itt ülök az órák hosszú voltát mérvén minden társaságom egy homályos lámpa: és nincs földi lélek aki erre térvén jó estét kívánni benyisson szobámba
pedig ünnepnap van: éppen kétszáz éve hogy a fiának nevezhet nagyszalonta mely maga is holmi arkádia-féle s így béillik e művészt lenéző honba
s az ember... a költő (mily bitang ez a név!) haszontalan hatódik meg itt könnyekig a háborúban csak keveset adnak rád béke-időn meg másra kell a pénz nekik
s ki vagyok én kérded: egy népi sarjadék ki – gyér ajándék! – kapott egy kis világot abban a fényben mint sorstársaim itt mind tüske közől szedtem egynehány virágot
törzsömnek élek habár sekélyes törzs ez és rosszabb kor jön és rosszabb nemzedékek ki ültetett engem sivatag pusztába örökös botrányul a csavargó szélnek?
beszélik hogy erősebb a kardnál a toll és költőkből lesz a legjobb forradalmár hány szónokzajos nemzeti évfordulónk és hány vérbe fojtott életművünk van már!
de még így se tudtuk soha kiharcolni a szabad sajtót s censura eltörlését a felelős ministerium csak álom miként a törvény előtti egyenlőség
a szabadságnak csak neve van itt nálunk s nem adja meg magát az úrbéri rendszer ahol a part szakad még mindig ott állunk és kiegyezünk a habsburgképűekkel
és küldik az érdemkereszteket nekem zsarnok elnyomók – megannyi rusnya átok a jóisten kivált nagy kegyelme volna ha végre jóízűn szarhatnám reátok
dohoghatok vagy írhatok fáradt verset de mit ér a szó ott hol ostor kellene! a honfi ideálját messziről lesi aztán jön az ördög és eltáncol vele
de meg mit is érne a gyöngéd szó nekik mit ér a honfibú hogyha néhol árnyalt? hisz ők a hont már csak ordítva szeretik – vagy szerették míg a hon még fennen szárnyalt
szép magyar leventék bamba fasz vitézek ma már szűkebb ketrecben fú’ a hon vadul így eshetett meg az hogy a honfiak most a nemzetet szeretik – határtalanul
nehéz dolog itt halhatatlannak lenni hisz zsír rakódik az agyi vérerekre: a magyarok már csak a nevemet tudják más nemzetek pedig még a nevemet se
nyugaton ha nagy ritkán megemlítenek nevemtől véres az áldozati oltár: a. j. vagyok – ők úgy írják: j. a. – pedig az egy másik magyar költő lesz – vagy volt már
mi vagy te amely az éjfelet bitorlod együtt ama szép és harcias idommal amelyben egykor dánia fölsége járt elbíbelődgetvén az irodalommal?
én vagyok az is – hisz megértettem shakespeare-t bár nem tudtam nevét se jól kiejteni ő se tudná kimondani az enyémet de azért én is érthető volnék neki
ennyi a költészet: komoly bár – de játék és minden életmű csak félig írt papír költőkém hazudj – de néha ráhibázz még és meg ne látsszon közben arcodon a pír!
egyedül maradtam hisz petőfi meghalt s még hány átment ama ködbe vesző hídon isten látja lelkem: nehéz kétszáz év volt a verset már csak arany jánoshoz írom
