[2014. augusztus-szeptember]
Fordította (és rádióra alkalmazta) MESTERHÁZI MÁRTON
DRAMATIS PERSONAE:
ARTHUR KIRÁLY: a szenvedélyes királyok fajtájából; férje Dollalolla királynénak; atyja Huncamunca hercegnőnek, közös gyermeküknek, kit gyöngéden szeret; imádója Glumdalcának.
A nagy HÜVELK MATYI: kis hős, nagy lélek; borzasztóan heves jellem, még szerencse, hogy szerelmes Glumdalcába.
HÜVELK APÓ SZELLEME: szellemes egy szellem.
LORD ŐSZ, összlord: kiváltképp buzog az alattvalók szabadságáért; igen dühös jellem, és szintén szerelmes Huncamuncába.
MERLIN: varázsló, és bizonyos mértékig Hüvelk Matyi atyja.
NUDLI és DUDLI urak: udvari udvaroncok, tehát a kormánypárt tagjai.
PUDLI úr: udvartalan udvaronc, tehát az ellenzéki párt tagja.
VÉGREHAJTÓ és Segédje: egy szabómester részéről.
LELKÉSZ: az Egyház részéről.
DOLLALOLLA KIRÁLYNÉ: Arthur király hitvese, Huncamunca anyja; teljesen hibátlan asszony: a kelleténél keményebb kezű őrmestere férjének; nem veti meg az italt; továbbá szerelmes Hüvelk Matyiba.
HUNCAMUNCA hercegnő: Őfelségeik Arthur király és Dollalolla királyné leánya; igen édes, bájos és olvatag jellem, egyaránt szerelmes Hüvelk Matyiba és Lord Őszbe, epedve várja, hogy mindkettejük hites felesége lehessen.
GLUMDALCA: az Óriások fogságba esett királynője; a Király imádottja, de Hüvelk Matyiba szerelmes.
BUTUSZKA és BAJUSZKA: rangbéli udvarhölgyek, szerelmesek Nudli illetve Dudli urakba.
Valamint: őrök, pártütők, dobok, trombiták, mennydörgés és villám.
Szín: Arthur király udvara s a mellette fekvő sík.
I. FELVONÁS
1. JELENÉS
Szín: a Palota.
(Nudli és Dudli)
DUDLI: Soha nem látott nap ez a mai!
Honunkra s e királyi palotára
A Nap is e nevezetes napon
Úgy ragyog, mint arszlánon úr ruha
Az uralkodó születése napján;
Sújtás ezüst azon – ezen sugár.
A teljes természet egy nagy somolygás.
NUDLI: Ez a nap, ó Dudli úr, ez a nap
Soha nem látott fontos nap bizony.
Megtér a nagy Hüvelk Mátyás, a győző,
Harcszekere mögött ezernyi órjás,
Órjás, kihez a király szobra is
Szopós törpe – tajtékzik mind, üvölt,
De Hüvelk rezzenetlen ül lován:
Mint kanveréb paraszti udvaron
Órjás pulykanyáj élén ugrabugrál.
DUDLI: midőn Hüvelk Apó e Mátyást nemzé,
Honunk géniusza feltündökölt,
S feltündökölt, ó Arthur, a tiéd is.
NUDLI: Hallám, honi bölcseink könyvei
Azt rebesgetik, hogy hős daliánk
MERLIN csinálmánya, s nincs csontja sem,
A bőrében, csupán csipetnyi mócsing.
DUDLI: Ha mócsing, Nudlim, nem halandó mócsing.
Valamely isten lehetett Hüvelk
Apó helyén, és több mint felerészt
Ő nemzé Matyit.
NUDLI: Az ég küldte őt
Expressz, hogy államunk oszlopa légyen.
Bár kicsiny a teste, oly kicsiny,
Egy elnök lába kétszer akkora,
A lelke mégis, mint a hegy, hatalmas;
S miként egykor a hegy szült egeret,
Most egerünk hord jonhában hegyet.
DUDLI: Hegy, csakugyan. A neve akkora,
Hogy az órjáscsecsemőket vele
Ijesztgetik: „Itt van Hüvelk Matyi,
Vigyázz, elvisz, ha rossz gyerek leszel.”
NUDLI: E kürtök a király jöttét beszélik.
DUDLI: Kérvény van nálam, kapóra jövend.
(kürtök)
2. JELENÉS
(Király, Királyné, Lord Ősz, Nudli, Dudli, Pudli)
KIRÁLY: Ne ragyogjon ma, csak az öröm arca.
Aki ma zordalg, feje vétetik,
Hogy ne legyen mivel zordalgnia.
Mosolyogj, Dollalolla! – Ha! Mi rút bú
Csügg, fekszik, ül ráncolt szemöldödön,
Mi könny áztatja orcádat szotyóssá,
Mint utcát feldagadt árkok leve?
KIRÁLYNÉ: Mondják, uram, a túláradt öröm,
Akár a bánat, könnybe fúlni kész.
KIRÁLY: Ha így, mindenki ríjon örömében,
Mígnem udvarom a sós árba fúl;
Borítsa könny egész országomat,
S trónom lábához csak a puszta tenger
Boruljon hűbéresi hódolattal.
