[2019. október]
A börtön a törvényszék épülete mögött fekszik, csak egy magas fal választja el tőle. A falon szolid vasajtó, praktikussági okokból kerülhetett oda: ítélethirdetés után a delikvenst kerülő nélkül át lehet kísérni arra a helyre, melyet a bíróság időtöltésül nézett ki neki. Persze akadnak elítéltek, akik nem kell azonnal bevonuljanak, ők megadott napon jelentkeznek egy mellékutcára nyíló külső kapunál.
Az elmúlt években szépen terjeszkedett az intézmény, számos szárnnyal és toldással bővítették. Kényesebb igényeket is kielégít, van benne minden, ami kell. Csendes cellák, széles folyosók, férfirészleg, női blokk, elkülönítők, beszélők, felcserszoba, szerény könyvtár és osztályterem tudásra szomjazóknak, magas fallal körülvett kis udvarok friss levegőre vágyóknak, aztán konyha, raktárak, tárolók meg az adminisztráció helyiségei. Egy benti kis zárt világ a nagy nyitott kintiben eltévelyedetteknek.
A külső börtönkapuval szemben, a mellékutca túloldalán egy Alcatraz nevű kocsmát működtet valami kisügyes. Jóféle pálinkákat lehet ott kapni. Az őrizetesek látogatói egy-két kupica töménnyel lélekben megerősíthetik magukat a szeretteikkel való találkozás előtt. Vagy találkozás után. Ha úgy tartja kedvük, zárt világi szerettek nélkül is. Börtön és temető szomszédságában jól csúszik a snapsz.
Az Alcatraz előtti parkolóba most mutatós mikrobusz hajt be. Egyelőre nem száll ki belőle senki. A motort kikapcsolták, de ablakot nem húztak le, ajtó nem nyílt ki. A kisbusz áll, mint ki dolgát jól végezte. A benne lévőket elhozta, a többi nem rá tartozik.
Nincs törvény arra, hogy megérkezés után ki is kell szállni a járműből. Szabad világban élünk, ha éppen áll, saját kocsijában azt csinál mindenki, amit akar. A foncsorozott üvegű ablakok mögé nem látni be. Nem lesz pletyka belőle, hányan ülnek odabent, mit csinálnak. Ülnek, ahányan ülnek, csinálnak, amit csinálnak.
Egy, az Alcatraz ablakából kikukkantó, felületesen tájékozott illető azt hihetné, hogy a mikrobusz valami hamarosan szabaduló őrizetesre vár. Ha viszont egy alaposan tájékozott illető kukkantana ki, az tudná, hogy a szabadulókat reggel nyolcig engedik ki, az meg már rég elmúlt. De van még cirka félóra déli tizenkettőig, legkésőbb akkor kell jelentkeznie a kapunál, akinek aznapra szól a behívója.
Az sem biztos, egy személy ül-e a kisbuszban, vagy több. Mind a tájékozatlan, mind a tájékozott kikukkantó arra tippelne inkább, hogy egynél több. Már az optimális térkihasználás meg a célszerű üzemanyag-fogyasztás szempontjából is. De nehéz biztosra menni bármiben.
A mikrobuszból továbbra sem száll ki senki, a bent lévőknek nem sürgős a külvilággal való érintkezés. Talán egyszerűen csak várakoznak, de lehet, akad valami elintéznivalójuk, amire indulás előtt már nem volt idő. Valami, amit jobb autóban elintézni, mint autón kívül.
Kíváncsi és huncut gondolkodású fejekben ilyenkor fordul meg, milyen lenne odamenni a mikrobuszhoz és jól megdöngetni az oldalát. Biztosan letekernék belülről valamelyik ablakot, és kiszólna rajta valaki. Esetleg másképpen nyilvánulnának meg a bent tartózkodók, de lenne legalább valami. A sokáig ki nem kelt tojást is füléhez emeli és megrázza az ember: kotyog-e, megzápult-e, vagy mi van?
Tizenkettő előtt tíz perccel kinyílik a mikrobusz ajtaja. Ketten szállnak ki belőle. Egy bőrmellényes, rosszarcú, kopasz ipse, kigyúrt karjain tetoválásokkal, meg egy hosszú hajú, szomorú szemű, szép hölgy, diszkréten elegáns kosztümben. Egy kósza szellő belekap a hölgy hajába, s ahogy finom kezével kisimítja az arcából, tízből kilenc férfi szívesen odamenne biztosítani őt a töretlen odaadásáról.
Áll egymással szemben a busz mellett az elegáns kosztümös hölgy meg a tetovált kopasz. Szomorú szemével a hölgy a karórájára pillant, aztán a kopaszra, majd mintha mindketten egyazon titkos jelre tennék, hirtelen átölelik egymást. Nincs simogatás, nincs csókolózás. Csak szorítják egymást összefonódva, görcsösen, mozdulatlanul. Mintha soha nem akarná elengedni egyik a másikat. Két-három percig maradnak így. Hosszú időre búcsúzik, ki így búcsúzik.
Nem tudni, kicsodája a hölgynek a kopasz. Lehet a férje, a szeretője, a tesója, a sofőrje, közeli barátja, távoli rokona. Biztosan valakije. Senkijére nem pazarol ilyen ölelést senki.
Végül csak elengedik egymást. A szomorú szemű hölgy szomorú szemében könny csillog. Valamiért nehéz megválni neki a kopasztól.
Azért nagy figura lehet a kopasz. Lenyírt kobakkal jön bevonulni a dutyiba. Vagy mindig is így jár, kopaszon. Bármikor lesittelhetik, de megnyírni nem fogják, az hétszentség! Lassan azért készíthetné a papírjait, amivel jelentkeznie kell a kapunál. Lassan mindjárt déli tizenkét óra.
A kopasz odamegy a mikrobusz vezetőüléséhez, és kinyitja az ajtót. De nem nyúl be, nem vesz ki semmit. Csak néz hosszan az elegáns kosztümös hölgy után. Az lassan elindul a busztól, át az úton a börtönkapu felé. Közben retiküljébe nyúl, papírjai közt motoz, keresi, amivel jelentkeznie kell.
