Az örmények számára A szaszuni hősök című népi eposz ugyanazt a kulturális „útlevelet” jelenti, mint például a görögöknek az Iliász és az Odüsszeia, a finneknek a Kalevala, a németeknek a Nibelung-ének. A szaszuni hősök eposza évszázadok alatt a szóbeliség útján jutott el hozzánk. A 19. század második felének kiemelkedő néprajzkutatója, folklórgyűjtője, Garegin Szrvandztjan jegyezte le először 1873-ban, majd egy évvel később nyomtatásban is megjelentette Konstantinápolyban. Az örmény tudományos kutatás érdeklődése ekkor fordult az eposz felé: variációit Örményország különböző részeiről kezdték el gyűjteni, és közel száz év alatt mintegy 160 változatát jegyezték le, melyek nagy része nyomtatásban is megjelent. Az eposz teljes szövegét először 1939-ben rekonstruálták, állították össze. A kötet később számos kiadást megélt, több nyelvre is lefordították, például orosz, francia, angol, lengyel, grúz, azeri, perzsa, kínai, belorusz nyelvekre. Az eposzváltozatokat, figyelembe véve szerkezeti, nyelvjárási és műfaji jellemvonásaikat, három nagy táji tipológiára osztják: a szaszuni (a Van-tótól nyugat-délnyugatra), a msói (a Van-tótól nyugatra) és a mokaci (a Van-tótól délre elterülő terület) csoportba. E területeken kívül másutt is élnek kevert variánsok – ezeket bizonyos jellemzőik révén e három csoport valamelyikének szoktak alárendelni.

Az eposz Szaszun tartomány ősi nemzetségének történetét beszéli el: négy különálló ága a négy egymást követő nemzedék hőseiről (Szanaszár és Baghdaszár, Nagy Mher, Dávid és Kis Mher) kapta elnevezését. A történet a nemzetség születésével és a Szaszuni-ház alapításával kezdődik, és a nemzetség utolsó leszármazottja, a magtalan és halhatatlan Kis Mher sziklabarlangba vonulásával végződik. Az örmény nép történetének különböző korszakaiból származó epikus témákat és motívumokat felvonultató eposz egyaránt átfogja az örmények tárgyi és szellemi kultúráját. A történelem előtti időkig visszanyúló legendák, mítoszok egységes rendszert alkotva, a népi szájhagyomány útján hagyományozódhattak a mai kor emberére, és válhattak immár kultúrtörténeti emlékké. Ahogy az örmény történelem különböző korszakai és művelődéstörténeti rétegei, úgy a néphit különféle megnyilatkozásai is fellelhetők az eposzban. Ezek közül is kiemelkedik a néphit rendszerében oly fontos helyet elfoglaló totemizmus: a totemősök tisztelete.

A vallás egyik legősibb formájaként számon tartott totemizmus alapja az a hit, hogy a törzs vagy a nemzetség közös vér szerinti leszármazása, eredete állatokhoz, növényekhez, természeti elemekhez vagy bizonyos tárgyakhoz kötődik.2 A totemősök tehát nem valóságos emberek, hanem általában állatoktól vagy növényektől, esetleg természeti jelenségektől vagy elemektől származnak, így a tengertől, a tiszta víztől, a vihartól, a villámtól stb.3

Az eposz változataiban a Víznek mint totemősnek a tisztelete hol nyíltan, hol rejtett formában van jelen. Az eposz első ága a szaszuni hősök nemzetségalapításáról és leszármazásáról szól. Gagik király lánya, Covinar, akinek már neve is tengerrel való kapcsolatáról tanúskodik,4  az arab kalifával való kényszerített házassága előtt, Jézus mennybemenetelének (Hambardzum) ünnepén,5   lánytársaival és nénjével együtt sétálni indul, majd a lányoktól elmaradva, nénjével hosszú séta után elérkeznek a sós tengerhez. Itt Covinart szomjúság fogja el, és hogy szomját olthassa, Istenhez fohászkodik – Isten akaratából kettéválik a tenger, és azon a helyen forrás fakad fel:

„Odanéz, látja, egy nagy kőszikla áll a tenger partján,
Tejfehér forrás buzog fel abból a sziklából,
A víz mindenfelől körülfolyja a sziklát.
Levetkőzés nélkül ember fia nem tudott
Közel menni a forráshoz, hogy igyék belőle.
Covinar levetette ruháit, odament a forráshoz,
Markát beletartotta az életadó forrásvízbe,
Egy marék vizet egészen megivott,
A másik maréknak csupán a felét,
Erre a forrás elapadt.” 6 
(Szalmási Pál fordítása)

