[2018. augusztus-szeptember]

---

SZOMORÚ CSALÁDI KRÓNIKA HUSZONEGY KÉPBEN


SZEREPLŐK:

ADRIAN NOVAC (született Novák Adorján), a jogtudományok doktora, pillanatnyilag a megye főjegyzője, később megtűrt jogtanácsos
ELLA (született Kemény Gabriella), Adrian felesége, családanya
ZOLTÁN, Adrian és Ella legidősebb gyermeke, orvostanhallgató, később katonaorvos
JÁNOS, Adrián és Ella középső gyermeke, érettségire készülő középiskolás diák, később önkéntes magyar honvéd
SÁNDOR, Adrian és Ella legkisebb gyermeke, gimnazista, később önkéntes katona a román hadseregben
EMMA, Ella nővére, vénkisasszony, vegyészmérnök
EMIL (dr. Weisz Emil), okleveles gyógyszerész, Novákék idős szomszédja
BETEGEK, DIÁKOK, KATONÁK
TÖMEG

Történik:
Valahol Kies-Erdélyország peremén, a Nagy-Omlás alatti város területén, valamikor 1936 és 1944 között


I. FELVONÁS

1. KÉP

(Zenei bevezetőként fuvolán felhangzanak Bartók Béla: Bihari román táncok gyűjtésének legelső akkordjai. Majd Novákék nappali szobája: sok-sok könyv, néhány festmény. A sarokban nagy díszkályha. Adrián és Ella)
ADRIAN Ella, beszélnem kell magával!
ELLA Hallgatom, Adorján! Történt valami?
ADRIAN Sürgősen át kell íratnunk román iskolába a gyermekeinket.
ELLA Tessék!?
ADRIAN Ma délelőtt, mielőtt a karácsonyi kolindálók megérkeztek volna, behívattak a prefektushoz, és közölték velem, hogy vége a türelmüknek, s hogy az eljövendő esztendőben nem tudnak szemet hunyni tovább a magatartásom felett. Mert olyan nincs, hogy a megye főjegyző­je az ellenség iskolájába járassa továbbra is a gyermekeit. Ez mostantól fogva számukra egyszerűen elképzelhetetlen.
ELLA Komolyan beszél?
ADRIAN A legkomolyabban! Közölték velem egyértelműen: vagy a főjegy­zői állás vagy a magyar iskola... Tertium non datur!
ELLA De Adorján!
ADRIAN Semmi Adorján! Megkértem magát már nem egyszer, hogy ne mind Adorjánozzon! Még el találja szólni magát a nyilvánosság előtt és akkor aztán majd magyarázkodhatok a „jóakaróim” előtt! Jegyezze már meg végre, hogy én Adrian vagyok. Adrian Novac, ennek az istenverte megyének a főjegyzője.
ELLA Lehet. De én magát, kedvesem, húszvalahány évvel ezelőtt még Adorjánként ismertem meg, és másfél év múlva Novák Adorjánnak lettem a hites felesége...
ADRIAN Ez igaz. De én akkor sem titkoltam maga előtt a származásomat... Sem azt, hogy görögkeleti vallású vagyok...
ELLA Az édesapja után... Mert az édesanyja révén ugyancsak hitbuzgó római katolikus volt. Böjtölt, gyónt, áldozott rendszeresen...
ADRIAN Mert akkor, húsz évvel ezelőtt azt várta el tőlem a társadalom... Hogy jó katolikus legyek. S én, mint a jogakadémia szépreményű jurátusa, igyekeztem is az lenni... De azóta megváltozott körülöttünk a világ, Ella kedves. Mások lettek irányomban is a társadalmi elvárások. Vagy nem így van talán?
ELLA De így van, Adrian, így van.
ADRIAN Különben nehogy azt higgye, hogy én akkoriban is nem nyitottam be legalább egyszer hetente a Holdas-templomba, hogy megálljak egy kis időre az ikonosztáz előtt! Csak éppen annak idején ezt nem vertem nagydobra! Ezt nem kötöttem senkinek sem az orrára!
ELLA Még az enyémre se...
ADRIAN Még a magáéra sem! Ez kizárólagosan az én egyéni magánügyem volt... S különben is, mi rossz volt abban, hogy egyazon napon két templomba is bementem? Itt is, ott is nem ugyanahhoz az Istenhez imádkoztak talán? A „Doamne miluieşte!” és az „Uram, irgalmazz!” nem ugyanahhoz a Fennvalóhoz szól?
ELLA De igen! Ugyanahhoz a mindenható Atyaúristenhez. Nem is volt soha semmi nézetkülönbség köztünk ebben a kérdésben. Még akkor sem, amikor egyik napról a másikra Novákról Novacra módosította a családnevét. Nem örültem neki, de elfogadtam, mert úgymond „megváltoztak körülöttünk a körülmények”...
ADRIAN Nagyon jól tudja, csak így kaphattam meg a főjegyzői kinevezésemet...
ELLA Tudom. Tökéletesen tisztában vagyok vele. S azzal is, hogy mennyire szerette volna megkapni ezt az állást... De a gyerekeink iskoláztatása eddig nem szúrta senkinek a szemét. Mindenki tudta, hogy milyen iskolába járnak. Nem titkoltuk el soha senki előtt! S akkor most egyik napról a másikra, erőnek erejével, ha akarják, ha nem, románosítsuk el őket végérvényesen, mert a nagyérdemű prefektus úr felébredt az álmai­ból, és mindenáron bizonyítani szeretné ország-világ előtt, hogy ő milyen jó román hazafi. Zoltán különben is már fenn van Kolozsváron az orvosin, ott amúgy is mindent csak az állam nyelvén tanul...
ADRIAN Vele nincs is semmi baj. De a másik kettő...
ELLA János jövő tavasszal végez a premontreieknél. Őt hova akarja most kimozdítani – alig öt hónappal az érettségi előtt?
ADRIAN Jó, talán őt is ki tudom majd magyarázni a megyeházi urak előtt valahogy. De a legkisebbik...
ELLA Sanyikám? De hát ő meg egy beteges, sovány, túlérzékeny kisgyerek. Már a tavalyelőtt is egy évet kellett halasztania a tüdőbetegsége miatt. El tudja képzelni, milyen lelki törést okozna szegénynek, ha most, év közepén, egyik napról a másikra ott kellene hagynia a régi barátait!?
ADRIAN Majd szerez újakat magának. Ahogy én is szereztem annak idején, amikor Diósvölgyből bekerültem éppen ide, a premontreiekhez... Nekem sem volt könnyű, de valahogy csak túléltem. Az élethez, kedvesem, alkalmazkodni kell.

