[2018. július]
B. P. 1945–2018A kéz beszél, a kéz lezongorázza, ami fontos.
Érintése, moccanása ugyanaz,
van humora, van gyöngédsége,
és vannak nyugtalan, gyors ritmusai is.
Van öröm a szemben,
és van pillantás, mely annyit mond, hogy ez van.
Ugyanazt mondjuk egymásnak mindig,
a mélye nem változik semmit, csak a forma.
A kéz beszél, a kézbe kapaszkodni lehet.
Aztán elfárad, pihenni készül, alszik most a kéz.
*
Megváltozik a víz zubogása a csap alatt,
megváltoznak a reggel hangjai.
Megváltozik az ajtócsukódás, és más
a tévé zaja esténként, lefekvés előtt.
Másképp, más székekre ülve
hangzik el az aznap fontos dolgok íve,
más a látvány sötét lépcsők tetején a fénybe érve.
Ezt nem bírják el a vállak, tüdők, kezek,
az elkezdődő remegést nem tudják abbahagyni.
*
Naponta háromszor pár percig létezem,
naponta három pár cipőt húzok fel,
s mindig ugyanazt.
Minden mozdulat élesebb fényben úszik,
minden adat új jelentőségre ébred.
Naponta háromszor teszem az utat meg
a kórházig és vissza.
A kéz ma máshogy moccant,
mást üzent a testmeleg.
Minden szemöldökmozgás új üzenet,
hogy ott vagyunk, hogy minden mondat
célba érhet újra.
*
A kevés is tovább fogyhat,
napról napra halványodva, vékonyodva,
felrúgva mindent, mit a mértékekről gondoltam.
A polcról gyerekkori könyvek kerülnek elő,
ők mondják el, teljes váratlanságukban,
hogyan bukkan elő, ami eltűnt,
vagy hogyan fogy és forgatódik vissza, ami fontos.
A görbék hol nyugodtan baktatnak a gépek nyomában,
hol az ellenszegülés útját választva rajzolnak
zöld és piros, sárga s fekete mintákat.
*
Egy időbuborékban fekszik,
egy időbuborékban küszködnek a tüdők.
A buborék falát nap süti,
csillagok küldenek fényt rá, hold ezüstözi.
Emlékek torlódnak a buborék határán kívül,
azt jöttek megnézni, jól számoltad-e a perceket,
jutott-e mindenre abból, ami nemrég megvolt még.