DUDLI: Felség, e kérvénnyel bátorkodom...
KIRÁLY: Ne botorkodj ma kérvénnyel, uram.
Későbbi órán majd megvár az üzlet.
Ma pohárt ürítünk, buzgón, hogy királynénk
S fenséges magunk dicső mód berúgjon.
KIRÁLYNÉ: (félre) Immár én ehhez jó úton vagyok.
(Fent) Hogyha indus punccsal habzik az öblös
Serleg, Szent Györgyre, állok elibe.
Hanem pálinka, rum egy csöpp se kell.
KIRÁLY: Az indus puncs iccéje nyolc siling,
A rumé, pálinkáé hatba sem jön,
De patvarba! Mit pöröljünk? Igyál!
(kürtök)
De ha! A harcos Nagy Hüvelk Matyi,
Az órjás-ölő kis hős, trónusunk
Legfőbb támasza, ím, megérkezett.
3. JELENÉS
(Előbbeniek, Hüvelk Matyi, vele tisztek, foglyok, csatlósok)
Kórus: Oh lankadatlan, nagyszerű,
Páratlan, szent, merész,
Szilaj, tüzes, sziklaszilárd,
Dicső, nemes, vitéz,
Oh győzedelmes, fiatal,
Bátor, csodás, erős,
Kiválasztott, gyönyörü, bölcs
Hüvelk Matyi, te hős!
KIRÁLY: Oh üdvöz légy, légy üdvöz karjaimban!
Minő hálával rójam le adómat
Hőstetteidnek?
KIRÁLYNÉ: (félre) Oh, ti istenek!
HÜVELK: Ha meg se köszönöd, már megköszönted.
Kötelességem tettem, semmi többet.
KIRÁLYNÉ: (félre) Te emberisten, te! Te istenember!
KIRÁLY: Szerénységed mécsese érdemednek:
Lobog ez, s amaz fényénél kitetszik.
De mondd, hol hagyád az órjásokat?
HÜVELK: Felség, a kastély kapujában állnak,
A kapu túl kicsiny lévén nekik.
KIRÁLY: S milyenek?
HÜVELK: Csak önmagukhoz hasonlók.
KIRÁLYNÉ: (félre) Akárcsak te! Te hasonlíthatatlan!
KIRÁLY: Elég! Képzetük lelkemben toronylik,
Látom már, látom lelki szemeimmel
A szörny, rút, barbár kurafiakat.
HÜVELK: Hű harcosim, vezessétek be – őt.
KIRÁLY: De ha! Mi fönség tűnik, ím, szemünkbe?
Ily tökéletest csak az istenek
Főtanácsa mintázhatott; s mikor
Megszületék, a Főtanács elámult,
Majd egy szóval kiáltá: Ez! Ez asszony!
HÜVELK: A főtanács melléfogott: nem asszony,
Csak egy órjásnő. Sok hűhóval és
Üggyel-bajjal vontattuk fel kapunkon
Ajtódig; egy szerencsés lábnyival
Rövidebb, mint órjás alattvalói.
GLUMDALCA: Tegnap még királynő s hitves valánk,
Százezer órjás félte jogarunkat,
És húsz volt, akit férjünkül vevők.
KIRÁLYNÉ: Oh, boldog órjás-sors, hol gombaként
Tenyész a férj, míg itt szegény nekünk
Be kell érnünk – s boldognak lenni! – eggyel.
GLUMDALCA: Egyetlen gyásznap, és mind elveszett.
Oh, hogy a nap, mely kelvén húsz vitéz
Nőjének látott, nyugván mind a húsz
Özvegyének lásson! – Sebzett szivem,
E hajó, léket kapván, rakománya,
A lelkem véle süllyedez.
KIRÁLYNÉ: Oh, hölgyem,
Én női szemmel nézem bánatát,
De tanulja meg tűrni és legyőzni.
Holnap minden gránátos ezredünk
Felsorakoztatjuk, s amennyi kell,
Választhat közülök.
GLUMDALCA: Alázatos
Szolgája vagyok, méltóságos úrnőm.
KIRÁLY: Nagyságos özvegy, udvarunk tiéd,
Tekintsd kocsmának, s főpincérnek engem:
Rendelj bármit, pénzedbe nem kerül.
(Félre) Keblem váratlan kín hasítja át,
S nem tudom, a szerelem-é oka,
Vagy csak a szélgörcs... Elválik idővel.
(Fent) Hüvelkem! Mit kérsz hát hőstettidért?
En-nagyságunkhoz mérd jutalmadat.
HÜVELK: Országokat nem kérek – hóditok.
Pénzt nem kérek – nekem is van elég.
Amit tettem, s amit vagyok teendő,
A levágott s a meg nem született,
De levágandó óriásokért
Ha adósom vagy – egyet kérek én:
Napozhassam Huncamunca szemében.
KIRÁLY: Merész egy kérés.
KIRÁLYNÉ: (félre) Csitt, csitt, csitt, szivem.
HÜVELK: Ajkad küszöbénél topogva vár
Válaszodra lelkem. Oh ne, ne zordalgj.
Próbáltam az Ész szólama szerint
Hangolni szűmet, de a szerelem
Túlhúzta a húrt, s a húr elszakadt.