2. KÉP

(Ugyanott, két hét múlva. Emma és Ella)
EMMA És te ezt szó nélkül eltűrted? Szó nélkül elfogadtad?
ELLA Mit tehettem? Akármennyire is tiltakoztam volna, úgyis keresztülvitte volna az akaratát...
EMMA Megáll az eszem! Nem ismerek reád. Te, aki annyira büszke voltál mindig is a mi ősi famíliánkra. Te, taktakenézi és nagykereki Kemény Gabriella, te most egyetlen szó nélkül meghajolsz egy Diósvölgyből ide betolakodott bocskoros senkiházi akarata előtt!?
ELLA Csakhogy ez a „Diósvölgyből betolakodott bocskoros senkiházi” immár huszonegy esztendeje az én hites férjem-uram. Érted? Huszonegy éve.
EMMA Annál inkább! Ez a huszonegy esztendő igazán feljogosíthatott volna arra, hogy kinyisd tisztességesen a szád. Hogy minden erőddel tiltakozzál a gyermeked tudatos megnyomorítása ellen. Még jó, hogy nem élte meg ezt a pillanatot szegény édesapánk. Biztos szörnyethalt volna a szégyenében, ha meghallotta volna, hogy mi történik a legkisebb, legszeretettebb unokájával. S a fiad mit szólt az egészhez?
ELLA Napok óta csak hallgat... Az apja beszélt vele...
EMMA Aha! Kibújt a szög a zsákból.
ELLA Te nehogy azt hidd, hogy a férjem magától találta ki ezt az egészet. Ezt az egész sületlenséget... Nem olyan ember ő, megismerhetted már te magad is. Nem volt neki eddig semmi kifogása a gyermekek iskoláztatása ellen. Sőt! Mindig a legelismerőbb szavakkal beszélt a premont­reiekről. Valamikor, ugye, ő is ott tanult... Csak hát, tudod, a mostani körülmények. A karrier, a hivatal, a kollégák, a megyeháza...
EMMA Nem tudom, nővérem, és nem is akarom megérteni. Én csak azt érzékelem, hogy ti most rossz, nagyon rossz dolgot cselekedtetek. Hidd el nekem: nagyon-nagyon rossz dolgot. Majd nézd meg, néhány hónap, legtöbb egy-két év múlva mi történik a Sanyikáddal – s akkor majd gondolj egy kicsit rám! Akkor majd emlékezz a testvéred figyelmeztetésére. Csak akkor már késő lesz.


3. KÉP

(Négy hónap múlva. A Novák fiúk tanulószobája. Az asztal két oldalán János és Sándor ül, jó néhány füzet és tankönyv mindegyik előtt. Hátul középen, utcai kabátban Zoltán érkezik, egy kisebb utazótáskát szorongatva a kezében.)
JÁNOS Megjöttél, Zoltán!?
ZOLTÁN (leteszi a táskáját, és leveszi a kabátját) Meg... Úgy döntöttem, hogy a húsvéti ünnepekre hazaugrom egy kicsit...
JÁNOS Jól tetted! Legalább néhány napig együtt lesz a család...
ZOLTÁN S nektek hogy megy az iskola?
JÁNOS Három hét múlva kezdődik az érettségi... Őszintén izgulok, nehogy már valami félresiklás történjen velem.
ZOLTÁN Nyugi, nyugi! Ahogy én téged ismerlek, simán veszed majd az egészet. Amennyire láttam, hogy milyen lelkiismeretesen tanultál ezekben a hónapokban, igazán feleslegesen izgatod magad...
JÁNOS Igen, de tudod, egy gikszer mindig közbejöhet...
ZOLTÁN (legyint és Sándorra néz) És te, öcskös?
SÁNDOR (sokáig maga elé nézve hallgat, hogy aztán megvonja a vállát) Aşa şi aşa.
ZOLTÁN Azaz hogy?
SÁNDOR Nici prea bine, nici foarte rău...
JÁNOS Már vagy három hete ezt csinálja: mindig csak románul akar velünk beszélni...
ZOLTÁN Mi ütött beléd?
SÁNDOR (hosszas hallgatás után felemeli tekintetét, és szembenéz a bátyjával) Az iskolában azt mondták, hogy azért rossz az akcentusom, mert még mindig túl sokat beszélek magyarul. A tanáraim azt tanácsolták, hogy próbáljak meg minél többet idehaza is románul beszélni...
ZOLTÁN Marhaság! Egyetlen nyelvet sem lehet úgy megtanulni, hogy az egy másik nyelvnek a rovására történjen. Ezek alapján én az egyetemen odafenn ki se volna szabad nyissam magyarul a szám sem a kurzusok, sem pedig a szemináriumok szüneteiben. A bonctani gyakorlatok élmé­nyeiről nem is beszélve...
JÁNOS Na látod, Zoltán is ezt mondja!
ZOLTÁN Bántottak?
SÁNDOR Nem... Csak nem akarnak szóba állni velem sem az órakezdés előtt, sem pedig a szünetekben... Vagy ha nagy ritkán mégis megteszik, mindig gúnyosan a szemembe nevetnek...
ZOLTÁN Majd leszoknak róla!
SÁNDOR Le, ha le! Egyelőre eszük ágában sincs! Egyelőre csak azt látom, hogy módszeresen kiközösítenek... Ezért is mondták azt a tanáraim, hogy próbáljak meg minden körülmények között minél többet romául és minél kevesebbet magyarul beszélni. Mert minél többet beszélek románul, annál jobban megtanulok majd románul érezni és gondolkozni... S akkor majd biztos befogadnak...
JÁNOS Hogy oda ne rohanjak a tanáraidhoz!
ZOLTÁN Emlékszel, öcsém, mit írt nekem annak idején a Cimbora fejléces levelében Elek apó? Akkor többször is felolvastam nektek azt a Kisbaconból jött levelet... Emlékszel, mit kötött a lelkünkre a nagy mesemondó? „Az állam nyelvét meg kell tanuljátok, de édesanyátok nyelvét soha el ne felejtsétek!” Érted, öcsém!? „De édesanyátok nyelvét soha el ne felejtsétek!” Hát ehhez tartsd ezután, testvérem, te is magad!