Covinar a forrásvíztől teherbe esik, s ugyanaz a motívum jelenik meg ebben az eposzban is, mint a világ különböző pontjain élő népek különböző mitologikus történeteiben: a csodatévő forrás vizétől ugyanis Covinarnak ikerfiai születnek. Anélkül, hogy összehasonlító mitologikus elemzésbe kezdenénk, térjünk vissza eredeti kérdésünkhöz, és vizsgáljuk meg, hogy a vízkultusz milyen helyet és szerepet tölt be a néphitben és az eposzban. Ha mintegy „lehántjuk” az eposzról azt a réteget, amellyel a kereszténység vonta be, és elvonatkoztatunk attól a ténytől, hogy Covinar Istenhez fohászkodik vízért, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy a királylány – élete nehéz helyzetében – totemőséhez, a Vízhez fordul segítségért. Az imént idézett részlet arról tanúskodik, hogy a királylány levetkőzik, és a vízzel érintkezve teherbe esik (ez utóbbi mozzanat a szövegben nem fogalmazódik meg explicit módon). Itt egyértelműen kifejezésre jut a természet és ember természetfeletti kapcsolatának képzete, amelynek jellemző eleme, hogy a nő megtermékenyülése a totemőshöz (állatokhoz, növényekhez, természeti elemekhez) kapcsolódik – valamint az is, hogy a totemős, ebben az esetben a Víz, nemzetségalkotó erővel bír. (A néphit annyira ragaszkodik a víz mindenható erejéhez, hogy a férfitől való megtermékenyülés lehetősége szóba se jöhet a mítoszalkotás során.)

Szintén Víztől mint totemőstől való leszármazására utal a Szaszuni-ház „örök nagybácsijának”, az eposz minden ágában szereplő Kerri Torosznak a neve. Petroszjan a név etimológiájából és egy sor névmegfeleltetésből állapította meg, hogy „a Torosz név a nedvesség és az eső fogalmához köthető”.7   Ebből arra következtethetünk, hogy a Víztől való származás az ősöktől átöröklődik a fiatalabb nemzedékekre is.

A népi elképzelésnek megfelelően a Víztől származó hősök nem mindennapi emberek: mitikus lények, hatalmas óriások, akik mind külsejükben, mind természetükben alapvetően különböznek a földi halandóktól. Erre utal a következő részlet, amelyben Khalif, az arab kalifa elhiszi Covinar ártatlanságát, miután közlik vele, hogy „Azok nemes, rettenthetetlen emberek.”
„Immár belátom, hogy
Covinar úrnő ártatlan:
Ezeket az ifjakat a tengertől foganta.” 8 
(Szalmási Pál fordítása)

Az eposz hőseinek a Víztől való származása abban is világosan megnyilvánul, hogy az ikertestvérek, Szanaszár és Baghdaszár hogyan választják ki a helyet, ahol később letelepednek. Khalif palotájától távolodva, hosszú bolyongás után egyszer csak egy nagy folyóhoz érnek, ahol meglepődve látják, hogy rajta egy keskeny patak folyik keresztül, anélkül, hogy vize a nagy folyó vizével elegyedne. Érdemes felidézni a két testvér párbeszédét:

„Ez a víz a hősök vize,
Aki ebből iszik,
Olyan erős daliává válik,
Hogy senki fia nem bír el vele.”

„Kenyér és bor, Úristen az égben!
Keressük meg e víznek forrását,
Gyerünk, ott építsük fel a házunkat,
Ott, a víz mellett építsük fel városunkat.
E vízben erő van, ereje bennünk van,
Aki ebből iszik, legyőzhetetlen lesz.”9 
(Szalmási Pál fordításai)

Szanaszár és Baghdaszár hite egyértelmű: csodatevő természetet tulajdonítanak a víznek, amely mágikus erővel ruházza fel, és legyőzhetetlenné teszi az emberi lényeket – sőt hasonlóságot is felfedeznek a víz és saját természetük között. Felismerik tehát a Víztől való fogantatásukat, és otthonukat a mágikus erővel bíró patak forrásánál építik fel. Egy másik helyen a következő nemzedékekre vonatkozó jóslat is megfogalmazódik: ha majdan isznak a forrás vizéből, ők is erősekké válnak. A fivérek maguktól ébrednek rá arra, hogy minél közelebb telepednek le Víz-ősükhöz, annál hatalmasabbak lesznek, és annál erősebb utódokat fognak nemzeni:
„Aki erre a forrásra rátalál,
És házát annak vize mellett építi fel,
Akárhány ízig utódai lesznek,
Valahányan hatalmasok lesznek.”10 
(Szalmási Pál fordítása)