Dörögje bár Jupiter: „Nem szabad!”
Csak őt szeretném. Mert ó, furcsa sors:
Ha nem szeretem, szeretem leginkább.
KIRÁLY: Eldöntetett: a Hercegnő tiéd.
HÜVELK: Oh, boldog, boldog, túl boldog Hüvelk!
KIRÁLYNÉ: Hősödet, Felség, jutalmazni kell,
De Huncamuncát ne add Matyinak.
KIRÁLY: Matyinak ne?! Ördögbe is, honunk
Matyi nevénél dicsőbbet nem ismer.
Szájalja Sándort Macedónia,
Róma a sok Cézárt és Scipiót,
Möszjőket és Májnherreket Európa,
Ó-it Írhon és Skótföld Mek-jeit –
Angliának Hüvelk Matyi a hőse.
KIRÁLYNÉ: Legyen érdeme százszor akkora,
Nem kapja meg a lányom, nem soha!
KIRÁLY: Ha! Dollalolla, hogy?
KIRÁLYNÉ: Mondok: soha.
KIRÁLY: Felséges önmagunkra hát: hazudsz.
KIRÁLYNÉ: Csak egy kutya, bizony, csak egy kutya
Bánhatna így velem. Velem! aki
Húsz éve alszom melletted, s kibírtam!
De bosszút állok. Felkötöm magam,
S reszkessen, ki e frigyet támogatta,
Mert minden éjjel hozzá visszajárva
Válogatott kínnal gyötröm halálra!
PUDLI: Őfelsége a Királyné dühös lett.
KIRÁLY: Lett vagy nem lett, mit számít. Én megyek,
S egyengetem utad, Hüvelk. Királyi
Magunkra: nem volnánk, csak rongybaba,
Ha most engednénk. Ahol férfira
Az asszony rákészteti akaratját,
Hordjon szoknyát a férj, az asszonyé a nadrág.
HÜVELK: Oh szél, susogd: Huncamunca enyém!
Zengjed, Echó: Huncamunca enyém!
Véget ért a rút háborús robot,
Égi karral a Szépség koszorúz.
Véres hadiruhámat sutba vágva
Mátkámat Hymen illatárja várja.
A kéményseprő is, aki egész
Nap setét, kormos, bús lyukakba vész,
Arcát-kezét este lecsutakolja,
Téglaporos babáját úgy karolja.
4. JELENÉS
(Lord Ősz egymaga)
ŐSZ: Hol vagy, Lord Ősz? Összlordságod hová tűnt?
Hol a dicsőség dobzaja előled?
A Nagyság: ócskapiaci kabát –
A Vakszerencse egy nap kölcsönadja,
De másnap mást bújtat csipkéibe.
Még tegnap lentről lesett rám a Nap,
Fent voltam, mint a Szent Pál kupolája –
Ma lent vagyok, akár a Büdösárok.
5. JELENÉS
(Királyné, Lord Ősz)
KIRÁLYNÉ: Taníts szitokra, csoda-eszű összlord,
Aljasság csúcsa, ördög-rondaság,
Tanítsd átkozott dühtől habzó számat
Önmagadnál is undokabb szitokra,
Hogy piruljanak a kocsisok is.
ŐSZ: Taníthatnám felséges ajkad én
E művészetre, melyben úgy kitűnik?
Ily önhitt nem vagyok. – De, jó Királyném,
Ha meg nem sértlek, mire a szitok?
KIRÁLYNÉ: Mire?! Mennykőbe! Nem hallottad-é
(Mitől az udvar minden sarka zeng),
Hogy a kis Hüvelkből nagykutya lesz?
ŐSZ: Hallottam. Jaj! Nem lehet a fület
Mindig bezárni. Bár minden fogam
Vásott volna ecetbe, kőbe inkább!
KIRÁLYNÉ: Bár a legvadabb tűzvész moraja
Kongatott volna álmomból fel inkább!
A franc...! szívesen felkötném magam,
Ha elgondolom, hogy ez a bitang
Tesz nagyanyává! A király feledte,
Hogy került udvarunkba e vakarcs?
Anyja belesütötte a lepénybe,
Azt egy cigány ellopván, majd kerítést
Ugorván elejtette, s így a fattyú
Elénk mászhatott. Jó Lord, tűrhetem,
Hogy egy lepényből ez a trónra hágjon?
És Huncamunca, óh, tűrheti-é,
Hogy karja egy lepény sarját ölelje?
ŐSZ: Oh, rémség, rémség, szűnj meg, oh, Királyné,
Húsz kuvik hangjával sebzed agyam!
KIRÁLYNÉ: Serkenj tehát! És gátját szegjük e
Gyűlölt frigynek.
ŐSZ: Gátját! S nem érdekel,
A Sors sem, ha Hüvelkkel pártol össze!
Átúszom tengert, felhőkön repűlök,
Felásom a Glóbuszt, tüzét kioltom,
Tombolva, törve, dúlva, tépve, túrva, –
S apró miszlikbe vágom a gazembert.
KIRÁLYNÉ: Oh, ne! Vesszen a frigy, de éljen ő!
