[2022. január]

Vadóc múzsának szánt barlang-
rajz íve vagy szökő csodaszarvast
éltető doromb dallama, de leg-
inkább pár Petőfi-sor óta e világi
evidencia, hogy a természetes
a jó, az igazán szép, amit Plinius
előszavazott írván, hogy a szem
pedig a lélek szállása, és bár sem
hét utódot szült nagyanyánk
bánatbarázdás, sem lányai alig
derűsebb homloka nem tűrt
volna kamilla- s mentafőzeten
túli piperét, a smink ókortól tartó
forradalma szerint alélt igézet
jeles talentummal felüdíthető,
fakó pillantásba tavak kékségét,
nárcisztikus együgyűbe filozo-
fikus fifikát, gunyorosba jámbor
irgalmat kozmetikázni virtuóz
technika függvénye, pár iparág
pezsgőzik belőle, hiúság vására
forgalmaz vevőt lábáról levevő
tekintetet, a dús fürtű, hókarú
Szép Helénáéval, Ovidius sötét
szemű ideáljáéval vetekedőt,
amikor a szemöldökcsont alá
dűlő árkot ametiszt-lilára, topáz-
sárgára, átlátszó nefrit-zöldre
kenegetik, szemhéjakért is színek
nanonyi nüánsza verseng, s a
szemfényvesztés sikerét ében
szempillák strázsálják, hogy
(horribile dictu) ők s mink smink
hevében férfiak maradjunk,
és nők a nők, egymást heterogén
karaktert elmosó korban még
vonzani, imádni képes xy és
xx kromoszómás magzatot
nemzők, amíg a tárt kapun dőlő
környezetszennyezés nem merít
hormonzavaros iszapba nevet
nexust, natúrt, hogy csúszó-
mászóként kérlelj latyakot, tócsát,
ne mutassa hullámzó arcodat.