[Látó, 2010. február]

A végtelen csak addig otthonom,
amíg nyithatom és bezárhatom,
hogy biztonságot nyújtson az az űr,
ami határtalan marad belül,

s csak szívünk galaxisával dobog.
Sejtekként ragyognak a csillagok,
hogy véges létünkben a végtelen
a hiány kiáltójele legyen.

Szaporodnak a gondok, mint a csend.
Egyre több csillag hamvad idebent,
s egyszer az égbolthoz nem lesz elég

a kívül-belül rekedt messzeség,
mintha a távlat bezárná magát.
Ablaktalan lesz az egész világ.