Ujjad érintésére türkiz virágom
megkövült fényből  megvillan, hegyi
patakok friss fröccsenésű  vizét szólítod,
mely kék szirmain  összezúzódott magjain
forrongva táncol,  életük vesztesége
felajánlott szavakkal  fizettetik vissza.
Éber elektronok,  réz fali-kígyókban
várnak jeledre,  hogy úgy táncoljanak,
mint a Beszélő Isten a mennyből leszállva
és visszahozzák  Mozart melódiáit,
kicsúfolják a világ  keservét és csodálják, de
a szél szemén át látod,  amint felkel a nap
és a föld teremtményei  a mennyek sötétjéből
nőszirom-hálót nyitnak az emberi misztériumok
zord fényeinek, most-od és itt-ed,
tűhegyeket melyeken számtalan
angyal táncol mindig és mindenhol.