A fivérek végül megtalálják az erő-patak forrását, s mellette építik fel várukat. A Víznek mint totemősnek a nemzetségét védő funkciója így jut érvényre a legendában, még ha csupán rejtetten is.
A közösség és a letelepedési hely közötti kapcsolat a totemősökről szóló legendák egyik legfontosabb eleme, amely az előbb idézett részben és az eposz más, hasonló részeiben is kifejezésre jut. Tokarev a totemmítosz és a hely közötti szoros kapcsolatot a totemizmus egyik legmeghatározóbb jegyeként említi, melyet az emberi közösségek és a letelepedési hely közti kapcsolat természetfölötti jellegének felismerése jellemez. A totemizmus mintegy szentesíti és megerősíti a nemzetség eredendő jogát lakhelyéhez és vadászóterületéhez.11 

Az eposz különböző változataiban újra és újra megjelenik az örmény néphit egyik meghatározó eleme, a források tisztelete. Az eposz hősei, Szanaszár, Mher, Dávid mind a víztől, és különösen a források vizétől kapják hatalmasságukat: az események során tudattalanul (és talán tudatosan is) folyamatosan kapcsolatban állnak a vízzel. A víz gyógyító erejébe vetett mély hit szép példája az a rész, amikor a hősöket segítő táltos ló, Kurrkik Dzsalali megkéri Dávidot, hogy megsérült testrészére vizet öntsön. M. Abeghjan megállapította, hogy „az örmények körében a források tisztelete is azok egészséget adó jellegéből fakad.”12   Érdekes, hogy míg az eposz fő hősnője, Covinar ősanya forrástól fogantatva ad életet ikreinek, addig egy másik hősnő, Khandut (Szaszuni Dávid felesége) halálával ikerforrás fakad, amely majd az új hősöket fogja táplálni és erősíteni. Nem véletlen az sem, hogy a nép e forrás keletkezését a hőst szülő és tápláló Khandut kebleihez kapcsolja.13 

A totemősök tiszteletének, mint minden vallásos megnyilvánulásnak, sajátos rituális szertartásrendje van. Az eposzban találkozunk a totemős tiszteletéhez kapcsolódó beavató rítussal. Az eposz minden változatában a főhősök forrásban megmártózva válnak rendíthetetlen erejűvé. Ezt a fürdést a totemős tiszteletére szentelt beavató rítusnak tekinthetjük. Idézzük fel azt a részt, amikor Szanaszár és Baghdaszár a tengerhez megy, hogy ott táltos paripákat szerezzenek. Amint a tenger partjához érnek, Szanaszár javasolja fivérének, hogy fürödjenek meg:

„Testvér, ugorjunk bele a tengerbe,
Lássuk, hogy az ember elmerül-e benne!”14 
(Szalmási Pál fordítása)

Ám testvére elutasítja őt. Szanaszár Istenhez fohászkodva veti magát a tengerbe, és a víz megnyílik előtte. Szanaszár a száraz tengerfenéken sétálva egy kerthez ér, amelyben egy palotát és egy templomot lát. Itt elalszik. Az álmában megjelenő Istenanya látja el jó tanáccsal: vegye magához a Villámkardot, Kurrkik Dzsalalit, a Harci Keresztet, és még annyi fegyvert, amennyit akar, majd fürödjön meg az udvaron fakadó forrás vizében, amitől rettenthetetlen erejűvé válik – így induljon tovább útjára. Szanaszár, megfogadva a tanácsot, mindent megszerez. Amikor kilép a tengerből, fivére nem ismer rá, annyira megváltozott külseje: termete megerősödött, hatalmasra nőtt. A jelenet beavató jellege világos: Szanaszár, alávetve magát a próbáknak, a forrásban megfürödve születik újjá. Ezzel szemben Baghdaszár, aki nem vett részt vízzel történő beavatási szertartáson – és egyébként is csak fél marék víztől fogantatott –, gyermektelen marad.15 

Az eposz későbbi ágában Dávid megkapja Torosz nagybátyjától apja, Nagy Mher fegyvereit, Kurrkik Dzsalalit és a Harci Keresztet. Erre a hírre nagyanyja leveti a férjéért és fiáért viselt gyászt, üdvözli Dávidot, és arra kéri a táltos lovat, vigye a kisfiút apja forrásához, hogy fürödjön meg benne, kapjon ő is földöntúli erőt, majd vigye apja próbatevő oszlopához, ahol ökölcsapásának erejét kell próbára tennie. Vagyis itt is beavatási rítusról van szó: Dávid csak a próbatételek után indulhat harcba törvénytelen féltestvére, az egyiptomi Melik ellen.

