[Látó, 2010. február]
Balázs azt mondja: majd csak visszanyúl,
az eltört vázát ismét összerakja,
sőt, azelőtt, még estében elkapja,
s a sok cserép vázává visszahull,
illetve meg sem történik a kár,
zuhog a fény a sértetlen egészre,
nincsen hát szükség már a büntetésre,
a szidás a fejünkbe visszaszáll,
megint mosolygunk, s mindent elfelejtünk,
beszélgetünk csak, egy rossz szót sem ejtünk,
nézem Balázst, és gyanakodni kezdek,
talán mögöttünk darabokra estek
már mind a tárgyak, de ő újra s újra
összeragasztja, vissza- s visszanyúlva?