Lassan állnak szájra a szavak. Ismeretlenül csengenek,

mint elhunyt szeretteink nevei, amikor először mondják ki

őket a legkisebbek, akik sosem találkozhattak velük. 

Ilyenkor meghajlik odakint egy ág, a helyére kerül

valami. A szomszéd lakásban lemegy egy kisfiú

láza. Nem viszi el a fagy a fákat a kertben.

A trópusokról visszatérnek a tapétákra 

a dédi szobájában a madarak. 

De nem tudom, ki ültette a nefelejcseket. 

Aki nem akarta, hogy elfelejtsék,

vagy aki nem akart felejteni.