4. KÉP

(Weisz Emil gyógyszertára. Az eladópult polcain gyógyszeres dobozok, fiolák, tégelyek. Az előtérben Adrian utcai nagykabátban és Emil fehér köpenyben)
EMIL Mindenekelőtt, méltóságos uram, beszélhetünk-e magyarul?
ADRIAN Természetesen! Nem vagyunk a megyeházán...
EMIL Igen, de tudja, hogy van... Annyi mindent beszélnek mostanában az emberek! Hogy így nem illik, úgy nem szabad nyilvános helyen a főjegy­ző úr előtt magyarul megszólalni... S én pedig nem akarok kellemetlenséget okozni senkinek... Se a méltóságos úrnak, sem pedig magamnak...
ADRIAN Weisz úr, én most ide magánemberként tértem be és nem hivatalos minőségemben... Most nem ír senki jelentést rólam, hogy kivel, miről és milyen nyelven beszélgetek...
EMIL (két kis papírzacskót nyújt át Adriannak) Hát akkor, méltóságos uram, ugyanúgy, ahogy máskor is megszoktuk: szíveskedjen bevenni még ma este, a vacsora után egy-egy pirulát ezekből a gyógyszerekből, s majd holnap is egyet-egyet, reggel, délben és este, étkezés után... Hétfőre, meglátja, nem lesz semmi baja.
ADRIAN Nagyon hálásan köszönöm a szívélyes hozzáállását, kedves Weisz úr. Igazán restellem, hogy megzavartam, de amikor a megyeházáról hazafelé menet benn a patikában világosságot látva benyitottam, láthatta, milyen állapotban voltam... Meg sem fordult a fejemben, hogy éppen Weisz urat fogom itt találni... Szombat délután!
EMIL Nagyságos uram, az én gyógyszertáramban szombaton is, vasárnap is állandó nappali ügyeletet tartunk. (Két beteg jön be és csoszog oda a pulthoz) A betegeket, mint láthatja, nem lehet az utcán megvárakoztatni... Az pedig, hogy ma szolgálatos a segédem, a tegnap este hirtelen megbetegedett, kizárólag az én személyes balszerencsém... Az én pechem. Nem volt kivel helyettesítsem, de a patikát sem zárhattam be...
(Újabb betegek érkeznek)
ADRIAN Na jó, de a mózesi törvénnyel mi lesz? A „megemlékezzél a szombat napról és megszenteljed azt!” parancsolatával?
EMIL Én nem dolgozom ma, nagyságos uram, én ma csupán segíteni próbálok a hozzám forduló betegeken... A segítségnyújtás nem munka. A rászorulók szenvedésének enyhítését nem tilthatja meg semmiféle egyházi kánon. A betegség nem ismeri a hetedik nap tilalmát.
ADRIAN Igazán nemes gondolkodás!
EMIL Nézze, nagyságos uram, amikor harmincöt esztendővel ezelőtt letettem a nagyesküt a bécsi egyetemen, én is megfogadtam, hogy a segítségre szoruló embertársaimnak mindig, minden körülmények között segíteni fogok. S ha nem is tudtam mindig csodákat tenni az életem folyamán, de azt nyugodt lélekkel elmondhatom, hogy ezt a hajdani fogadalmamat megpróbáltam mindvégig megtartani... Itt nincs szombat és nincs vasárnap, nincs Hanuka és nincs Karácsony, itt csak segítésre szoruló beteg ember van, akin nekem kutya kötelességem segíteni... „Saluti et solatia aegrorum.” Érti, méltóságos uram? „Aegrorum”, azaz mindenkinek.

