ne beszélj a repülők önfeladásáról a torokból kibukó hirtelen feltörő önkéntelen és apokaliptikus rezonanciáról ne beszélj a húsban a hús alatt és a húson túl fészkelő elváltozásokról mert arra nincs mentség se a tüzekről se a vizekről se a madarakról ne beszélj a befogadhatatlanságról az abszolút indulatmágnesből sugárzó vonzó és taszító feszességről az acélméhekről és a vasporokról a barikádokról és a tölcsérekről a betört felszínű folyókról se szólj semmit és semmiképpen hallgasd el a szemgolyók deformációját és ne szólj a feddhetetlen nyomás és szétkürtölt felhasadt földrétegek hámszövetéből előkerülő vigyorgásokról a magába zuhanó kőről és a magából kifakadó kőről a már mindig és a már sosem guruló kőről se arról a kőről amiről a kéz először érezte meg a bűntudatot semmiképp se a becsapásról se a becsapódásról az otthonosan idegen és idegesítően otthonosított helyekről és ne tégy említést kérlek az utazásról mert az végképp elviselhetetlen a helyváltoztatásról mert a hely nem változik nem változhat szóval ne beszélj semmiféle helyről pulzáló városokról és a rosszul megtervezett mezőkről ne meséld el a szobrot aminek kezében
üveggolyó és teáscsésze szájában pipa és sivatag szemében dagadó düh és megalkuvás és ne meséld el hogy először a lába repedt meg utána deréktájban hasadt meg az anyag majd felismerhetetlen
darabokra dobta szét magát erről semmiképp sem beszélhetsz és ne beszélj az iszonyról ne beszélj se képzelt se valós szeretőidről főleg arról a hajnalról amikor beletörött a körmöd a párnába annyira szorítottad ezekről semmiképp se beszélj mert ha bárki rád figyel akkor bizonyos értelemben kapcsolat jön létre köztetek és az végérvényesen megbocsáthatatlan mert arról pedig végképp nem volna mit mondanod
