[2015. január]
Akvile Verveckaite: Karaliunas
Az állatok arra valók, hogy az emberek megegyék őket, mondta, miközben a háta mögötti világmakett-részen az állatok szépen növekedtek. Volt saját vagy közösségi ketrecük, ahol lehetőségeikhez mérten kifejlődtek, valahogy. Szűken. Ketrec formájúra. A társak által szabadon hagyott tér formájúra. Minden állatnak megvolt a napi adagja, ételből és italból, persze, állatnak másra szüksége nincs, és nem is lehet. Eszik, iszik, ürítkezik. Szaporodik. Alszik. Egyéb szükséglete nincs. Élete sincs. Azért nő. A világmakett állatgyáraiban így élnek az állatok: felkelnek, ürítkeznek, esznek, isznak, ürítkeznek, alszanak, ürítkeznek, esznek, isznak, ürítkeznek, alszanak. Alkalmanként szaporodnak. Minden állatcsoport kicsit másként. Szabály szerint. Akár kell üríteniük, akár nem. Akár éhesek, akár nem. Akár aludnának, akár nem. Nem szempont az akarat. Illetve csak az szempont. A mások akarata. A szabályok. A rend. Emberi rend, nyilván.
A világmakett állatgyárain kívül is születnek állatok. A mezei nyúl újszülött gyermekét magához vonva biztatja, nőjön nagyra. Tudod, az emberek miatt növekedünk. Azért, hogy az embereknek legyen mit megenni. Mert az emberek nagyon éhes állatok, akik folyton és sokat akarnak enni. Azért olyan szapora a nyúl is, legyen az embernek mit ennie. Tudod. Azért születtél te is, hogy amikor elég nagyra nősz, egy vadász bácsi belefújjon a bundádba azzal a fényes csővel egy kis napgolyót, ami végigéget belül, és akkor meghalsz, és a vadász bácsi hazavisz magával, megsüt és megesz. Előtte persze a bőröd is lenyúzza, legyen ruhája, különben fázik. Ha szarvas volnál, koponyáddal díszítené a falát, különben fél egyedül a házában. Ilyen az ember, tudod. Valahogy így képzeld el, kicsi, ezért legyél gyors és ügyes, nehogy más kapjon el. Az embernek rád van szüksége, és nem a belőled táplált farkasra. De a kisnyúl már tudta ezt, eleve, amikor megszületett, nem is értette, anyukája miért mondja, hát nem így volt ez mindig? Nem evidencia? De.
A világmakett ezen részének hátat fordító férfi nagyon is nem tudta, hogy a világmakettnek ezen a részén milyen folyamatok zajlanak. Nem is érdekes. Ment és ment, és meglátott egy legyet. Az állatok arra valók, hát nyelvet öltött. Foga között roppant a test. Ment tovább. Meglátott egy kutyát, kötéllel a nyakán. Az állatok arra, és elkötötte az ebet. Az étteremben a pincér kezébe adta, ezt kérem, sütve. Nyárson, esetleg? Nyárson. A bőrét se dobja el. Amíg a szakács elkészítette a kutyahúst, a férfi megevett egy darazsat is, hiszen az állatok. A kutyahús elfogyasztása után, kezében a kutyabőrrel ment tovább. Egy útszéli csiga. Nem tudta, házával vagy háza nélkül, de hát az állatok, az állatok. Megette, egyben. Elropogtatta a héjat. Nem azért eszünk, hogy finom legyen, hanem azért, hogy együnk. Hogy minden megevett legyen. Mert az emberen belül például működik egy szargyár, melynek anyagszükséglete folyamatos, amennyiben tömör, tökéletes minőségű és mennyiségű szar előállítására vállalkozik. És miért tenne másként. Ha csinálunk valamit, miért ne csinálnánk lehetőségeinkhez mérten a legjobban?
Kutyát talál, kötél nélkül. Szabad. Vállára veti az ebet, az étteremben a pincérnek. Jól süsse át. A bőrét eldobhatja, minek. Amíg a szakács a kutyahúst jól átsüti, egy kutya lép az étterembe. Nyakán a kötél, húzza maga után a végét. Mint kiomlott belek. Embert visz a hátán. Ezt kérem, sütve. Nyárson, esetleg? Nyárson. A kutya leül és vár. Az ember félénken biccent. A kutya mosolyog. Az ember arra való, hogy az állatok megegyék. Tudja.
De ez nem történt. A kutya, aki belépett volna az étterembe, már nincs, és nem is lépett volna be, hogy embert egyen. Nem azért, mert nem arra való. Azért, mert nem. De a kutya nincs. Valaki megette. Kötelestül. Ember.
Tudod.