5. KÉP

(Novákék nappali szobája. Az asztal mögött az egyik polcon a család leg­újabb szerzeménye, egy sötétbarna színű Orion rádió)
SÁNDOR (az egyik karosszékben ülve behunyt szemmel, átszellemült arccal hallgatja a rádióból Ciprian Porumbescu Balladáját)
JÁNOS (belép a szobába, rövid ideig hallgatja ő is a zenét, majd határozott léptekkel a készülékhez megy, és eltekeri a keresőgombot) Na, elég volt ebből a nagyromán mélybúslakodásból! Hallgassunk már valami mást, valami vidámabbat is.
(A Klapka-induló pattogó akkordjai harsognak a rádió hangszórójából.)
SÁNDOR (felordít) Ce ai făcut? Mit csináltál? Vidd vissza! Azonnal vidd vissza! Omule, nu auzi? Chiar nu vrei să pricepi? Vidd vissza azonnal, azt mondtam!
JÁNOS Eszem ágában sincs!
SÁNDOR Du-l înapoi imediat! Vidd vissza azonnal! Du-l înapoi, până nu mă enervez!
JÁNOS De hát mi ütött beléd? Ce te-a apucat?
SÁNDOR Nem akarom Pestet hallgatni!
JÁNOS És miért nem?
SÁNDOR (feláll a karosszékből) Csak! Mert nem akarom! Chiar nu vreau, nu pricepi odată!? Chiar nu vreau!
JÁNOS Na képzeld el, én pedig éppen ezt akarom hallgatni...
SÁNDOR De hát értsd már meg egyszer, hogy nem szabad! Hogy nu e bine. Că nu este recomandat! Ba chiar este interzis! Igen, tilos! Mi-au spus profesorii.
JÁNOS Să mă pupe undeva profesorii tăi. Csókolják meg a tanáraid! Idióta seggfejek!
(Dulakodni kezdenek a keresőgomb birtoklásáért, először csak módjával, egymás kezét leszorítva, majd mind durvábban és durvábban, míg végül a rádió éles csattanással le nem zuhan a polcról a földre. A robaj hangjára Ella és Adrián rohan be a szobába.)
ELLA Mi volt ez!? Mi történt!? Atyaúristen, az új rádiónk!
ADRIAN Mit csináltatok, ti szerencsétlenek!? Megőrültetek!? Elment teljesen a józan eszetek!? Van fogalmatok arról, hogy egy ilyen Orion készülék mennyibe kerül? Most kivel fogom ezt ebben a városban megcsináltatni?
JÁNOS Sándor miatt történt. Ő az oka az egésznek. Ő nem akarta engedni, hogy Pestet hallgassam.
SÁNDOR Nem igaz! Hazudik! Minte cu neruşinare! Lui i-sa făcut scârbă de Balada lui Porumbescu. Neki lett elege Porumbescuból.
ADRIAN Na ne mondd! Tényleg így volt, Jancsikám?
JÁNOS Én csak bele akartam hallgatni, hogy máshol mit sugároznak... Akkor kezdett el ordítani, hogy vegyem tudomásul, márpedig ő Pestet ezután nem akarja hallgatni!
ADRIAN És miért nem akarod, Sanyikám?
SÁNDOR În primul rând, nu mai sunt Sanyikám. Mai ales pentru tine. Sunt Sandu! Sandu Novac...
ADRIAN Chiar!? Nu mai spune!
SÁNDOR Da, sunt Alexandru Novac, ştii şi tu foarte bine.
ADRIAN Ştiu, fiul meu, ştiu foarte bine.
SÁNDOR Nu aşa sunt trecut în toate actele mele oficiale? Începând cu certificatul meu de naştere, şi terminând cu catalogul şcolar, Peste tot sunt înregistrat cu numele de Alexandru. Nu-i aşa?
ELLA (Adrianhoz) Gratulálok, kedvesem! Beérett a vetése. Büszke lehet a csemetéjére.
ADRIAN Ba da, dragul meu, aşa este. Exact cum ai spus. De ettől még nyugodtan meghallgathatod a pesti rádió adásait is...
JÁNOS Azt üvöltözte, hogy megtiltották a tanárai.
ADRIAN Megtiltották? A tanárai? És miért tiltották meg?
SÁNDOR Pentru că e vocea inamicului. Este emisiunea de propagandâ ai duşmanilor noştrii!
ELLA Atyaúristen! Hova jutottunk!?
JÁNOS Tehát te a magyarokat a tulajdon ellenségeidnek tekinted.
ADRIAN Ne feszítsd már te is még jobban a húrt!
JÁNOS Miért? Lehet még ennél is feszesebb talán? Süllyedhetünk még ennél mélyebbre is?
ADRIAN Auzi, fiule! Eşti dispus să primeşti un sfat bun de la tatăl tău? De la un om, care a avut întotdeauna suficientă afinitate pentru aceste ambele culturi? Care a avut tatăl român, odihnească-se în pace, şi mama unguroaică? Ea încă mai trăieşte.
SÁNDOR Ştiu foarte bine, că mai trăieşte. Nu luna trecută am fost în vizită la ea acasă?
ADRIAN Atunci, dacă nu din respect faţă de părinţii tăi, faţă de maica ta şi faţă de mine, măcar pentru memoria bunicilor voştrii reţine, fiule, te rog, sfatul meu... Chiar dacă „pădure fără uscătură nu există”, totuşi undeva în adâncul, „sufletul fiecărui popor este frumos”. Ai înţeles? Érted, fiam? Valahol a mélyben „minden népnek szép a lelke”. Azt kell mindig keresni, és nem a percemberek hőbörgéseit, a „nemzetmentők” hordószónoklatát. Érted? Mindig a szépséget és az igazságot, és soha nem a rútságot és a gazságot. Chiar nu este un sfat nepotrivit pentru tine. Caută întotdeauna frumuseţea şi nu mârşăvia umană. Înâlţarea sufletului şi nu josnicia instinctului.

6. KÉP

(Másnap valahol Novákék otthonában. Emma és Ella)
EMMA Mire ő?
ELLA Hosszasan reánk nézett, majd hirtelen vállat vonva hátat fordított nekünk, és tüntetően kivonult a szobából...
EMMA És az urad?
ELLA Utána akart rohanni, de én nem engedtem... Még csak az hiányzott volna, hogy megpofozza.
EMMA S akkor most?
ELLA Most? Most csend van a lakásban: senki nem beszél senkivel. Se mi a gyerekekkel, se azok egymás között. Ha tudnád, milyen szörnyű megélni nekem ezt a némaságot.
EMMA El tudom képzelni, Ella. Nagyon is el tudom... Nálatok mindig zengett a ház a gyermekkacagástól...
ELLA A legpokolibb az egészben az, ahogyan ez a két fiú méregeti azóta egymást! Ha a tekintet gyilkolni tudna, már rég halottak kéne legyenek mind a ketten! Mintha nem is édestestvérek volnának, hanem valami ősi, időtlen időkből származó, zsigeri gyűlölet állítaná őket szembe egymással... Mintha született ellenségei volnának egymásnak, és nem az én drága gyermekeim! Mintha nem is az én szememfényei volnának, hanem valami valahonnan idepottyant vadidegen emberek.