Leányom bár nem bírhatja soha,
Megölhetjük-e az órjás-ölőt?
ŐSZ: Hidd el, Asszonyom, csalás az egész.
Ő csinálta, aztán leölte őket,
Mint a vadász, ki rókát telepít,
Hogy ebeinek legyen mit zavarni.
KIRÁLYNÉ: Hogy? Nem láttad tán őket? Nincsen-é
Tízezer valódi órjás a kertben?
ŐSZ: Tulajdonképpen hát... mit tudom én?
De szilárdan hiszem: nincs egy sem is.
KIRÁLYNÉ: El szememből! Áruló, takarodj!
Jó csillagomra, te Matyit irigyled.
Sipirc, fickó, sipirc és takarodj,
Mocskos eb és kutya!
ŐSZ: Úrnőm, megyek.
Szítottad bosszúm – Hüvelk majd megérzi.
Ha az utcán marakszik két kutya,
S a sors egy harmadikat vet oda,
Annak jut a legvadabb harapás –
Lakol azért, amiben más hibás.
6. JELENÉS
(Királyné egymaga)
KIRÁLYNÉ: Oh jaj, hová legyek, én nyomorult?
Szeretem Hüvelk Matyit, bár tilos,
Hisz mi az asszony, ha bukik erénye?
Rojtos ujjú kabát, kopasz paróka,
Lyukas harisnya... Hahogy nincs erényem,
Nem élhetek – még úgy se Matyi nélkül.
Mérlegelnem kell. Egyik serpenyőbe
Erényem tészem – másikba Matyit.
Oh jaj! Matyi, Matyi a súlyosabb.
De hátha! Hátha özveggyé lehetnék:
A frigy kútba hull, s karomba Matyim.
Éltess, remény, s feledvék kínjaim!
A szajha is, ha dologházba zárják,
Kendert tilol, s korbács csitítja vágyát,
Remél. S a remény enyhíti a kínt.
Majd szabadul, s a sarkon áll megint.
(Vége az I. felvonásnak.)
II. FELVONÁS
1. JELENÉS
Szín: utca
(Végrehajtó, Segéd)
VÉGREHAJTÓ: Jöjj, hív Segédem, jöjj, és teljesítsd
Napi kötelességed, hogy az este
Elnyerd a két kupa sört dupla habbal.
Mellém állj. Nudli mindig erre jön.
SEGÉD: Ne tovább, ó, Végrehajtó úr! Így is
Szomjassá tevél – az erényre. Hadd
Jöjjön az ellen, fülön csípni vágyom,
Vállára vágni a törvény kezével,
Hogy reszkessen, míg a Prés-házba visszük.
VÉGREHAJTÓ: S adósságát kipréseljük belőle.
Oh, mily élvezet elgondolni is!
A Napra, a Holdra, a Csillagokra,
Segédem: gondolni is élvezet.
SEGÉD: Halaszd az élvet – máris közeleg
A préda.
VÉGREHAJTÓ: Gyorsan, a kapu alá!
2. JELENÉS
(Hüvelk Matyi, Nudli, előbbeniek)
HÜVELK: Hidd meg, Nudlim, igen beteg vagyok.
Huncamuncát szeressem bárhogy is,
A Házasság gondolatára már
Elsápadok. Mert ah...! esküdj elébb,
Hogy csudás végzetem titok marad.
NUDLI: Bájaidra esküszöm, Huncamunca.
HÜVELK: Halld hát: Nagymamám így intett: „Matyi,
Nősülni óvakodjál!”
NUDLI: Pirulok,
Uram, hogy ily vitézt, hőst, mint magad
Egy Nagymama megijeszt. Egy öreg
Néne üres szava rettentse el
A viruló Hőst a szűz Liliomtól?
Gondol a kéjre, mely lelkedbe’ tombol,
Ha szerelmes karjával átölel,
Ha pihegő keblén gyönyörbe olvadsz,
S csókjaidban Hüvelk Matyikat onthatsz!
HÜVELK: Oh, Nudlim! Felgyújtottad lelkemet.
Mit nékem Nagymami! Ő lesz enyém!
Gyomrozom, gyúrom, megeszem, meg én!
Az éj rövid lesz, rövid lesz az év is
Örömünknek, s pirulva kél a Nap
Reggelente, hogy nászágyon talál.
NUDLI: Uram! Ne hagyd lankadni szándokod!
VÉGREHAJTÓ: Uram! Ön ellen egy végzést hozok!
NUDLI: Ki vádol engem?
VÉGREHAJTÓ: Uram, a Szabója.
A Szabó vádol, és mert pénze van,
Itt a parancs – a fogházba, uram!
HÜVELK: Ebek! Hah! Fogházba, az én barátom?
S azt hiszitek, félrenézek, ha látom?
De szóval ellent csak a gyáva tart,
Hüvelk Matyi helyett szóljon e kard!
(Megöli a Végrehajtót és Segédjét)
VÉGREHAJTÓ: Megöltek, ah!
SEGÉD: Ah, érzem, itt a vég!
S az árnyak rémes országába lép
A Végrehajtó és a hív Segéd.
NUDLI: Pokolra hát, odavalók is vagytok!
Tiszteltetem ott lent a Végrehajtót.
