[Látó, 2009. december]

Mert mindig készülök meglepni évről évre,
mikor is virradunk a mély, a tiszta télre.
Valahol van egy táj, valahol látható lesz,
amint a legutolsó esőből első hó lesz.
Lehull egy lap-levél, röptében már a másik,
libegnek összesen a teljes lombhullásig.
Az idő ősze jön egy lelki Ázsiából,
s akkor könyvtáraink szállnak le majd a fáról,
mivel tovább a szó, a szó sem ad hatalmat.
S az eső halkan veri a világirodalmat.