[Látó, 2006. február] 

Az öregember vályogháza
kiszáradt folyó partján fekszik.
Több éve, hogy nem jár ott senki,
Jó ideje nem jár ki ő sem.

Egy napon, mintha valakit várna,
kiül a padra, elpipázgat.
Kopott írást vesz kezébe,
alkonyatban könyvet olvas:

„Első lesz a hárs illata,
második a búzakalász,
boroskancsó a harmadik,
utoljára harang kondul."

Bemegy az ember, kint hagyja könyvét.

Akkor a szavak megfeketednek,
azok a szavak elszürkülnek,
végül, mire eljön a reggel,
legvégül kifehérednek.