HÜVELK: Ki végrehajtó, így végezze mind,
Míg nem sütkérez nyugton a derék
Adós, fitymálva végrehajtót, végzést.
3. JELENÉS
Szín: Huncamunca hercegnő lakosztálya
(Huncamunca, Butuszka, Bajuszka)
HUNCAMUNCA: Zenét ide – de aztán bús legyen.
BUTUSZKA: Ó, Cupidó, nyilat nekem,
Elszorvaszt már a szerelem,
De lődd ki pásztoromra isz,
Ne legyen szóhaja hamisz!
Édesz kínban értem ég,
Ha nyilad megszebzé szívét.
Ha egyet ér nyilad: halál,
Ha kettőt ér, mámort kínál.
HUNCAMUNCA: Oh, Hüvelk Matyi, mért vagy te Hüvelk?
Mért nem királyi vérből születél?
Mért nem a nagy Csipisz volt az atyád,
Vagy Ó- és Új-Lukfordnak Hercege?
BAJUSZKA: Meglep, hogy Fölséged szíve egy pillanatra is összébb szorul emiatt a jelentéktelen kis vakarcs, emiatt a Nagy Hüvelk Matyi miatt. Hisz ez inkább való játékszernek, mint férjnek. Ha az enyém lenne, bizony nagyobbra nőne a szarv, mint a férj! Egy gránátossal szerelembe esni, az más – egy szavam se lenne. Mert akkor volna Mivel szerelembe esnie Fölségednek – de egy Semmivel szerelembe esni?
HUNCAMUNCA: Tisztedre kérlek, Bajuszka, csitulj.
A virányos völgyben játszi Zephyr
Nem édesebb Matykó lehelleténél,
Párjához nem oly kellemes a Gerle...
BAJUSZKA: A Gerle! Egy gerléből éppoly derék férj válnék, mint... Ó jaj, Fölséges Kisasszony, nincs még egy arszlán az Udvarnál, akinek ennyire kevéssé volna emberi formája... Csakugyan, akár egy pille, se szubsztanciája, se... talán még árnyéka sincsen.
HUNCAMUNCA: Idétlen ez a durvaság, csitulj!
Azt kell hinnem, a féltés szüli élced.
HÜVELK Matyi oly bájoló teremtés:
Csak az szapulja, aki szereti.
BUTUSZKA: Ah, Őfelszége.
4. JELENÉS
(Király, Huncamunca)
KIRÁLY: Csak Huncamunca maradjon ehelyt.
(Butuszka, Bajuszka el.)
KIRÁLY: Lányom, orcádon újabban szokatlan
Mélabút látok – azelőtt szemed
Mint kitárt páros ablak, mutatá
A benti szobák bájait, kecsét;
Most függöny üli szemedet – mi ok rá?
Tán étel-italban szenvedsz hiányt?
Elrendelők: nincs rajtad spórolás.
HUNCAMUNCA: Oh, jó uram, mit sem érek vele,
Ha megeszem fél disznót, két jó tyúkot
Egy ültőmben – hisz kellhet olyan is
A szűznek, mit megenni-inni nem tud.
KIRÁLY: S az mi?
HUNCAMUNCA: Ó, elpirulok... férj, atyám.
KIRÁLY: Ha ez minden, hát én szereztem egyet,
Ki hatalmas vitéz. Csatázó kardja
Órjások sárga vérétől iszamlik,
Nevét ismeri mindenik világrész,
Bátorsága, bölcs becsülete oly
Fennen döng, mint húsz sereg dobjai.
HUNCAMUNCA: S ki ő, király-atyám?
KIRÁLY: Hüvelk Matyi.
HUNCAMUNCA: Igaz ez?
KIRÁLY: Ha! Szemed nem üli függöny,
De tűzben ég. Orcád, mint az ökörhús,
Veres; s egy lagzi kedve ült ki rá.
HUNCAMUNCA: Szavaidban annyi a bűverő,
Ökörhússá változtathat bizonnyal.
Igen, Atyám, szavad bírván bevallom:
HÜVELK Matyi volt bánatom oka,
Érte sóhajték, s rágám lepedőm.
KIRÁLY: Szűz lepedődet nem kell rágnod immár:
Lesz férjed – rajta majszolódhatol.
HUNCAMUNCA: Oh, dicső szó! Már senki sem pofázhat,
Hogy Huncamunca pártájába szárad!
Oh, boldog én!
KIRÁLY: Boldogság, csakugyan,
Az ég szemeden, mennydörg homlokodról;
Lelked sövényén villámként nyilallik
Apró sörétje át.
HUNCAMUNCA: Az, de nem apró!
KIRÁLY: A boldog hírt most ím, nyelvünkre tűzve
Postásként visszük Hüvelk Matyinak.
De ne hidd, hogy hatalmas bájaid
Hősünk a harctól eltéríthetik:
Más a kötelesség, más a gyönyör.
Hol csókra, hol hadi babérra tör
Vitéz Matyink. – Akárcsak Jupiter,
Kit ha fáraszt a sok villám, dörej,
Leruccan hozzánk, meg mi – de hamar
Visszaszáll: első a mennykőipar.
(Király el.)
