A nyolcvanas években élt vidéken egy leánygyermek, aki, mikor serdülőkorba érett, azt kezdte képzelni magáról, hogy valamiféle bűntudat kivetülése. Környezete nem nagyon értette meg, nevették is okkal, ok nélkül egyaránt, mígnem végül ez a lány, aki immár tizenhat esztendős lett, fölkerekedett, és felült az első városba tartó buszra. A városban aztán elég nehezen boldogult, mint ahogy azt valószínűleg remélte is, dolgozott konyhán, mosogatást vállalt, takarított, miközben egyre erősödött hitében, hogy az apja, akit sohasem látott, és az anyja, aki korán meghalt, bűnként szállították őt a világra. Legalábbis cselekedetük, mely kétséget kizáróan az ő fogantatásában tornyosult, semmiképpen nem az igaz úthoz és az erkölcsökhöz pászoló rendszer szerint lett véghez víve. Azonban sem ideje, sem ereje nem volt elég ahhoz, hogy feltételezéseit tényekkel is megerősítse, így hát inkább hitének és sejtéseinek erejére hagyatkozva tengette mindennapjait. Vasárnaponként, de csak estefelé, amikor munkái alól felszabadult, beosont a templomba, amely kongó volt és hideg, sokáig imádkozott, egyszer rá is zárták a kaput.
Aztán az évek múlásával, akkor, amikor a keresztény népek Jézus Krisztus megfeszítését és a feltámadást ünneplik, ráébredt, hogy az ő nyomorúsága nem is nevezhető nyomorúságnak, és hogy mindaz, amit idáig elgondolt apjáról és anyjáról, igaz ugyan, de megszorításokkal és némi árnyalatokkal megtoldva. Történt ugyanis, hogy az a vendéglő, ahol takarító személyzetként dolgozott, a fönt nevezett ünnep másodnapján is dolgoztatni akarta munkásait, amivel mindenki egyet is értett, kivéve a lányt. Miután kidobták engedetlensége miatt, elkeseredésében szegényes szállása felé vette az útját. A bejáratban egy embert talált, aki finom és elegáns ruházatával látványosan elütött a helytől, és vigyázva várakozott, nehogy vállával megérintse a falat vagy bárminemű más tárgyat a környezetében. Egészen úgy hatott, mintha angyal lett volna, a lány legalábbis így képzelte a fehér öltönyös férfit, és még arra gondolt, pont jókor állt elé ez az angyal. Azonban nem angyal volt az a férfi, hanem csak egy hírhozó, bár néha szeretik az arra hajlamosak összemosni a két funkciót, és egy levelet nyújtott át. A lány semmit sem értett az egészből, gyorsan elolvasta a levelet, bár az Ó- és Újtestamentum régies szövegéhez szokott természete alig is értette meg a néhol idegen szavakkal kevert, rossz szórenddel fölépített, és máshol pedig helyesírási vétségekkel teli szöveget. Mindenesetre megigézve követte a fehér ruhás idegent, beültek egy csillogó autóba, és egész a nap leszálltáig utaztak. Azt már nem tudta, hogy hol járnak, nem vidékre mentek, abban biztos volt, hanem egy nagyobb város felé. El is aludt a hátsó ülésen, és amikor felébredt, egy szobában találta magát.
Pontosabban arra ébredt, hogy ruhája nincs rajta, és egy idegen és erős kéz fogdossa, azonban már hiába próbált tiltakozni és védekezni, lefogták és megerőszakolták.
Súlyos bűnnek tartotta a testi paráznaságot, azonban furcsamód nem választotta külön az ő erővel történő megszerzését a saját akaratlan testi részvételétől. Azt gondolta, hogy a bűn nem részleteiben nyilvánul meg, hanem teljes egészében, így tehát az, aki elszenvedte az erőszakot, pontosan olyan bűnös, mint aki véghezvitte. De mivel támadóit nem ismerte, megtartotta magának a bűntudatot, alig is vette észre sajgó testét, az elfolyt vérét, földagadt, megkékült kezét és lábát, és az eddig sohasem tapasztalt spermaillatot.
