[Látó, 2010. október]
Téged ki tett a sírba? Anyád? Gyermeked?
Makogni erről ott már nem lehet.
Sietned kell a feltámadással.
Ne késs! Minden vesztett esztendőd is rád vall.
Tolongás van. A bíró szeme meg se rebben.
– Miféle voltál előző életedben? –
– Kimondhatatlanul fáradt vagyok. –
Nem mondhatod. Az öröklétet te is otthagyod.
És vissza! Teremtett Teremtőd kedve szerint.
Majd élsz nyűként, madárként megint, emitt.
Mozgass meg mindent, hogy sündisznó legyél,
mezei pocok vagy éji bőregér.
Ezer tüskétől védve sose félj.
Lehetsz teknős, mely háromszáz esztendeig él.
Lehetsz bármi. Csak embertől védve légy!
Hétfejű sárkány, bölény vagy cecelégy.
Lehetsz büszke szibériai tigris,
de szárnyas hangyaként elélhetsz itt is.
Csak azt választhatod jövő életedben:
hogyan tagadod az előzőt minél szebben?
Mert ott kiteregetve előtted a lehetőség.
Beláthatod egykori fajtád ezer ősét.
Tetszik, nem, ott számadás van.
Hibáid benned keresik, soha másban.
A szégyen, mi az arcon csontig éget:
Halj! de előbb add ki az örökséget!
Szörnyű úgy élni, hogy várják a halálom.
Indulok, kúszva, gőzhajón, falábon.
Választok magamnak másik nációt.
Kívánok nektek szerencsés reinkarnációt.
2010. aug. 19.