[Látó, 2009. március]

Kedvesem, az ezerhetedik,
egy állomás a többi sok közül,
ha egy percre hozzád tévedek,
kimerészkedem arcaim mögül.
Olyan magas minden, meredek,
alattunk vagy kilenc emelet,
felettem csak te, s a madarak
repdesnek a narancs ég alatt.

Kedvesem, az ezerhetedik
szobában a szerelem lakik,
lent a város újfent szendereg,
idebent már egy vagyok veled.
Hallgatom a szíved, hogy dobog,
bőrödre holdat rajzolok,
arcodon megizzad az éj,
szemed felszíne is mély.

Kedvesem, az ezerhetedik,
megteszi, mert jobbra nem telik,
és alig melegszik meg ágyad,
a sors keze már ki is rángat.
Pirkad, s mind kik utoljára
szerethetnek, száj a szájba,
egymás csapdájába érve.
Én Keletre, te meg Délre.
Szétszéledünk más irányba.