Az eposz főhősei a nép által elképzelt ideált testesítik meg. A kollektív képzelet a halandó emberektől igen különböző ősökkel látja el a hősöket: őseik már-már mitológiai, isteni eredetűek. Ez az oka tehát annak, hogy a Szaszuni-ház alapítói, Szanaszár és Baghdaszár származástörténetében olyan sok szó esik az örmény nép korai hitében is oly fontos szerepet játszó Vízről mint totemősről.

Nem lehet véletlen, hogy nemcsak az eposz kezdetén, hanem záró képeiben is megjelennek a vízkultusszal összefüggő totemisztikus népi képzetek. Covinar a víztől éppen Jézus mennybemenetelének ünnepén esik teherbe, amely a népi ünnepkörben a vizek és a virágok tiszteletének ünnepe: a néphit szerint a vizek csodatévő és gyógyító ereje az ünnep éjszakáján a legerősebb hatású. A Szaszuni-ház utolsó sarjának, Kis Mhernek a barlangja az eposz befejező részében ugyancsak Jézus mennybemenetelének ünnepén nyílik meg. Csak e szent időben szabad bárkinek is belépnie, és megpillantania Mhert és paripáját, a csillagos ég kerekét, és a szerencse kerekét, illetve elnyerni mindenféle boldogságot, aranyra és gazdagságra szert tenni.

„Mondják, hogy pénteki napokon
Víz folyik e kősziklából.
Mondják, hogy ez Dzsalali paripa vize.
És az arra járók pénteki napokon
Meghallják Kurrkik Dzsalali nyerítését.”16 
(Szalmási Pál fordítása)

Vajon miért péntekenként? Feltehetőleg ez is az eposz ősi rétegeire ráépülő keresztény kultúrkör képzeteivel magyarázható.
A vízkultusz nyomai jelennek meg az eposz más szereplőinél is: Dzajnov Hován és Cörran Vergó személyével kapcsolatban. Dzajnov Hován (Nagyhangú Hován) – és hozzá hasonlóan Kerri Torosz is – a Vihar istenségének megtestesítője, nevében egyértelműen hordozza a mennydörgésre és a viharra való utalást. Érdekes, hogy H. Orbeli a földi vizek követének megszemélyesítőjét látja a Cörran Vergó (Félénk Vergó) gúnynév mögött: szerinte a „cörran” szó a régi örményben a vízimalom árkát jelentette, tehát azt a helyet, ahol a víz a malomkerekekre zúdul, vagyis a gúnynévben a víz előtörésének képzete rejtőzhet.17 

Az eposz különböző változataiban ekképpen jelenik meg a Víznek mint totemősnek a tisztelete. Az örmény népnek a víz mindenható erejébe és a csodatévő forrásokba vetett ősi hite fejeződik ki a víztől való megtermékenyülés jelenségében. Mindez az örmények totemisztikus képzeteinek rejtett továbbéléséről tanúskodik: a totemizmusra jellemző az ős származását a nő és a természet kapcsolatából levezetni, ami a totemős legfontosabb funkciójának, vagyis nemzetségalkotó tulajdonságának a megnyilvánulása. Az eposz hősei a forrásban megfürödve fizikai valójukban megnőnek, megerősödnek – mintegy felnőnek, sérthetetlenné és termékennyé válnak, vagyis újjászületnek. Ebben az értelemben a vízen való átkelés, a vízzel való érintkezés rítusát a beavatási rítus sajátos változatának tekinthetjük.

Dukai Ditta fordítása

A felhasznált források és irodalom jegyzéke

Szaszunci Davit (Szaszuni Dávid). Összeállította: H. Orbeli. Jereván, 1961.
Szaszunci Davit, hajkakan heroszakan eposz (Szaszuni Dávid, örmény hőseposz). Előszó: H. Orbeli, 2. kiadás. Jereván, 1961.
Szaszna Crer (A szaszuni hősök). Összeállította: Sz. Harutjunjan. Jereván, 1977.
Szaszunci Davit, haj zsoghovrdakan heroszavep (Szaszuni Dávid, örmény népi hőseposz). Előszó, szójegyzék és névmutatók: Sz. Harutjunjan. Jereván, 1981.