7. KÉP

(Utcarészlet. Hímzett román parasztingbe öltözött fiatalok vonulnak fel nagy magabiztosan minden irányból a színpadra, teli torokból énekelve Ioan Neniţescu Voinţa neamului című, 1887-ben írt indulóját. A vonulók közt ott van Sándor is.)
TÖMEG (énekel) „În ţara noastră românească vrem înşine stăpâni să fim, / Şi stăpânirea ţării noastre cu nimenea n-o împărţim. / Şi nu vrem noi, românii fruntea-n veci la nimeni s-o plecăm, / Şi din moşie nici o palmă, o unghie să n-o lăsăm.”
I., II., III., IV. DIÁK Nici o brazdă! Nici o brazdă! Nici o brazdă! Nici o brazdă!
TÖMEG (ismét énekelni kezd) „Nu vrem să închinăm popoare sub mândrul scepru românesc, / Ci să trăim din viaţa noastră şi din dreptul nostru strămoşesc. / Nici la răpiri nu ne zboară dorul, dar vai acelui ce va îndrăzni, / ştirbiri moşiei a ne face el cu viaţa va plăti! / Căci pe moşia cea străbună vrem înşine stăpâni să fim, / şi stăpânirea ei cu nimeni nu cugetăm să împărţim!”
I., II., III., IV. DIÁK Moarte duşmanilor! Moarte! Moarte! Moarte duşmanilor! Moarte! Moarte! Moarte!
TÖMEG (átvált a Vasile Alecsandri 1859-ben írt Hora unirii strófáira) „Iarba rea din holde piară / Piară duşmanii din ţară, / Între noi să nu mai fie / decât flori şi omenie!”
I., II., III., IV. DIÁK Afară, afară cu duşmanii din ţară! Afară, afară cu duşmanii din ţară! Afară! Afară...
I. DIÁK (énekelni kezd) De la Nistru până-n Tisa / Ungurii să-şi ia valiza. / C-asta-i ţara românească, / Nimeni altfel să nu vorbească...”
II., III., IV. DIÁK Afară, afară cu ungurii din ţară! Afară, afară cu bozgorii din ţară!
I. DIÁK Cu toţii împreună! Să răsune strada!
TÖMEG (Sándor kivételével) Afară, afară, cu ungurii din ţară! Afară, afară cu bozgorii din ţară! Afară, afară...
I. DIÁK (Sándorhoz lép) Tu de ce taci? Te doare gura, sau nu-ţi place sloganul nostru?
II. DIÁK Sau este chiar agentul lor...
I. DIÁK Eşti agentul ungurilor?
SÁNDOR Nu! Nu sunt agentul nimănui! Mai ales ale ungurilor!
I. DIÁK Atunci strigă! Strigă şi tu cu voce tare! Ori te belim!
SÁNDOR (rekedtes hangon) Afară, afară cu ungurii din ţară!
I. DIÁK Mai tare!
SÁNDOR (hangosabban) Afară, afară cu ungurii din ţară!
I. DIÁK (elégedetten megveregeti Sándor vállát) Bravo, băiete! Vezi că poţi dacă vrei! (A többiekhez fordul) Cu toţii, împreună!
TÖMEG (skandálva lassan kiüríti a színpadot) Afară, afară cu ungurii din ţară! Afară, afară cu bozgorii din ţară! Afară! Afară...

8. KÉP

(Weisz Emil patikája. Az eladópultnál néhány beteg öregasszony álldogál. Jobb és bal oldalon a patikába betódult Diákok és a Tömeg egy része. A pult előtt, a középen fehér köpenyben Emil fogadja a betolakodókat.)
EMIL Mivel szolgálhatok az uraknak? Cu ce vă pot servi la domnii?
I. DIÁK Aşa, aşa! Vorbeşte şi tu româneşte! Numai româneşte! Că trăieşti în România!
EMIL Mă străduiesc!
I. DIÁK Auzi, omule, dă-ne nouă ceva otravă pentru şobolani! Am aflat, venind aici, că în acest oraş prea s-au înmulţit bozgorii şi jidanii...
EMIL Noi vindecăm, domnilor, şi nu otrăvim. Mi gyógyítunk, uraim, és nem mérgezünk. Mi az életet szolgáljuk és nem a halált...
II. DIÁK Auzi, asta ne ia la mişto! Vorbeşte, mă, romăneşte!
I. DIÁK Chiar nu vrei să ne dai o leacă de otravă?
EMIL Nu pot. Nem tehetem. Nu permite legea.
II. DIÁK Nu permite? Chiar? Dar pentru duşmanii neamului cum dai medicamente?
EMIL Kérem, nekem kötelességem kivétel nélkül minden beteget kiszolgálni, aki az én gyógyszertáramba bejön. Eu servesc pe fiecare bolnav, care vine la farmacia mea.
I. DIÁK Măi, Weiss, tu ce eşti de fapt: neamţ, ungur sau evreu? Că român nu eşti, asta se vede de la distanţă...
EMIL Kérem tisztelettel, én egy magyar zsidó vagyok. Eu sunt un evreu maghiar.
II. DIÁK Colosal! Şi bozgor şi ovreu. Mai bine nici nu se potrivea pentru misiunea noastră. Parcă am fi venit la comandă.
I. DIÁK Tocmai pentru că eşti ungur şi evreu, dă ne otrava ce am cerut adineaori. Serveşte-ne imediat, sau te belim! Ai înţeles? Mişcare!
EMIL Cu părere de rău, dar nu pot. Legea nu-mi permite. Végtelenül sajnálom, de a törvény ezt számomra nem engedi meg. Azt pedig nekem kötelességem betartani! Legea interzice, iar eu trebuie să respect...
I. DIÁK Nu mai spune! (Hirtelen gyomorszájon üti Emilt, majd társai reárohannak, a földre teperik és összerugdossák. A többiek időközben kifosztják a patikát.)
DIÁKOK Afară, afară cu ovreii din ţară! Afară! Afară!
TÖMEG (elkezdi Nicolae Furdui-Iancu strófáit énekelni, majd skandálásba vált át) „Noi suntem români, noi suntem români, / Noi suntem aici pe veci stăpâni! / Noi suntem români, noi suntem romani, / Noi suntem urmaşii lui Traian!” Afară, afară cu ovreii din ţară! Afară, afară cu ungurii din ţară! Afară!
(A tömeg elvonul. A véresre vert Weisz Emilt a patikában rekedt öregasz­szonyok próbálják feléleszteni.)

