számomra mindig is abban rejlett a versírás nehézsége
hogy ki legyen az alanya
egy határozott személyt kerestem
akibe belekapaszkodhatunk azonosulhatunk
elsőnek mindig apámra esett a választás
aztán rögtön az első önkitárulkozásnál
bevallom erre valók a versek
mindenféle titokzatos történet
cizellált mondatok választékos szavak mögé bújva
akár egy bábjátékos a paravánja mögül
vagy egy gyóntatófülke homályából
mondjuk el írjuk le gondolatainkat
féltve őrzött titkainkat sérelmeinket
vagy piszkos kis vágyainkat
szóval egy ilyen jelenetnél
ha éppen arról írnék
amikor az unokabátyám bevezet a férfiéletbe
megmutatja hogyan csinálja
majd ki kell verjem neki
amíg a sárgás kocsonyás nedve előtör
a vékony ujjaimhoz mért vastagra duzzadt farkából
na egy ilyen jelenet vagy ez a szerep
sehogy sem illene ez apámhoz

de a hóvirág utcai garzonlakás második emeleti ablakán
kidobott Mamaia 3-as rádiókészülék viszont
tökéletesen passzol a kezébe aztán száll
szép egyenes ívben a konyhaablak felé
mint kora reggel a napfény amely telibe találja
és úgy hatol át rajta csak most nem be
hanem ki tompa csattanással
rögtön azt követően éles csörömpöléssel
de még szól a repülő készülék
„… kedden este moziba mentünk
a film egy szerelemről…”
aztán az ijedtségtől magához tér
de otthonos ebben a fura szerepben
látom ahogy siet le a lépcsőházban
takarítja össze az üvegszilánkokat és
egy dobozba összegyűjtve hozza fel
a szürke 1965-ben gyártott rádiót

két hétig bütyköl rajta
amíg ismét úgy szól mint újonnan
és együtt énekel vele tölt italt is neki
„és elmesélte az életét
azt is hogy volt egy nagy szerelme…”
ismét az ablak bánja és a gép
másnap az üvegeshez ketten megyünk
biztatón fogom inkább szorítom a kezét
a lépcsőház előtt megállva
követem tekintetét
mint egy kiszabadult madár
száll fel repdes egy nő vállára száll
aki éppen ruhát terít
és napoztatja szép bőrét

aztán rövidesen elköltözünk Fecske utca 12.
a Mamaiát is visszük még működik de keveset szól
aztán egyszer bevásárlás után
az új tömbház előtt állva

ismét fogom apám kezét
biztatón ahogy azt a filmekben is látjuk
ilyenkor biztosan rám közelítene a kamera
amint felnézek rá aztán őrá
az első emeleti erkélyt keresi tekintetével
egy másik ablakból halk zene szól
nem az a dal és émelyítő ételszag
de mivel nem ez a napos oldal
senki nem tereget ruhát
pláne nem melltartóban
így rágyújt egy cigarettára
na ez kimondottan jól áll apám kezében
és innen válik hitelessé egy történet
mondjuk egy apró gesztustól
amit akárki nem tud mímelni
senki nem tud úgy rágyújtani egy cigarettára
mint az aki világéletében szívta
vagy úgy leírni egy melltartóban teregető nőt
aki mondjuk egy teljesen más történet szereplője
és bár sehol nem írja a melltartója fekete
nem erkélyen hanem egy barna csempés fürdőszobában áll
mobiltelefonnal szelfit készít
és apám csak ezért dobja ki kétszer a rádiót
filmbe illő lazasággal töri be a konyhaablakot
én pedig megköszönöm neki az alakítást
összekacsintunk és elengedem a kezét