HUNCAMUNCA: A hófehér pecsétviasz
A címeres nyomatra vár.
A lány szívére sincs vigasz,
Míg végre párt magának nem talál.
Egy férfi szíve értem ég,
Övé leszek, övé ma még.
A viaszra pecsét kerül,
Mely elveszi becsét neki.
Ne várd, szerelmem hogy kihűl,
Azt újra s újra kell pecsétleni.
Egy férfi szíve értem ég,
Övé leszek, övé ma még.
5. JELENÉS
(Ősz, Huncamunca)
ŐSZ: Oh, Huncamunca, Huncamunca, ó,
Kebled, mint páros réz-üstdob, feszül,
S az örök kéj riadóját veri;
Mint réz, ragyogván, mint réz, oly kemény,
Oh, Huncamunca, Huncamunca, ó.
HUNCAMUNCA: Ha! Nem ismersz? Én Hercegnő vagyok!
Hogy engem így prédádul kiszemelsz?
ŐSZ: Oh, Huncamunca, tudnom kelletik,
Hogy hercegnő vagy, királyi pedig.
A Szerelem a rangot sohse félte:
Sok Lord pincék odvát kajtatta érte,
Míg fent a Ladyt az inas becézte...
Nagyhoz kicsiny, kicsinyhez nagy való,
Oh, Huncamunca, Huncamunca, ó!
HUNCAMUNCA: Bármilyen őszintén is érezel,
Szavam, sajnos, másnak kötelez el.
Hiába jössz szerelmet vallani:
Elígértek, s vár rám Hüvelk Matyi.
ŐSZ: És nőül mennél ahhoz, akinek
Nem az ágyad való, csak a zsebed?!
Oh, csapd el azt a talmi csecsemőt,
Vagy nem szoptathatsz anyaként – csak őt!
De karjaidba engem végy: ne félj,
Én felelek minden kis ízemér’.
S akkor lelkem testestül mennybe visz,
Hogy irigyen les ránk az isten is.
HUNCAMUNCA: E szót, Uram, bizonyítani kell,
Ígéretként hitelt nem érdemel.
Bár ha egy férfi csakugyan nem férfi,
Az eljegyzés felbontását megérti.
ŐSZ: Övé a törpe nő-manók hada,
S nem kell a csókhoz székre állnia.
De – legyen tanúm a magas mennyország –
Egy gránátos jobban illik tehozzád.
Atlasz vállának glóbuszunk a terhe,
Két glóbusznál több Huncamunca keble,
A nagy Tejút nincs fele oly fehér,
Mint a kebled – s a kebled többet ér.
HUNCAMUNCA: Ékes szavaid, Lordom, elragadtak;
Lehetetlen, hogy még rideg maradjak.
ŐSZ: Oh, mondd ki ezt, oh, mondd ki ezt megint,
S szavad zengjen pólustól pólusig,
Szálljon a hangod tollaslabdaként,
Legyen ütője a Föld és az Ég...
A Főrendekhez! Engedélyemet
Kiváltani! – Rögvest nálad leszek.
HUNCAMUNCA: Oh, ne hívd ki magad ellen a sorsot:
Egy zugügyvéd nem szúr szemet – és olcsóbb.
ŐSZ: Királyi vér egy rossz zug-iroda
Padján! Jupiterre, soha!
Rögtön jövök, meglátod, édesem,
Delizsáncán röpít a szerelem.
(Ősz el.)
HUNCAMUNCA: Lassú lesz nékem az a delizsánc,
Mert bár Ámor röpíti, akkor is
A Lehetséges rajta a kocsis.
A hófehér pecsétviasz
A címeres nyomatra vár.
A lány szívére sincs vigasz,
Míg végre párt magának nem talál.
Egy férfi szíve értem ég,
Övé leszek, övé ma még.
A viaszra pecsét kerül,
Mely elveszi becsét neki.
Ne várd, szerelmem hogy kihűl,
Azt újra s újra kell pecsétleni.
Egy férfi szíve értem ég,
Övé leszek, övé ma még.
6. JELENÉS
(Hüvelk Matyi, Huncamunca)
HÜVELK: Hol vagy, hercegnőm, hol vagy, Huncamunca?
Hol a szempár, e tapló és kova,
Melytől szívem viassza lángra gyúl?
Hol az arc, melyet természet-anyánk
A vénuszi formában önte ki?
Hol…
HUNCAMUNCA: Süket fülnek mit ér a zene,
Nyelvetlen szájnak mit a libamáj?
S nekem a sok bók, mikor is magam
Másnak ígérteték....
HÜVELK: Ígértetél?!
HUNCAMUNCA: Bizony. A Sors könyvében így van írva.
HÜVELK: Hát én kitépem azt az egy lapot,
Hol írva van. Vagy ha tán tilos
Lapot kitépni – már a Sors miatt –,
Legalábbis pacát ejtek reá.
7. JELENÉS
(Glumdalca, előbbeniek)
GLUMDALCA: Minek kérdjem, te vagy-e Huncamunca?
E rezes orr...
HUNCAMUNCA: Én hercegnő vagyok,
De hogy te ki vagy, tudom.
GLUMDALCA: Óriásnő,
Királyok bírái fölött királynő.
