Láttam a házat,
mely te voltál.
Láttam az utcát,
mely én voltam.
Láttam a nagy fát,
tetejében a gyermekeinkkel,
de mintha nem ők lennének.
Láttam a Házsongárdi temetőt,
maga körül a városunkkal,
melyben te is, én is, gyermekeink is
otthon voltak.
Láttam a Házsongárdi temetőt,
melyben se te, se én, se gyermekeink
otthon nem lesznek.
Láttam az ablakunkat:
mögötte felcsippesztve függött
az elfittyedt szívek sora.
Láttam, mindent láttam,
de nem hallatszott egyetlen
szó sem abból a világból,
ott volt kiterítve előttem,
mint valami puha térkép,
még a rég elhagyott macska
sem nyávintott felém,
csak forgott körbe-körbe
a puha térkép közepén,
dorombolva kereste a helyet,
ahol laktunk valamikor.