TALÁLT VERS
[200 AranyLátó - 2017. március]

---

„Eh! mi gondod a jövőre?
    Eh! a múlttal mi közöd?
Könnyel a múlt sirja dombját
S a reménynek száraz lombját
    Hasztalan mit öntözöd?

Századoknak bűne, átka
    Mind csak téged terhel-e?
Nem talán még sokkal érzőbb,
Nem talán még sokkal vérzőbb
    Honfi-társid kebele?..."

Oh, tudom; de bánatomban
    Meg nem enyhít társaság;
Mint szülétlen több gyerekre
Osztatlan száll s mindegyikre
    Az egész nagy árvaság.

Sőt azáltal súlyosb részem,
    Hogy míg a tett melege
Más’ sebét enyhőbbé tészi:
Ő, szegény, csak kínját érzi –
    A lant méla gyermeke.

Hogy’ reméltünk! s mint csalódánk!
    És magunkban mekkorát!...
Hisz’ csak egy pontot kerestünk:

Megtalálva, onnan estünk;
    Így bukásunk lelki vád.

Mennyi seprő a pezsgésben,
    S mily kevés bor!... Volt elég,
Kit nagy honszerelme vonzott
Megragadni minden koncot,
    Nehogy más elkapja még.

Mennyi szájhős! mennyi lárma!
    S egyre sűlyedt a naszád;
Nem elég csak emlegetni:
Tudni is kell jól szeretni,
    Tudni bölcsen, a hazát.

Vagy nekünk már így is, úgy is
    Minden módon veszni kell?
Egy világ hogy ránk omoljon?
Kül-erőszak elsodorjon?...
    Vagy itt-benn rohadni el?

1877