HUNCAMUNCA: E férfiú, kinek fő szándoka
Imádni engem, tönkreverte őket.
GLUMDALCA: Imádni téged? Aki könnyű láncom
Hordta szívén, hordhatja a tiéd is?
HUNCAMUNCA: Könnyű a láncod csakugyan: a hír
Szerint húsz férj koptatta könnyüvé.
Ha csizmát, kesztyűt húznak ennyiszer,
Az már könnyen megáll akárki tagján.
GLUMDALCA: Engem a számuk emel, nem aláz.
S ha egyszer, mint te, megelégszem eggyel,
Ne is legyek szebb nálad büntetésül.
HUNCAMUNCA: Hadd lám közelről, milyen ez a szépség,
Mely több tucat szívet tud láncra verni.
(Gyertyát tart Glumdalca arcához.)
Oh! Az égre – ronda vagy, mint az ördög.
GLUMDALCA: Nem adnád te a legszebbik cipődért,
Ha fele ilyen lehetnél.
HUNCAMUNCA: Nahát!
Ha így állunk, megmérkőzöm veled.
HÜVELK, ha követsz, a tiéd vagyok.
GLUMDALCA: Maradj, Hüvelk! És egymagad betöltöd
Ágyamban a húsz órjás hűlt helyét.
HÜVELK: Egyszer egy este, sötét kapualjba’
Két inasokkal alkudott egy szajha.
Egyik tenyérnyi rézpénzt mutogat,
A másik egy szerény kis aranyat.
A kisebbet vágta zsebre a nő,
Azt a nagy rezet üsse meg a kő.
(El Huncamuncával)
GLUMDALCA: Egy ilyen pócért elhagy, megaláz!
Érzem a vihart támadni agyamban,
A szélvihart, mely bőg, bömböl, bomol;
Egyetlen orkán egész tetemem,
A világ minden szele tombol itt bent...
Zavar! Rémség! Gyilok! Halál! Pacal!
De mi bú űzi erre a királyt?
8. JELENÉS
(Király, Glumdalca)
KIRÁLY: Ily bú királyt még nem gyötört soha.
Az életem elnyűtt, akár a koldus
Gönce; bizony nem trónusra való.
Egy rabot szeretni, s egy óriásnőt!
Oh, szerelem! Beh hatalmas király vagy!
Nyelvem a trombitád, s Te trombitálsz
Tudtomon kívül belőlem. – Glumdalca,
Az ég óriásnőnek tervezett,
De angyal-lelket csusszantott beléd. –
Két lábon járó búk tömkelege
Vagyok; csak ajkadon terem a balzsam,
Mely borogatván meggyógyítja őket.
GLUMDALCA: Mit hallok én?
KIRÁLY: Mit látok én?
GLUMDALCA: Oh!
KIRÁLY: Ah!
GLUMDALCA: Én, sorsűzött!
KIRÁLY: Én, sorsűzött!
GLUMDALCA: Ah!
KIRÁLY: Oh!
9. JELENÉS
(Hüvelk Matyi, Huncamunca, Lelkész)
LELKÉSZ: Boldog a pár, ha nászra mit se vár.
Ha jól találom, még ma nászi ágyon
Új Hüvelk Matyit nemz Hüvelk Matyi.
HÜVELK: Ahányat csak tehetségem megenged.
HUNCAMUNCA: Oh, huncut úr, pirulnom kell miattad.
HÜVELK: A szüzesség jegye, illik reád.
Én nem tudom, hol, miként ki vagyok
Az örömtől így kívül magamon!
HUNCAMUNCA: Az égre, ne! Bújj vissza! Oly kicsiny vagy,
Hogy még elkallódol, s nem lelsz magadra.
Akár a bús varróleány, kinek
Tűje egy boglya mélyén elveszett:
Bár jajszaván a kőszív is megesnék,
Nem került meg az elveszett – tű.
LELKÉSZ: Éljetek hát, és sokasodjatok,
Legyen a föld Hüvelk Matyikkal népes.
Az angol sajtban is, ha egy kukac van,
A szám nőhet csupán, sohase csappan,
És addig sokszorozzák magukat,
Míg az egész sajt egyetlen kukac.
10. JELENÉS
(Pudli, majd Ősz)
PUDLI: A természet szaggatja láncait,
Hogy a világot bősz dühvel letépje
Tengelyéről és zsanérjairól.
Megbolydult minden: a Király szerelmes,
A Királyné tökrészeg, és a lányuk...
ŐSZ: Oh, Pudli! Huncamuncát láttad-é?
PUDLI: Sok szépet láttam ma, és sok nagyot,
Nem az a kis pipi a legnagyobb.
Van mit nézni a Királyon, Királynén...
ŐSZ: Ördög beléd! Be vagy tán rúgva, monddsza!
Egy szót se merj, ha azt nem: Huncamunca!
PUDLI: Huncamunca. Hüvelk Matyi neje.
ŐSZ: Az én Huncamuncám.
PUDLI: A te Huncamuncád.
HÜVELK Huncamuncája. Bárkié.
ŐSZ: Ha ez igaz, minden nő átkozott.
PUDLI: Ha nem, legyek átkozott én magam.