A spermaillat aztán továbbra is megmaradt, mert fogvatartói mind gyakrabban jártak rá a lányra, aki most már közönyösen tűrte, hogy beléhatoljanak, hogy arcára élvezzenek, hogy trágár szavakat mondjanak neki. A sejtés, hogy világrajötte eleve a bűn kötelékében történt, hogy fogantatásának körülményei is a bűn jegyében estek meg, szilárd vélekedéssé érett benne, hiszen az apák bűneinek levezetése hetedíziglen van kimérve. Honnan tudhatta volna, hogy ő immár a nyolcadik turnusba esik bele, vagy a kilencedikbe, huszadikba. Nem tudhatta.
A gondolkodásnak van egyfajta ritmusa, képletei vannak, amelyek megtapasztalt dolgokat azonos kódok szerint visznek tovább, de az adott körülményekhez igazítva.
Ez a lány tehát ilyenképp bűnös volt, velejéig gonosz, bűnös teremtménye az istennek, nemcsak hogy a pokol legalsó bugyrába került volna halálakor, hanem máris ott volt, még életében. Minden bizonnyal megállapítható, kárhozatra ítéltetett léte még csak szánalomra sem volt méltó, állati mivolta a szobában őrködő állandó sötétséggel kiegészülve a féreg szintjén állapodott meg.
És mégis, ilyen féreg voltában kezdte kitalálni azt a történetet, ami sokáig életben tartotta, hosszú ideig táplálta, és valamiféle reménnyel töltötte el, ami egyértelmű bizonyíték arra, hogy az állati sorban fetrengő lények is képesek bizakodni a jövendőben.
Ha nem kimondottan is az ő privilégiumuk és képességük egyedül ez a fajta bizakodás.
Történetének kiindulópontja minden kétséget kizáróan az az ószövetségi könyv, ami Jób életét mutatja be, Jób megaláztatását és kínzását, szenvedéseit, állatias voltát és végül felemeltetését. A lány nem Jóbbal azonosította magát, ez távol állt tőle, úgy érezte, egy Jób alakjához mérhető szereplő csakis apaként képzelhető el, főként az ő saját életében. Apját tehát Jóbnak kezdte tekinteni, és elképzelte, hogy mi mindennel sújtja az ő apját a fennvaló, betegségekkel, dögvésszel, romlással és családjának fokozatos pusztulásával. Elképzelte apja barátainak kevélységét, amint sorra odajárulnak elé, és hangos szóval biztatják teremtőjének megvetésére. A barátok, a lány történetében, azonban mit sem tudtak arról, és ebből következtethetünk, hogy valószínűleg Jób sem, hogy valahol titokban Jóbnak van a világon egy lánya, akit törvénytelenül és istentelenül nemzett. Jób nem gondol erre, honnan is tudhatná, gyötrelmeit és szenvedéseit a megpróbáltatások grádicsainak nézi, sosem is gondolná, hogy mindez büntetés, vezeklés egykori paráznasága ellen. A lány egy sötét szobába zárva elégíti ki férfiak perverz vágyait, s ha nem is segít sokat ezen vágyak beteljesülésében, testét szabadon használhatja bárki, ha egyszer lefizette az ajtóban őrt állók markába a díjat. Falun nő fel, viszonylag korán ráébred arra, hogy a bűn közelében fogant, és hogy ilyetén nem is érdemes a jobb életre, mint ahogy esélye sincs rá, és ez utóbbi megerősíti előbbi meggyőződésében. Elhagyja szülőfaluját, dolgozni kezd, templomba jár, egy napon kedves szóval idegenek magukhoz édesgetik, elrabolják, és egy sötét szobába zárják.
Apját Jóbnak hívják, aki saját paráznasága miatt lakol a fennvalótól.
A lány jól tudja, hogy az Ószövetség nem így írja le Jób történetét, de reménykedik, és elképzelése szerint apja felemelkedésével, amikor Jób elnyeri méltó jutalmát a sok kiállt szenvedés után, ő is megszabadul nyomorult helyzetéből. Jól tudja, hogy mindez nem így van megírva a keresztény népek könyvében, mégis a kitalált igazságot hiszi.
Mert valahonnan megsejtette, hogy csak a teremtés boldogsága az egyedüli boldogság a világon.