[2022. május]

Egy idő óta éjszaka, ahogy azt hiszi, elalszom, Lajos kioson a konyhába, és csukott ablaknál dohányzik. Hogy ez engem mennyire idegesít! Képtelen vagyok a bagó szagával kibékülni. És hányszor, de hányszor megkértem, hogy ha lehet, akkor az erkélyen dohányozzon. De mindig elfelejti, én meg már minek is szóljak neki századszor.

Nem tudom, hogy pontosan hajnali hány órakor jön be a hálóba, mert addig rendszerint elalszom. Ki kell aludnom magam, mert a műtőben a Prof nem nevezne Judit őrangyalnak, ha egyszer rossz eszközt adnék a kezébe.

Hét óra, ha egyszer nem a füstös konyhába jönnék ki, hanem a lefőzött kávé illatára ébrednék, nos, akkor egészen biztosan leesne a nem létező gyű­rű a szivaros Lajosom nikotinsárga ujjáról. Miért is ragaszkodom én ehhez a kapcsolathoz? Két hónapja a szexet mondtam volna, de ma már…

Dehogy viszem be neked a kávét, sőt, fel sem ébresztelek, így hátha észreveszed, hogy dolgozni mentem. A te munkád bámulni az ablakon át Arankát délelőtt is. Aranka unikum. Roma származását csak a hosszú hajáról vennéd észre. Madárcsontú, fehér bőrű, ezért kislánynak nézed, mert a tizenkilenc évével még az, de mint mesélte, mivel nem ment férjhez 13 évesen, így ő már vénlány a családban.

Lajos, igazán nem tudhatod, hogy ez a lány ókori latin szövegeket fordít naphosszat. Zseni ő neked, csak nézzed őt, csorgasd csak a nyálad őutá­na éjszakánként. Amúgy, ha tudnád, a Prof adta ki a lakását Arankának, ismeri Arankát születésétől fogva. És a szülők tisztelik a Profot, és felnéznek az okos lányukra.

Lajoskám, ha kitartasz az éjjelezéssel, meg persze a látogatásaid sem gyérülnek, akkor bizony huszadikán megnézhetsz egy roma vacsorát, ahol a Prof a díszvendég! Őt meg már úgyis ismered, bár azon az estén sokkal büdösebb lesz a cigarettádtól a konyha.

Aú, jól belecsíptem magamba! Lehet, hogy van egy kis túlsúlyom, de formás vagyok, kemény húsú, és az én zöld szemem állandóan mosolyog. Ki az a hülye, aki reggel hétkor jógával kezdi a napot? Heti háromszor, de Te, Lajosom, ezt sem vetted észre. Bezzeg a Proffal órákat tudok beszélni a spirituális gyötrődésekről, a hitről, a halál után is van életről. Mikor is beszélgettem veled utoljára?

És már itt is vagyok, talpig műtős ruhában, eszközeink sterilizálva. Ma délelőtt négyszer vagyok a Prof asszisztense, azaz a betegek őrangyala. A mai napra zenének Vangelist választottam, ma holmi Pavarotti, de még a Bolero sem igazán lenne kedvemre való.

– Judit, köszönöm a mai napot, maga nélkül én csak fél ember vagyok!

– Én köszönöm, hogy újra engem kért.

– Judit, szeretnék kérni magától valamit. Rosszul fogalmazok, szeretném megkérni valamire. Összevissza beszélek, látja, Judit, maga mit vált ki belő­lem, szóval…

– Mondja már, Prof úr! Valamit rosszul csináltam?

– Kedves Judit, elkísérne engem Arankához vacsorára?

Nem bőgöm el magam, válaszolok, mert sírni csak a győztesnek szabad!

– Prof úr, örömmel.

– És Judit, nagy kérés lenne, ha a Prof úr mától János lehetne.

– János.

– Igen, Judit.

– Csak ízlelgetem a nevét!

– Pont egy hét múlva, huszadikán, felírja valahova?

– János, megjegyeztem.

Drága Lajosom, ha ezt én neked elmesélem. De, nem fogom. Harmadik hónapja leszünk külön az ágytól és asztaltól, mert az azért csak feltűnt, hogy már nem is főzök rád. Hol vannak a vacsoráink, a közös filmnézések, a késő esti séták? Miért jártunk mi este tíz után sétálni? Mindig.

Lajos, te szégyelltél engem. Ebben a korban a szerelem vaksága hamarabb véget ér. Szóval, Lajos, figyeld azt a szemközti ablakot folyamatosan, mert készül ott neked egy meglepetés!