[2013. január]

SZEREPLŐK

IGNÁC – katolikus pap
MÁRTON – a templom gondnoka, Ignác nevelt fia, huszonöt-huszonhat éves
ISTVÁN – tanító
IMOLA – a tanító lánya, tizenhat éves
IRÉN – a pap házvezetőnője

Falusi papi lak nappalija. Balra bejárat és ablak, hátul ajtó a konyhába, jobbra egy lépcső az emeleti szobákhoz. Hátul balra kisebb pulpitus, leterítve fekete bársonnyal, a bársonyon aranyszínű hímzett kereszt. A falakon szentképek és keresztek. A szobában kanapé, asztal, székek, az asztalon adventi koszorú négy gyertyával. A kanapé mellett állólámpa és egy almárium, rajta folyóiratok és egy Biblia.
Reggel van. Ignác atya a pulpitus mögött áll, előtte egy félig kiivott üveg pálinka és egy pohár.

IGNÁC (emelkedett hangon) Kegyelem nektek és békesség Atyánktól, az Istentől, és Urunktól, Jézus Krisztustól. Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! (Szünet) Gyónom a mindenható Istennek és nektek, testvéreim, hogy sokszor és sokat vétkeztem… Sssokszorrr és sssokatt… (Halkan) Süket sasok sósat sírnak, sistereg a sáskák segge. Sssokszorrr és sssokatt. (Hangosan) Gondolattal…
Belép Irén, egyik kezében bevásárlószatyor, a másikban felbontott boríték.
IRÉN Na, itt vagyok, atyám.
IGNÁC (rápillant, folytatja) Gondolattal, szóval, cselekedettel… (Halkan) cs, cs, cs… csupasz csámpás csiga csúszik… (Hangosan) Gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással. Én vétkem...
IRÉN Na, itt vagyok, atyám!
IGNÁC … én vétkem kurvára látom, hogy itt van, Irén, nem vagyok vak én igen nagy vétkem. Kérem ezért…
IRÉN Marci megjött már?
IGNÁC Nem jött még Marci.
IRÉN Mikor jön?
IGNÁC Nem tudom, mikor jön. Kérrrem ezérrrt…
IRÉN Hoztam az ebédhez mindenféléket. Máma tokányt főzök máma.
IGNÁC Kérem ezért…
IRÉN Hagymatokányt.
IGNÁC ... a boldogságos hagymatokányt… Irén, a kutyák ragacsos faszába bele! Maga szerint mit csinálok én mostan?
IRÉN Káromkodik, atyám.
IGNÁC Nem-e véletlenségből a mise szövegét próbálnám itten gyakorolni?
IRÉN (sértődötten) Jól van, gyakorolja csak, atyám, én nem zavarok. Csak el akartam mondani, hogy… (Megemelné a borítékot, de visszaengedi a kezét. Elindul a konyha felé, megáll) De mér gyakorolja a mise szövegét, elfelejtette, vagy mér gyakorolja?
IGNÁC Nem felejtettem el, Irén, az másnak a szokása ebben a házban. Megromlott a dikcióm mostanság, úgy veszem észre, s ezért gyakorolom. Ha tisztábban beszélek, az emberek jobban figyelnek az Úristen szavára, s az enyémre.
IRÉN Nem a dickiája romlott meg, atyám, ha engem kérdez.
IGNÁC (fájni kezd a gyomra, megmarkolja a hasát) Hogy mondja, Irén?
IRÉN Énszerintem nem a dickiájának a megromlása miatt aluszik mindenki a misén.
IGNÁC Mi? Egyáltalán nem aluszik mindenki a misén!
IRÉN Jó, hát nem éppen mindenki. Csak az idősebbje. Nem mindenki. Meg a férfikórus néha-néha.
IGNÁC Elfáradnak. Ilyen az idős ember. De az ifjak nem alusznak!
IRÉN Azok nem.
IGNÁC Na.
IRÉN Habár nem láttam én templomban ifjat vagy tizenöt esztendeje.
IGNÁC Nem akarná inkább a szaros tokányát főzni most már?
IRÉN Akarnám én, csak… (Megint felemelné a borítékot, aztán lemondóan elindul)
IGNÁC Várjon egy percet. Ha nem a dikciómmal van a baj, akkor maga szerint mi a probléma?
IRÉN Énszerintem az a probléma, hogy kiveszett magából a hogyishívják. A szenvedély. Az kiveszett magából mostanság.
IGNÁC A szenvedély?
IRÉN Aham. Alig pislákol már.
IGNÁC Ez nem igaz. Nagyon is pislákol az a szenvedély.
IRÉN Ha maga mondja, atyám, akkor pislákol, ha maga mondja.
IGNÁC Múltkor is pislákolt. Hányan elsírták magukat a misén!? Az összes vénasszony sírt az én szavaimnak hallatára.