9. KÉP

(Novákék ebédlője. Ella, Adrian, Sándor)
ADRIAN Nu ţi-e ruşine!? Nem sül le a pofádról a bőr? Most hogy tudjak az öreg Weisz szemébe nézni? Spune-mi: cum să mă uit de acum încolo la acest om? Ez az ember az égvilágon soha senkinek nem ártott! Ez mindenkin segített, akin csak tudott. Ez meggyógyított minden hozzáfordulót. S ti most ezt az embert vertétek agyba-főbe.
SÁNDOR Dar eu nici nu am fost înăuntru. Én nem is voltam odabent...
ADRIAN Dar ai fost afară şi ai auzit totul. Ott álltál kint te is, és hallhattad nagyon jól, hogy mi történik odabenn...
SÁNDOR Igen, hallottam...
ADRIAN Tocmai de aceea ar fi trebuit să intervii. Pont ezért kellett volna közbelépjél. Măcar pentru leacurile sale miraculoase, cu care bătrânul te-a tratat, când erai grav bolnav... A csodagyógyszereiért! Pentru prafurile sale de vindecare. Most kihez fogunk futni, ha betegek leszünk?
SÁNDOR Dar acolo nimeni nu mă mai asculta. Toată lumea era pornită să facă scandal. Ott mindenki csak cirkuszt akart!
ADRIAN És akkor te mi az ördögöt kerestél köztük? Tu ce dracu ai căutat printre ei?
ELLA (hosszas hallgatás után Sándorhoz fordul) És hallom, ki akartok űzni bennünket ebből az országból. Ki akarjátok űzni innen a magyarokat...
SÁNDOR Despre tine nu era vorba. Nagyon jól tudod, nem rólad volt szó... Neked különben is román férjed van... Soţul tău este român. Cum români suntem şi noi, copii tăi...
ELLA Már aki közületek annak tartja magát... Mert János bátyád például épp egy jó órával ezelőtt közölte velem, hogy még ma éjjel átszökik a határon, mert elege van ebből az országból, ahol őt a maga magyarsága miatt csak gyűlölik és megalázzák. De hát, az Isten szerelmére, nemcsak ő, de én is magyar vagyok. Az apám is magyar volt, az anyám is magyar! Mi több, még az apád édesanyja is magyar! Akkor most nekünk mind el kell innen kotródnunk? Nekünk most már nincs jogunk itt élni? Ez a város mostantól fogva már nem a mi városunk?
ADRIAN De, Ella kedves, ne vegye ennyire a lelkére néhány tucat messzi­ről ideutaztatott fiatal felelőtlen üvöltözését. Senki normális ember őket itt, ebben a városban komolyan nem veszi...
ELLA Csakhogy ezek között a felelőtlenül üvöltöző fiatalok közt ott volt a mi szeretett fiacskánk is! Az én legkisebb gyermekem!
ADRIAN Nem gondolta azt ő sem komolyan... Beláthatja ezt, Ella, maga is... Kiabált, mert a többiek is kiabáltak...
ELLA Vajon? (Sándorhoz fordul) Na, mondd csak szépen az édesanyád szemébe, mit is ordítoztál ma délután odakint! Közöld már, légy szíves, ezzel a nyomorult asszonnyal is, aki annak idején téged a világra hozott, mit skandáltatok, ország-világ füle hallatára, szeretett szülővárosod fő­utcáján! Mondd csak el szépen nekem is!
SÁNDOR De hát már elmondtam, hogy nem rólad van szó...
ELLA Hanem kiről? A váci püspökről? Na halljam, mit ordibáltatok?!
ADRIAN De Ella kedves...
ELLA Kiabáltál te is, vagy nem kiabáltál? Ha kiabáltál, szeretném hallani én is a tulajdon füleimmel. Na mi van? Inadba szállt a bátorságod egyszeriben? Eddig tartott a nagy hősiességed?
SÁNDOR Annyira ragaszkodsz hozzá?
ELLA Annyira! Meghalok a kíváncsiságtól...
SÁNDOR Hát akkor... Afară, afară cu ungurii din ţară!
ELLA Hangosabban!
SÁNDOR Afară, afară cu ungurii din ţară!
ELLA Még hangosabban!
SÁNDOR (ordítva) Afară, afară cu ungurii din ţară!
ELLA (ő is sikoltva) Afară, afară cu maica ta din ţară! Afară, afară cu bunica ta din ţară! Ki az egykori játszótársaiddal! Ki a valamikori barátaiddal! Ki a szomszédaiddal! Ki a testvéreiddel! De legfőképpen: ki velem innen! Ki az anyáddal ebből az országból! Ki az anyáddal! Ki a nagyanyáddal! Kifelé velük! Kifelé mindenkivel! Afară! Afară!
(Zokogva térdre borul. A színpad lassan elsötétül. A háttérből felhangzanak fuvolán a Bihari román táncok záróakkordjai.)


