[2016. május]
Van-e olyan szó, hogy sorstalanság? Ezt a kérdést egy irodalmi rendezvényen szegezte nekem valaki abban a korszakban, amikor a Kertész Imre Nobel-díja sok magyarul olvasó fejében okozott problémát. A díjat odaítélő bizottság rátermettségét addig is, azóta is nagyon sokan vitatják. Hogy éppen ennek a magyarnak kellett adni, azt azóta sem tudta mindenki lenyelni. Mert vannak ennél nagyobbak is magyarul. Mit kell ezzel annyit vacakolni? Nehogy már ez volna a leg. De ha mégis ez, akkor valami baj.
Nem tudom, akkor mit válaszoltam a kérdésre. Ma azt mondanám, hogy az anyanyelv abban sajátos, hogy az ember azon szavak jelentését is pontosan tudja, melyeket alakilag nem ismer, még sosem hallott, és történetesen egyetlen rendelkezésre álló szótár sem jegyez. Mindenki tud olyan magyar szavakat alkotni, amelyek nem szerepelnek a szótárakban, de a többiek értik. Mindenki eldöntheti, hogy mit hajlandó érteni. Azt is eldöntheti az ember, hogy bizonyos dolgokat nem hajlandó.
Kertész Imre kapcsán rendszerint nem a magyar nyelv, a grammatika vagy a szóalkotás szokott felmerülni problémaként, hanem az, hogy közel félmillió embert küldtek a megsemmisítésbe Magyarországról. Azon kevés szerzők közé tartozik, akik erről beszélni tudtak, nem csak az érintettség kapcsán, hanem mert képes volt nyelvet rendelni – szavakat és grammatikát – ahhoz, ami történt, ami azóta is megtörténik velünk, akárhányszor, emberekkel. Nem azért szokott ez megtörténni, mert mi magyarok ilyenek, hanem mert mi magyarok is emberek vagyunk. Mi magyarok is egyfajta németek, oroszok, kínaiak vagy amerikaiak, és aztán mégsem akarunk tudni róla...
Vannak pillanatok és korszakok, amikor minden szóra érdemes rákérdezni. Nem úgy, hogy van-e ilyen szó, mert ha kimondta valaki, természetesen van. No de mit jelent? Kertész Imre az a magyar prózaíró, akinek minden szó után, minden szószerkezetben fel kell tennie a kérdést, hogy amit leírt, az mit jelent? Nem mintha azt jelenthetné bármi, amit akarunk. Mégsem lehet szabadon engedni, mintha nem akarnánk a jelentéstől semmit. Mert ha a szó, a szavak kapcsolata bármit jelenthet, ha bármely szóról vagy szókapcsolatról kényünk és kedvünk szerint eldönthetjük, hogy nem értjük, vagy ilyen nincs is, mert nem lehet, akkor bárki rólunk is dönthet. A sorstalanságunk mi magunk vagyunk. Ha nincs ilyen szó, akkor is.
Ezért nem lehet elbúcsúzni Kertész Imrétől.
Akinek van hozzá nyelve és tudása, mondjon kaddist.
