsida-kötetben sem jelenik meg. A másodikat egyik Dsida-bibliográfia sem tartalmazza, Lisztóczky egy kalendáriumban akadt rá. A Gyertyaláng pedig a Zeneművészeti és szépirodalmi anthologia 1930–31 című könyvben került publikálásra. A bibliográfiákban ez a vers sem kapott helyet.
A Vonások Dsida Jenő portréjához című könyv új adalékokkal szolgál a Dsida-recepcióhoz, és nem csak ahhoz. Az elméleti háttér erőteljesebb jelenléte a költő életművének olvasatát árnyaltabbá tehetné, és más lehetőségeket is nyitna a Dsida-kutatást illetően. A kötet mindenképp fontos információkkal látja el az olvasót, alapos filológiai és kutatói munka eredményét tartalmazza.