[Látó, 2009. október]

TAVASZI SZÖKŐKÚT

Akár egy eleven szökőkút,
úgy buzog az orgonabokor,
habzik, csak habzik az illata,
és lassan engem is elsodor.

Elárasztja az egész kertet,
térdig, derékig ér az illat,
átcsorog már a kerítésen,
ellepi a szomszédainkat,

de forrik tovább, bugyborékol
a szökőkút csak szakadatlan,
s estére elmerül a házunk
a sötét orgonaillatban.

CSUROMFEHÉR

Szilvavirágok szirma
száll szanaszét a szélben,
csuromfehér a kerted,
mint egy igazi télben.

Hóra nyílik az ablak,
kavarognak a pelyhek,
dideregnek a tücskök,
s beleborzong a lelked.

Hószakadás-e vajon,
vagy a virágok szirma?
Semmi sem az, amit látsz,
s minden olyan csak, mintha...

Mintha a szilva, mintha
puhán fehérlő szirma,
mintha senki se sírna,
mintha a világ nyílna...

RIBISZKEBOKOR

Kacérkodik folyton a ribiszke,
mutogatja piros gyöngysorát,
hogy az milyen szépen is díszíti
gircses-görcsös, vénülő nyakát.

Olyan, mint egy hiú öregasszony,
illeg-billeg, hogyha fúj a szél,
s piros gyöngyét, mire észrevenné,
ellopja egy éhes seregély.

SZAMÓCA

Dühtől piros a szamóca,
egyre vörösebb az orra,
ott ül a kertünk végében,
s már szólni sem tud mérgében.

Folyton-folyvást csak kérdezem:
– Miért haragszol, édesem?
Hiszen mi téged szeretünk,
és egykettőre megeszünk.

– Hát éppen ez az én bajom:
ne szeressetek oly nagyon,
ha arra jó a szeretet,
hogy megegyetek engemet!

ILYEN NAGY SÁSKA?

Ajtónk előtt félaraszos sáska,
kinyitjuk, s már jönne be a házba,
meglendíti nagy halványzöld csápját,
s úgy tesz, mintha éppen reá várnánk.

Ily nagy sáskát még sohasem láttunk,
de nekünk nem sáskaház a házunk,
nyakoncsípjük, kitesszük a fűbe,
s onnan figyel most egy helyben ülve.

Jártak nálunk hangyák, tücskök, lepkék,
mégis furcsa nekem az új vendég,
csak néz, s szörnyű gyanú támad bennem:
lehet, hogy egy marslakót kitettem?

HÓHARMAT

Hóharmat:
így mondják
mifelénk a dérnek,
s ebben az egy szóban
borzongva összeérnek
a nyári melegek
s a téli hidegek,
engem is megérint,
meghőkölteti
ugráló szívemet
egy pillanatra
ez a felemás idő,
ahogy együtt van most
velünk a hó s a hő,
aztán kisüt a nap,
és a dér elolvad,
ágaskodik a nyár,
izmai megfeszülnek,
nyerítve két lábra áll,
s néhány nap múlva
végképp összeroskad.

ŐSZI POSTÁS

Nálunk a postás sündisznó,
mielőtt leesne a hó,
minden levelet összeszed,
s szuszogva elhozza neked,

nincs neki postástáskája,
de van ezernyi tüskéje,
s amíg kertünkben hempereg,
ráragadnak a levelek,

elolvashatod naponta,
hogy fűnek, fának mi gondja,
tegnap a meggyfa elsárgult,
sárga lombja a fűbe hullt,

s ma már a dió is rozsdás,
azt is hozza a hű postás,
és egyet mond minden levél:
hogy készüljünk, mert jön a tél!