II. FELVONÁS

10. KÉP

(A város főtere. Az alkalmi emelvényen összezsúfolódó Tömeg, a háttérből felhangzó katonazenekar kíséretében, teli torokból énekli az Erdély-indulót. Előttük díszlépésben honvédek vonulnak el. Köztük van János is.)
TÖMEG „Felhangzott a szó, zeng az induló, / Győztesek megint régi zászlaink. / Nézd a rút határt, széttiporva már, / Várnak újra mind ősi bérceink. / Édes Erdély, itt vagyunk, / Érted élünk és halunk, / Győz a szittya fergeteg, / A rohanó sereg. // Lépteink nyomán, fenn a Hargitán, / Völgyeinkben lenn büszke nóta cseng. / Már semerre nincs az átkozott bilincs, / Hát énekeljetek, völgyek és hegyek! / Édes Erdély, itt vagyunk, / Árted élünk és halunk, / Győz a szittya fergeteg, / A rohanó sereg...”
EMIL (fekete ünnepi ruhában, egy aranypatkót tartva a kezében) Végezetül, Kegyelmes Uram, kérem, engedje meg, hogy a hivatalos köszöntő beszédek végén ezzel a szimbolikusan a Kegyelmes Úr lovának szánt aranypatkóval is egyértelmű tanúbizonysággal szolgáljunk azon büszkén vállalt elkötelezettségünkből, amellyel az ebben a városban élő, a maga magyarságához, a maga magyar anyanyelvéhez és a maga magyar kultúrá­jához tíz körömmel, szíve minden dobbanásával, minden lélegzetvételével ragaszkodó hitközségünk valamennyi tagja az elmúlt huszonegy esztendő folyamán mindig is Nyugat felé, csak Nyugat felé fordította a tekintetét, mindig is onnan óhajtotta, leste, várta, hogy mikor jön már el végre a szabadulás pillanata... Hogy mikor léptet már be hozzánk, ebbe az ősi magyar városba is a legendákbeli fehér lován a történelmi igazságszolgáltatás. Mert tudtuk, mert mindvégig meg voltunk róla győződ­ve, hogy az igazság órájának el kell jönnie. Hogy ennek a jóvátételnek előbb vagy utóbb meg kell történnie! És íme, életünk egyik legnagyobb elégtételére, a várva várt pillanat bekövetkezett. Kormányzó Urunk, Kelet visszatért!
DIÁKOK (ezúttal alföldi magyar népviseletbe, fehér ingbe és fekete nadrágba és mellénybe öltözve) Vissza! Vissza! Mindent vissza! Vissza! Vissza! Mindent vissza! Vissza! Vissza! Mindent vissza!
TÖMEG (a katonazenekar kísérettel tovább énekel) „Huszonegy, huszonket­tő, huszonhárom, / Magyar baka áll már ismét a határon. / Ha kimegy, ha kimegy a határra, / A Jóisten mosolyogva néz le reája. / Ha még egyszer riadó lesz minálunk, / Bukarestben olyan rendet csinálunk, / Titulescu, Antonescu, Tolvajeszku, Zsivönescu, / Valamennyit bocskorostól kivágjuk!”
DIÁKOK Vissza! Vissza! Mindent vissza! Vissza! Vissza! Mindent vissza! Horthy, Csányi, Teleki! / Nem határ a Feleki! / Arad, Brassó, Temesvár, / Erdély nekünk visszajár! Vissza! Vissza! Mindent vissza! Vissza! Vissza! Mindent vissza!
TÖMEG (immár zenekari kíséret nélkül énekel) „Ott, ahol zúg az a négy folyó, / Ott, ahol szenvedni jó, / Ott, ahol kiomlott annyi drága vér, / Egy ezredévről zúg regét a szél. / Zeng a kürt az ősi vár fokán, / Honvéd áll a Hargitán, / Erdély szent bércére odaszáll, / Visszaszáll a magyar turulmadár.”

