Árvidék nyomain az esti kövek –

edényben a gyűrött, vastag-fekete víz.

Nem változunk, te is tudod ezt. 

Előtör halottaidból, zsigerekből a kín.

S ha kifeszítik is, a test éber

és mint a kő, álmodik; elszórt tájak, 

sivatag, alakváltó terek poklain –

csontközi árnyakba tép a fog. 

Lenn: állandósult bazaltvirág, szirmok 

alatt maszkok, kinőtt bokasín.