Alszik a vén, kiszolgált zongora.
Megkopott, vedlett billentyűi sárgák,
unott pókok lakják és bús bogárkák,
redves fáján évtizedek pora.

Elmúlt az áldott, szép zene kora.
Feltámadását mindhiába várja.
Más ritmustól döng vad fiúk gitárja.
Alszik a vén, elárvult zongora,

álmodik – és álmában boldog újra:
lehangolt húrja megfeszül, a lomha
billentyükön egy lány tíz karcsu ujja

futkározik, s az elámult szobán át
az idegen világba csengve-bongva
áradnak régi, álmatag szonáták.