Macska

Chat séraphique, chat étrange
 (Charles Baudelaire)

Évezredek óta társad, a szobában
lakik, melletted szundikál a párnán –
de kis testében őserdei áram
kering, kecses fejében csupa ármány;

mert régi tigriscsíkjait feladta,
hogy gazdáját színével ne ijessze –
de fel-fellobban vérontó haragja,
és félelmes tíz karmát kieresztve,

minden kis izma durva görcsbe rándul,
ködös szemében furcsa sárga láng gyúl,
úgy érzed, mindjárt zúzva, marva tombol –

de nem: egy perc, s kacéran áll elébed,
már dörgölőzik, ölbe ül, dorombol:
nem téphet szét, így hát megnyalja képed.

Kígyó

Érdes kövön hányódik régi burka,
már nem fedi ruganyos izmu testét;
olyan, mint eldobott, szomoru hurka,
melyből a húst falánk lurkók kiették.
Az idő már jócskán eljárt felette,
elviselt holmi, melyet szűkre szabtak:
kinőtte és megunta, levetette,
játékul hagyta szélnek és nyulaknak.

Kevélyen mutogatja új ruháját
a napon sütkérezve, hadd csodálják:
nagyobb most, és pompásabb, fényesebb.

De, cickányok és hörcsögök, vigyázat,
mert új bőrében is a régi állat,
csak ravaszabb, gonoszabb, éhesebb.