ŐSZ: Ott jő. Reszkess! Egy szavad sem hiszem,
Oly ártatlanság, oly fenség terűl el
Arcának terjedelmes tájain.
(Nudli el.)
11. JELENÉS
(Ősz, Huncamunca)
ŐSZ: Merre járt az én Huncamuncám? Íme
Az engedély!
HUNCAMUNCA: Oh jaj! Hüvelk Matyi...
ŐSZ: Miért említed őt?
HUNCAMUNCA: Ah! Ah! Hüvelk...
ŐSZ: Hogy érted, drága Huncamunca?
HUNCAMUNCA: Hü...
ŐSZ: Oh, szólj!
HUNCAMUNCA: Hü...
ŐSZ: Hü megint. Felelj, mi lelt?
Mi az a „Hü”? „Hűség?” „Hülye?” „Hüvelk?” –
„Hüvelk.” – Ha kínpadra vonsz is vele,
„Hüvelk, Hüvelk.” Úgy tetszik a neve,
Hogy ha némává tenne valami,
Akkor is azt sóhajtanád: „Matyi!”
HUNCAMUNCA: Várj! Oh, ne kérj fejemre még halált!
Nagy az én szűm, egynek tán meg is árt,
Oly nagy – kettőnek is túl nagy lehet...
Az előbb hozzá – most hozzád megyek.
ŐSZ: Ha! Ezt! Nekem! És ide, a szemembe!
Hiszed, hogy Lord Ősz Hüvelkkel felezne?
Túl nagy a tisztség, kell a segítség?
Több fogás kell, hogy jóllakassanak?
Töltsd be a helyet bizottságilag!
A tagokat majd a férj válogatja,
Így diktálja a Trónus akaratja! –
Ne hidd, hogy mást megtűrök helyemen,
S a kosarat gyáván zsebre teszem.
Koponyám konok, kongó üregében
Fekete vihar gubbaszt készülőben,
De kitör! És az lesz a világ veszte,
Mert nincs erő, amelyik megrekessze,
S veletek tömi a poklot degeszre.
Mint egyszer is, baljós téli napon
A zivatar, mely lezúdult vakon.
Eresz, árok, csatorna mind kiöntött,
Városnyi népet lábáról ledöntött,
És elsodort a zúgó zuhatag
Pénzest, tetvest, tisztát és mocskosat –
Az utcán még egy koldus sem maradt.
HUNCAMUNCA: Jaj, átkozott, jaj, végzetes sietség!
A végén megöli nekem szegénykét,
S én, kit két vágy ostromolt délelőtt,
Egyedül nyomhatom a lepedőt.
Akár az egyszeri szegény bolond lány,
Aki két széke között válogatván
Sehogy se tudta, melyiket szeresse,
De másnak nem akart egyiket se,
S a kettő között – ily balfeneket! –
Zavarában a pad alá esett.
(Vége a második felvonásnak.)
III. FELVONÁS
1. JELENÉS
Szín: Arthur király palotája
(Szellem egymaga)
SZELLEM: Üdv! Éji délnek rémes árnyai!
Tündér, manó, denevér, bagoly, üdv!
Ti beszeszelt éjjeliőrök, kiknek
Torkából tréfás kísértet rikolt,
Üdv! – Kísértetek, kik míg fenn a Nap,
Böjtöltök vagy beteltek kén tüzével,
S mostan a temetőben vigadoztok
A kondítatlan harang hanginál,
Üdv!
2. JELENÉS
(Király, Szellem)
KIRÁLY: Mily zaj ez? Mely gazfickó meri
Felségemet falai közt zavarni
Mocskos hanggal, póri lábbal?
SZELLEM: Akit
Üres hatalmad nem ijeszt. Aki
Hálószobádba bátoran besétál.
KIRÁLY: Rabszolga! Meghalsz!
SZELLEM: Még egyszer? Nem én.
Szellem vagyok, egyszer már sikerült.
KIRÁLY: Ha volt utolsó órád, most ez az.
A csillagokra! Mocskos lepedődnél
Visszarántlak, s beléd mártom e pengét,
Míg lelkedből kileheled a semmit.
SZELLEM: Fogj meg, ha bírsz!
KIRÁLY: Jól van, jól, menekülsz.
Egy szellemtől mit is várjon az ember.
De ha kedves az életed... Hohó,
Nincs neki... mindegy. – Ide ne gyere,
Mert a Vörös tengerbe fojtalak,
Ha még egyszer meglátlak ehelyütt,
Ezzel a két kezemmel, úgy vigyázz.
SZELLEM: Ha holland ginné válnék is az a
Vörös tenger, melynek, míg éltem én,
Szagát sem állhatám – hát akkor is:
HÜVELK Mátyásért újlag itt teremnék.
KIRÁLY: Ha! Mit mondsz?
SZELLEM: Hüvelk Matyit, nagyuram.
Akinek atyja szelleme vagyok.
Arthur vagy, emlékezhetnél reám...
Persze a jó barátot feledik...
KIRÁLY: Te vagy tehát, a jó Hüvelk Apó!
Oh, hadd szorítlak mohón karjaimba,
Te, legjobb szellem, te, te, több mint szellem!
SZELLEM: B&aacut
