[Látó, 2008. július]
TIBORI SZABÓ ZOLTÁN: ÁRNYÉKOS OLDAL.
ZSIDÓ IDENTITÁSTUDAT ERDÉLYBEN A HOLOKAUSZT UTÁN. KOLOZSVÁR, 2007, KOINÓNIA KIADÓ
Az Erdélyből deportált zsidók közül kevesen tértek vissza. Karácsony Benő, a Napos oldal szerzője sem. Ő nem szerepelhet tehát Tibori Szabó Zoltán könyvében, csupán a könyv címe utal rá.
Tibori Szabó könyve a holokauszt után visszatért erdélyi zsidóság identitásválságáról szól. A magyar nyelvű zsidó, a magyar és a román sajtó tükrében mutatja be, milyen lelki és egzisztenciális válságba kerültek a hazatértek. Az Egység című kolozsvári lap évfolyamai mellett a szatmári Deportált Híradó, az Ichud és az Új Ifjúság lapszámait dolgozza fel. Ezen kívül a kolozsvári Erdély, Igazság (Erdélyi Szikra), Világosság, a barcasági Népi Egység, a nagyváradi Új Élet, a marosvásárhelyi Szabad Szó és más (nagybányai, szatmárnémeti, temesvári, máramarosi) magyar sajtóorgánumok, illetve a korabeli román lapok cikkeit elemzi. De ennek előtte részletesen ismerteti a magyar, ezen belül az erdélyi zsidóság történetének alakulását a második világháborúig, valamint a hazatérésük utáni korszakban. Számba veszi a háború előtti antiszemitizmus szólamait, a különböző zsidóellenes törvényeket, az atrocitásokat, amelyeket a zsidóság megpróbált ignorálni, ameddig csak tehette. De a deportálások elkezdésekor sem tudott megfelelő választ adni (mit is tehetett volna?), tanácstalansággal és megdöbbenéssel fogadta.
Észak-Erdélyben 1930-ban 151 000 zsidó élt, 127 377 személyt deportáltak, és ebből 1946 májusáig 19 764-en tértek vissza. Tibori Szabó Zoltán településenként lebontva követi a deportálásokat, amelyek jóval az 1944. március 19-i német megszállás előtt, már 1940-ben, a magyar bevonuláskor megtörténtek. 1942-ig több ezer zsidót deportáltak, illetve kivégeztek.
A haláltáborokból hazatért, lelkileg összetört zsidókat Erdélyben nem csupán az otthontalanság (idegenek laktak házukban) fogadta, nem csupán az elvett javak, üzletek, vállalkozások, ingó és ingatlan tulajdonuk hiánya, de itt volt az új hatalmi berendezkedés is, amely szólamaiban ugyan együttérzőnek mutatkozott, ám ez csak látszat volt, az is csak néhány évig. Elegendő beleolvasni a korabeli sajtóba. Ez újabb megpróbáltatással járt, és kivándorlásra kényszerítette a visszatérteket. Tibori Szabó könyve a létfenntartási, egészségügyi gondok, jogi, erkölcsi, szociális és politikai problémák százait sorolja fel. Kiemelten tárgyalja a deportálásokban közreműködött zsidó vezetők felelősségét, beszámol a népbíróságok által ellenük lefolytatott perekről, amelyek paradox módon a kollektív megbélyegzés felé terelték a közvéleményt. Vagyis újabb indítékául szolgáltak a kirekesztésnek, amely csak tovább gyorsította a zsidók kitelepedését. Beszámol a zsidógyűlölet újabb megnyilvánulásairól, aminek egyik jele, hogy a megemlékezések hamar elmaradnak, sőt, az emlékművek is eltűnnek.
A román sajtó tudatosan meglovagolta a zsidók deportálását Észak-Erdélyből, azt állítva, hogy miközben a romániai zsidóságnak haja szála sem görbült, a magyarok zsidók százezreit hurcolták a német haláltáborokba.
A holokausztot átélt erdélyi zsidó népesség helyzetét Tibori Szabó az európai zsidóság válságtudatának elemzésével párhuzamosan teszi meg. Vagyis az európai zsidóság helyzetének elemzésével egészíti ki az erdélyi, romániai helyzetképet. A különbség leginkább talán abban mutatkozik meg, hogy a nyugati zsidóság nagy része világpolgár (többnyire) amerikai emigránssá vált, más részük izraeli honpolgárrá, akik szintén a nyugati világpolgár-szellemet képviselték ott is. A hazai zsidóságra azonban más volt jellemző. A kivándorló többségen kívül egyesek (részben érthető okokból) románná váltak, másfelől különösképp jellemzte őket a baloldali értékekbe vetett bizalom, ami ittmaradásra késztette őket. Erre példa Gáll Ernő, aki őszintén bízott abban, hogy „az új, szovjet típusú társadalom felépítésével eltűnnek majd a vallási és a nemzetiségi jegyek, azok jelentősége minimálisra csökken, s a kialakuló nemzetközi munkásosztály soraiban zsidóságuk teljes mértékben elveszíti majd fontosságát. Ezért volt fontos számunkra akkoriban, az őszinte, romantikus, nagy remények időszakában, hogy a zsidóság gondjait minél jobban beágyazzuk a románok, magyarok, franciák, olaszok, lengyelek és más népekhez tartozók problematikájába". Ennek ellenére, tehát az ilyen nyilatkozatok ellenére a magyar népesség és a zsidóság közötti feszültségek nem enyhültek, sőt felerősödtek. Tulajdonképpen a mai napig nem került sor ennek a viszonynak, a viszony sebeinek feldolgozására, „kibeszélésére". És valószínűleg már nem is kerülhet rá sor, lévén, hogy a zsidók szinte teljesen elapadtak. (És lassan fogynak a magyarok is. Egyébként Kolozsvár magyar lakossága ma számarányban annyi, 17–18%, mint a deportálások előtti Kolozsvár zsidó lakossága volt. Ebből talán érzékelhető, milyen mértékű volt a holokauszt.)
A könyv végén gazdag függelék található, aprólékos könyvészet, a bővebben tájékozódni vágyóknak, kutatóknak, valamint egy szótár, a héber, jiddis és más szavak magyar értelmével.