ABEGHJAN, M.
1975 Haj zsoghovrdakan havatkö (Az örmény néphit) VII. köt., Jereván
ABRAHAMJAN, P.
2004 Parnije obrazi „Szaszna Crer”: bliznyeci, szvodnije bratyija, dvojnyije geroj (A Szaszunci Dávid című eposz páros alakjai: ikertestvérek, mostohatestvérek, kettős hősök). In A. Jeghiazarjan, Sz. Harutjunjan, A. Petroszjan, V. Nersziszjan (szerk.) Hajkakan «Szaszna crer» eposzö jev hamaskharajin epikakan zsarrangutjunö – hodvacneri zsoghovacu (Az szaszuni hősök című örmény eposz és a világ epikus öröksége – tanulmánykötet). Jereván, 61–68.
ALEKSZEJEV V. P. – PERSIC A. I.
2001 Nakhnadarjan haszarakutjan patmutjun (Az őskori társadalom története). Jereván
BDOJAN, V.
1972 Jerkragorcakan msakujtö Hajasztanum (A földműves kultúra Örményországban). Jereván
HARUTJUNJAN, Sz.
2000 Haj arraszpelabanutjun (Örmény mitológia). Bejrút
2001 Hin hajoc havataliknerö, kronö, pastamunkn u dicaranö (A régi örmények hite, vallása, rítusa és istenei). Jereván
PETROSZJAN, A.
1997 Hajkakan eposzi hnagujn akunknerö (Az örmény eposz legrégebbi forrásai). Jereván
PETROSZJAN, J.
2004 Bogi i rituali drevnyej Armenii (Istenek és rítusok az ókori Örményországban). Jereván
TOKAREV SZ. A.
1956 Religija avsztralijcjev (Az ausztráliai népek vallása). In Narod mira. Narodi Avsztralii i Okeanii (A világ népei. Ausztrália és Óceánia népei). Moszkva, 186–248.
1964 Religija v isztorii narodov mira (A vallás a világ népeinek történelmében). Moszkva
1990 Rannije formi religii (A vallás korai formái). Moszkva

1Az eposz, amelyet mi a magyar nyelvterületen leginkább Szaszuni Dávid címen ismerünk, az örményeknél több címváltozatban is él. Az örmény tudományos szakirodalom ezek közül leginkább a Szaszna Crer (A szaszuni hősök) címet használja, hiszen az örmény cur szó (többes száma: crer) több jelentésével találóan egyesíti a hősök tulajdonságait: az átlagostól eltérő, bolond, megszállott, őrült, vakmerő. (a ford.)
2 HARUTJUNJAN, Sz. 2001. 7.
3TOKAREV Sz. A. 1956. 223–224.
4M. Abeghjan magyarázata szerint: „A covjan szót nem lehet másképp értelmezni, mint a cov szótő (jelentése: tenger) és a hozzákapcsolódó, gyakori ‘-jan’ végződés összetételeként, amely végződés az eredetre, származásra utal. Covinar neve a covjan szónak az ‘-ar’ végződéssel továbbképzett alakja.” ABEGHJAN, M. 1975. 71. Bdojan szerint „Eposzunk Covinar királylánya szintén a Vízistennőtől, Naritól (az arab-perzsa mitológia Huri-Péri tündérétől) származik.” BDOJAN V. 1972. 497.
5 Az örmény népnél nem a Pünkösdhöz, hanem Jézus mennybemenetelének napjához, Áldozócsütörtökhöz kapcsolódnak a tavasz megünneplésének vidám szokásai. (a ford.)
6 Szaszunci Davit, hajkakan heroszakan eposz (Szaszuni Dávid, örmény hőseposz). Előszó: H. Orbeli, 2. kiadás. Jereván, 1961. 25.
7 PETROSZJAN, J. 2004. 89.
8 Szaszunci Davit (Szaszuni Dávid). Összeállította: H. Orbeli. Jereván, 1961. 17.
9 Ibid. 25.
101 Szaszna Crer (A szaszuni hősök). Összeállította: Sz. Harutjunjan. Jereván, 1977. 11.
11TOKAREV, Sz. A. 1990. 72.
12  ABEGHJAN, M. 1975. 52.
13 Dávid halálakor Khandut egy szakadékba vetette magát, és ott, ahol melle egy kőhöz ért, két forrás fakadt, melyek azóta sem apadnak el. (a ford.)
14 Szaszunci Davit (Szaszuni Dávid). Összeállította: H. Orbeli. Jereván, 1961. 41.
15 Abrahamjan, P. 2004. 61.
16 Szaszunci Davit (Szaszuni Dávid). Összeállította: H. Orbeli. Jereván, 1961. 320.
17 Szaszunci Davit (Szaszuni Dávid). Összeállította: H. Orbeli. Jereván, 1961. LII–LIV.