[Látó, 2010. október]


 


A nyár idézi fel számomra a tengert
amikor beköszönt az idény a tengerparton
szerelvényeket indítanak amikor befut
a Mangália-Nagybánya közötti gyorsvonat
sós levegőt hoz s a bronzbarna arcokról
visszasüt a nap ilyenkor kimegyek
az állomásra TENGERMÉLY TISZTELETEM
harsogja Zozó aki
feltehetően az állami vasutaknál valaki
és egyben tengernagy és az összeköttetések
nagymestere –


keveset tudok a tengerről hegyek között
nőttem fel nem is tudom honnan került
egy tengeri csigaház hozzánk hallgattuk
egy legényt a faluból a tengerészekhez vittek
katonának amikor hazajött szabadságra
mentünk utána kísértük megbámultuk –


a tenger a tenger
találkoztam néhányszor vele tulajdonképpen
nem volt több ez egy-egy kézfogásnál
belemártottam a kisujjamat ennyi
az erősek átússzák a gyengék fürödnek benne
tudtam róla, hogy az örökkévalóság
jegyében ringatja magát



főleg olvasmányélményeimben regényekben
tajtékzott amikor Némó kapitányról olvastam
amikor Moby Dickről később meghatott
az öreg halász története
aki túlságosan nagy halat fogott
de a szárazföldön is vannak cápák
csupán csak a csontváza marad az álmainknak –


tíz napig voltam az Üzbegisztán fedélzetén
hajókiránduláson keresztül-kasul jártuk
a Fekete-tengert Batumitól Konstancáig
két nap és két éjjel szeltük a vizet
egyszer veszélyt szimuláltak
gyorsan fel kellett ölteni a mentőöveket –


ha süllyed a hajó kár festeni a korlátot
végül is a tenger nem pórázon vezetett kutya
mely hűsége jeléül nyaldossa a partokat
származásom összefüggésbe hozható vele tudom
belőle való volt a magzatvíz amelyből
kiúsztam belőle való az izzadság is amikor
úszom a boldogságban belőle való lesz az
utolsó könnycsepp is amely még egyszer
megnedvesíti arcomat –


sokszor arra gondoltam jó lenne kiadatni
egy tengerészeti szótárat enciklopédiát
és időnként felolvasni belőle a fogalmakat
a-tól z-ig mint apály mint zátony –


tulajdonképpen ott érdekes a tenger
ahol találkozik a szárazfölddel
a kikötőkben izgalmas az élet
elnézni hogy a Holdnak fogad szót a víz
de kihozza sodrából őt a szél is –
számomra a levegő sokkal fontosabb
nélküle mi volna a tenger mi volna
a szárazföld nélküle perceken belül
elhervadna az élet


nem látjuk a levegőt ha szél kerekedik
felkavarja a tengert megtépázza
a hegyek üstökét nem tudom a költők
miért írnak többet a tengerről mint a levegőről
magaslatain madarak repülnek repülőgépek
száguldoznak s pilóták sem gyávábbak a tengerészeknél
a levegőt dicsérem mely kifeszíti
tüdőm vitorláit –


a parttól távol a tenger nem egyéb
mint a víz sivataga körülveszi a száműzöttek
szigetét és nem mondhatom el Valéryvel
„újra megtalálom magam amikor visszatérek
a mindent átfogó vizekhez” –


tudom a tenger hatalmas zajos félelmetes
máskor nyugodt méltóságos szelíd
aztán ismét őrjöngve csapódik a sziklafalnak
de ha úgy vesszük ő is csak könnycsepp
a világmindenség szemében –


2010. február