[2020. július]
FISCHER BOTOND: TAVASZ LESZ, CORINA. ERDÉLYI HÍRADÓ – FIATAL ÍRÓK SZÖVETSÉGE, KOLOZSVÁR – BUDAPEST, 2018.A Tavasz lesz, Corina Fischer Botond első novelláskötete, amely 2018-ban jelent meg, öt évvel az Alsógolgota című debütáló verseskötet után. Az újabb kötet olyan, több szempontból változatos rövidprózák összessége, amelyek mélyén ott húzódik az őszinte, lecsupaszított, a maga természetességében egyszerű és egyszeri emberi tudat, amelyet a környezete formál, és identitásának különböző összetevőit meghatározza. A szerző jó probléma-érzékenységgel ábrázol egyéneken keresztül társadalmi problémákat, az egyén és társadalom ünnepeit, traumáit, hiedelmeit és komplexusait mutatva fel.
A kötet két nagyobb egységből áll, mindkettőnek a címadója egy-egy novella. Az első rész, Anya a zsebben, a múlthoz viszonyul, főként gyermekek szubjektív élményeinek ábrázolása által. Alkoholista szülők, túl korán felnőttként kezelt gyermekek, identitásminták átadása és tanulhatósága körül forognak a fő problémafelvetések. A második nagyobb, és indokoltan jól elkülönülő egység, a Black Hole Sun a jelenhez közelít, majd attól is eltávolodik – egy jövőkép is megjelenik ugyanis. Mindkét részt egyaránt jellemzi a szubjektivitás. Legtöbbször egyes szám első személyű az elbeszélő, ami az olvasó olyan bevonódását, együttérzését, akár önmagára ismerését váltja ki, ami a befogadásélményt erősen intenzívvé teszi. Sokszor saját valóságunkra, környezetünk valóságára, traumáinkra, dilemmáinkra ismerünk.
Habár a szereplők gyakran különböző nyelvi regiszterekből szólalnak meg, ez sem teszi széttartóvá a kötet novelláit, a sokszínűség ugyanúgy hozzátartozik a mindennapi élethez, mint a nyelvi, vallási és egyéb identitást meghatározó tényezők és ezek sokszínűsége. És habár nem lineárisan halad a novellákon belül sem a történetmesélés, legtöbbször asszociációk sorozatának váltakozása, időbeli ugrálás jellemző, mégis teljesen érthetővé, koherenssé válnak, mert jól kivehetők a gondolatok hirtelen váltakozása közötti összefüggések, a szereplők megnyilvánulásainak tudat alatti működései. A címadó novella ilyen szempontból is izgalmas. Nemcsak kétféle nézőpont és idősík találkozik, hanem két műfaj is. Az elbeszélésen belül Corina levelét olvashatjuk részletekben, amilyen sorrendben és kontextusban az elbeszélő beépíti azt a történetbe.
Több műfaj is jelen van tehát a kötetben, a rövid elbeszélések mégis egy közös pont köré csoportosulnak. Van valamilyen súlypont, valami mély szomorúság, ami köré tömörülnek, és ami körül forognak: a lélek mélysége és az erre rárakódó, környezet által meghatározott identitás komponensei, a társadalmi és történeti meghatározottság visszatérő konfliktusforrást képeznek.
A kötetben a maga természetességében keveredik szent és profán, vallási és népszokás, a gyermekkor traumái és a jelen, ahogy mindez az egyén tudatában lecsapódik, egésszé áll össze, és egyszerre van jelen. Ezért lehetnek hitelesek ezek az ábrázolások. Egyaránt beavatástörténet ilyen szempontból a konfirmáció, az elsőáldozás, a pionírrá avatás, a pap első miséje, vagy amikor a kis Hansi elsőként kap vasárnap a húslevesből. Így marad meg egyazon emléktömbben a karácsony, a disznóvágás és a Ceauşescu-házaspár menekülése. Az a naiv őszinteség, amellyel ezt megjeleníti, olyan mélylélektani szálat mozgat meg a maga leplezetlenségében, egyszerű, hétköznapi szereplők által, aminek elemi őszinteségével az olvasónak is szembesülnie kell. „…van egy tó. A vize vagy áttetsző kék, vagy sárosan barna, attól függ, ki nézi,” ahogy a Házi feladatban megjelenik.
Nem csupán a Wasserhaza, a ződasszonyok és más mítoszok, anekdoták, meseszerű elemek használata az, ami a mítoszt idézi meg, hanem vannak olyan szövegek, amelyek köznapi helyzetekben is továbbírják a népi elbeszélésmódokat, például a balladai homályra emlékeztető technikával írja le Kreiter Mihály megölését a Dies Iraeben.
Különösen érdekes, ahogy a könyv a különböző identitáselemeket, a vallási és nyelvi aspektusokat egymás mellé helyezi, és ahogy ezeket a külső és belső konfliktusokat ábrázolja. Olyan tereket választ, ahol fontos és előtérbe kerül a nyelvi és vallási hovatartozás kérdése, ahol ezek a konfliktusok jól kiéleződnek és jól ütköztethetők, ilyenek a templom és a kocsma. Az emberek nemcsak egymással, hanem környezetükkel való kapcsolatukban is megjelennek. A láp lecsapolása, a kóbor kutyák többszöri megjelenése, különböző állatok elfogyasztása az ember kitüntetett pozícióját hangsúlyozzák, tehát nem csak egymással szemben éreztetik felsőbbrendűségüket valamilyen értékesebbnek hitt jellemző alapján.
A szövegek jól kommunikálnak egymás között a szereplők és a direkt idézetek által, ugyanakkor bizonyos fogalmakhoz is társít bizonyos konnotációkat. Például a húsleves másodszori előfordulásakor már tudjuk, hogy az kétféleképpen készülhet.
A könyv második felének visszatérő motívuma a tűzbehányás. Ez a rész közelebb áll a jelenünk valóságához, ugyanakkor filozofikusabb, elvontabb hangvételű. A nyelvi regiszter is ezekhez áll közel, az itt szereplő felnőttek lehetnének akár az első rész gyermekeinek más idősíkbeli megfelelői. Ezek is egy összetartó egységet képeznek, de úgy vélem, a kötet első felének koncepciója sokkal jobban kidolgozott.
Összességében elmondható, hogy Fischer Botond olyan összetetten, több szempontból próbálta körbejárni a jelenkor emberének lelki formálódását, felnőtté válását, egyéni és társadalmi traumáit, amennyire összetetten és tisztán csak apró részletekből alakulhat ki a teljes kép. Ezek a részek egyazon súlypont körül forognak, ami a megmagyarázhatatlan mélység, a lélek, a tudatalatti, amire rárakódik a történelmi és társadalmi környezet meghatározottságának súlya. Az ezekből származó konfliktusok azok, amelyek a szereplők viselkedését és jövőjét meghatározzák.