11. KÉP

(Novákék nappali szobája. Kívülről a Radeczky-induló foszlányai szűrőd­nek be. Adrian és Ella)
ADRIAN Most boldog, Ella?
ELLA Boldog? Túl pontatlan ez a kifejezés most számomra. Örülök, Adrian, tagadhatatlanul örülök, hogy vége egy rémálomnak, hogy senki sem fog belém kötni ezután, ha az utcán vagy a boltokban majd magyarul beszélek. Van, tagadhatatlanul van elégtételérzésem, de boldog ettől még egyáltalán nem vagyok.
ADRIAN Majd jön most „bocskorozás”, az „oláhozás”, a „szőröstalpozás” újjáéledése... Az „Itt csak magyarul beszélünk!” feliratok korszaka.
ELLA Merem remélni, hogy nem! Hogy a józan ész győzni fog az elemi indulatok felett. Hogy az újonnan hatalomba került uraságok be fogják látni, hogy megaláztató megszorításra nem szabad másik megaláztató megszorítással válaszolni. Hogy ebben a városban igenis mindannyiunknak joga van, joga kell legyen ahhoz, hogy a saját anyanyelvét szabadon, mindenféle megkötöttség nélkül használhassa.
ADRIAN Szép gondolat, csak az a baj, kedvesem, hogy kevesen gondolkoznak úgy, mint maga... Hogy most ismét az ösztönös indulatok, a sértett önérzetek, a bosszúállások korszaka következik majd be reánk...
ELLA Tudja, mikor lennék igazán boldog, Adorján? Ha most itt lenne körülöttem mind a három gyermekem. Ha itt lenne váratlanul a valahol a Fekete-tenger partján katonaorvoskodó Zoltán, ha betoppanna hirtelen a mindjárt három éve innen kiszökött Jánoskánk, s ha Sanyikánk is, aki épp az imént jelentette be, hogy márpedig ő elmegy ebből a városból, az utolsó pillanatban meggondolná magát... Akkor, de csak akkor én is boldog édesanya lennék valóban.
ADRIAN Látja, épp erről akartam én is magával beszélgetni...
ELLA Miről, Adrian?
ADRIAN Hát arról, hogy ebben az új helyzetben nem volna-e jó, ha mi is elköltöznénk innen? Nem volna biztonságosabb?
ELLA Én nem megyek innen sehová! Ez az én szülővárosom! Itt születtem, itt nevelkedtem, itt mentem magához feleségül, itt szültem meg mind a három gyermekemet, s ide várom mind a hármat haza. Nekem ez a hazám! „A nagyvilágon e kívül nincsen számomra hely...”
ADRIAN Megértettem! Nekem viszont igencsak egészséges volna eltűnnöm innen! Már csak a származásom miatt...
EMMA Melegen ajánlom, hogy ezt verje ki a fejéből, kedvesem! Ötvenvalahány évesen hova akar menni? Maga talán nem e város környékén született? Nem itt nevelkedett a premontreieknél? Nem itt vannak eltemetve a maga szülei, nagyszülei is? Most bizonytalan kegyelemkenyér ígéretéért mindent itt akar hagyni?
ADRIAN De hát mindenki tudja rólam, hogy román vagyok...
EMMA Na és!? Épp azért! Legalább személyesen is jó példával szolgálna az elbizonytalanodott nyelvtestvérei előtt! Emlékszik még az édesapja egykori intelmeire, Adrian? Emlékszik, mit mondott az öregúr idestova huszonnyolc évvel ezelőtt, amikor megismerkedtem vele? „Vatra stămoşească nu se părăseşte niciodată!” Nem így mondta talán? De bizony így! Hát akkor fogadja is ezt meg, kedvesem! A tulajdon édesapja hajdani pályaindító jó tanácsát és semmi más egyebet.
(Hirtelen kivágódik az ajtó, és berohan rajta János, honvéd egyenruhában és Zoltán utazóköpenyben, egy kisebb ruhásbőrönddel a kezében.)
JÁNOS Hahó! Hahó! Édesanyám! Édesapám! Megjöttünk! Itt vagyunk! Képzeljétek, Zoltánnal épp a ház előtt futottunk össze. Hazaküldték őt is Balcicból.
(Sorra összeölelkeznek, összecsókolóznak.)
JÁNOS Megígértem annak idején, édesanyám, hogy visszajövök? Hát visszajöttem. És visszajött Zoltán is. Újra együtt a család.
ELLA Igen, majdnem mindenki itt van... Majdnem mindenki...

12. KÉP

(Két hét múlva ugyanott. Ella és Emma)
EMMA Akkor tehát legalább a férjedet sikerült lebeszélned az elköltözés­ről... Ő most hol van?
ELLA A sörgyárban. Kapott egy jogtanácsosi állásajánlatot a Dréhertől. Most tölti a próbaidejét... Azt mondja, egész elviselhető...
EMMA Hát biztos nem a megyeháza!
ELLA Nem, biztos nem az. De legalább itt senkinek nem szúrja a szemét, senki nem kutakodik a ki fia-borjasága felől.
EMMA Azt te csak hiszed, kedvesem! Azt te csak hiszed! Vannak, akik nagyon is számontartják a főjegyző úr minden lépését, minden elszólását! Az emberi rosszindulat határtalan... De ha meg tudja húzni magát, és bele tudja dolgozni magát az új feladatkörébe, talán van esélye a megkapaszkodáshoz... Ha... De ez legfőképpen rajta múlik... A fiúk?
ELLA A fiúk? János itt katonáskodik valamelyik városszéli kaszárnyában, vasárnapi kimenőjével már kétszer is volt itthon... Zoltán jelentkezett mind a városi, mind a katonakórháznál, járja azóta is a hivatalokat, remélem, valahova csak felveszik... Sándor? Nos, a mi kis Sándorkánk úgy döntött, hogy nem várja meg, amíg agyonverik a magyarok, és tovább­állt. Az égvilágon semmit nem tudok róla...
EMMA Emlékszel, mit jósoltam neked annak idején? Emlékszel még rá, Ella? Megjövendöltem, hogy nagyon rossz vége lesz annak, hogy olyan könnyen beadtad annak idején a derekad... Hát az is lett!

13. KÉP

(Weisz Emil gyógyszertára. Adrian, Emil)
ADRIAN Hogy én vegyem át a maga patikáját? Ezt hogy gondolja, Weisz úr?
EMIL Nagyon egyszerűen, méltóságos uram!
ADRIAN (közbevág) Nem vagyok méltóságos úr. Nem töltök be semmiféle közméltósági tisztséget. Idestova nyolc hónapja csak éppenhogy megtűrt jogtanácsos vagyok a szőlősi sörgyárban, semmi több...
EMIL Lehet, de a titulus ebben a városban, méltóságos uram, az soha nem a funkciónak szólt, hanem mindig az embernek. Jelen esetben annak az embernek, akinek annak idején, a maga magas közhivatalnoksága esztendeiben sem szállt a fejébe a dicsőség, nem nézte le a honfitársait, pedig milyen könnyen megtehette volna, mindig, minden körülmények között, emberként viselkedett velük. Ezt mi azért nem felejtettük el. Épp ezért a méltóságos úr számunkra mindig méltóságos úr marad...
ADRIAN Ezek igazán kedves, jóleső szavak, Weisz úr, de az én jelenlegi státusomon mit sem változtatnak. Én most egy senki vagyok. S ezt maga is nagyon jól tudja. Úgyhogy ezzel a gyógyszertárüggyel rossz helyen kopogtat... De mi történt valójában?
EMIL Tegnapelőtt behívattak a polgármesteri hivatalba, és közölték velem, hogy bevonj&a