Jól tudom, pompásak az erdélyi borok.
Kellemét ízleli nyelv, szájpad és torok.
Véle esett bűnbe hajdanán a török,
Csombordi Lánykához a hűsége örök:
     Iszik este, iszik reggel
     Egy pohárral, egy üveggel.

Szilágysomlyó, Rékás sem Erdély lelence,
de Csombord és Enyed, Zsidve és Lekence
borissza polgárnak kincsrejtő szelence –
s egy Szürke Baráté lesz mindenik perce:
     hetvenkedik széles mellel,
     mersze nő minden meszellyel.

Mondok Járdán szőlőt, Somot, Kövért onnét,
És Chardon úr nejét, a charmante Chardonnay-t,
akit a Plébános kebelére vonnék
s az ó Bakatorral mély mámorba innék.
     Nem gondol a gonddal-bajjal
     Ki bort ízlel kéjjel-nappal.

Hogyha a káposztát a kecskére bízzák,
vagy, hogy őrizzenek pincét a borisszák,
akkor e versemből is kitetszik tisztán,
hogy az erdélyi bort esszék-e vagy isszák…
     (Hogyha óbor a jutalom,
     tovább írom a bordalom:)

Szomjas vagyok, lelkem kacsait borzolom,
életem két nemlét közt egy kis kóstoló,
hol aszú, hol törött, hol gyöngy, hol borzalom.
Testben a bor: mámor, szellemben: vonzalom.
     Testemben a szellem a bor –
     borral a test égbe hatol.

Szívem! szívemből ihatol.
Bor, szellem, szív: az égbe tol.
Szívem bora az égre foly.