IRÉN Mikor is volt ez?
IGNÁC Vagy két héttel ezelőtt.
IRÉN Két héttel ezelőtt?
IGNÁC Igen, aznap, amikor elmondtam a misén azt az újságot, hogy felére csökkentik a nyugdíjakat.
IRÉN Jaj, igen, tényleg sírt akkor az összes vénasszony, feltehetőleg.
IGNÁC Na.
IRÉN Marci megjött már?
IGNÁC Nem jött még, mondtam már, hogy nem jött.
IRÉN Elkelne a segítség a hagymapucolásban. Hol van Marci?
IGNÁC Nem tudom, hol van. (Tölt magának egy pohár pálinkát, kiissza)
IRÉN Hogyhogy nem tudja, atyám? Mégiscsak a nevelt fiáról van szó, mégiscsak.
IGNÁC Mondott valami olyasfélét, hogy lehet, átnéz megint a szomszéd faluba.
IRÉN A szomszéd faluba? Megint világot akar látni ez a Marci?
IGNÁC Megint. Ki nem nő már abból.
IRÉN Ki nem. S mit akar ő csinálni megint a szomszéd faluban?
IGNÁC Az árvízkárosultaknak hoztak valami ruhákat segélybe. Azokat árulja az ottani plébános, s Marci azt mondta, venne ő is egy nadrágot. De azt is mondta, hogy csak akkor megy, ha adok neki pénzt.
IRÉN S adott-e neki?
IGNÁC Nem.
Csend
IRÉN Ha már a világjárás tematikája kapcsán szólunk, képzelje, atyám… (Egyre jobban felderülő arccal) találkoztam a postással! Levelet írt a leá­nyom, Irénke! (Mutatja a borítékot)
IGNÁC (sóhajt) Ne mondja.
IRÉN Úgy biza. Azt mondja, jön  Amerikából, azt mondja!
IGNÁC (unottan) S mit ír, mikor jön?
IRÉN Azt nem írja, csak hogy nemsokára mindjárt. Hamarosan, azt írja. Hátha az ünnepekre itthon lesz, atyám!
IGNÁC (továbbra is unottan) Hátha. (Tölt egy pohár pálinkát, kiissza)
Csend
IRÉN Tudja-e, hogy Amerikában nem isznak az emberek?
IGNÁC Nem-e?
IRÉN Nem. A leányom írta. Senki!
IGNÁC Nyomorult népség.
IRÉN Amerikában egy házvezető asszony, mint amilyen én vagyok, egymillió dollárt keres egy hónapban!
IGNÁC A leánya tájékoztatta erről is?
IRÉN Ő.
IGNÁC S tokányok főzéséről nem írt valamit abban a levélben?
IRÉN (szórakozottan) Arról nem.
IGNÁC Pedig arról kéne énszerintem írnia legközelebb. Kíváncsi vagyok, hogy Amerikában megfőződnek-e maguktól a tokányok.
IRÉN Még az is elképzelhető.
IGNÁC Irén, a szikrázó istennyila csapna belé a tornácba, nem hagyna egy kicsit gyakorolni?
IRÉN Jaj, atyám, ne mondjon ilyeneket! Hagyom én, de ne mondjon ilyeneket erről a házról.
IGNÁC Jól van, akkor a szomszéd tornácába, csak menjen már.
IRÉN Mm. (Fejét ingatva kimegy a konyhába)
Csend
IGNÁC (kifújja magát. Emelkedett hangon) Kérem ezért a b… khm, szenvedéllyel… (Hangosabban) Kérem ezért a Boldogságos, mindenkor Szep­lőtelen Szűz Máriát…
Berohan Márton.
MÁRTON Ég a tanítóék háza!!!
IGNÁC Mi?
Irén elősiet a konyhából.
MÁRTON Gyertek már, ég a tanítóék háza! Nem látjátok?
IGNÁC (kilép a pulpitus mögül, kinéz az ablakon) Gyorsan, fiam, húzd meg a harangokat!
IRÉN Uram, irgalmazz!
Kisietnek. Kintről lárma, kiabálás hallszik, az ablakon lángok fénye szűrő­dik be.
Sötét.
Éjszaka, két héttel később. Minden ugyanolyan, mint az előző jelenetben, csak a pulpituson nincs pálinka. Az adventi koszorún két ép és két félig leégett gyertya.
Márton a kanapén ül, bicskával farag valamit az állólámpa fényénél. Mellette véső és kalapács. Fentről Ignác léptei hangzanak fel. Márton meghallja, gyorsan behajigál mindent az almáriumba, lesöpri az öléből a forgácsot. Felkap egy folyóiratot, de meggondolja magát, visszadobja, aztán fogja a Bibliát, kinyitja, és leveti magát a kanapéra. Ignác lejön, megáll a lépcső aljában.
IGNÁC Hát te mit csinálsz, Marci fiam?
MÁRTON (úgy tesz, mintha olvasná a Bibliát, majd felemeli a fejét) Üldögélek itten.
IGNÁC Üldögélsz itten egyedül a sötétben.
MÁRTON Igen. Vagyishogy nem éppen a sötétben üldögélek. Ég a lámpa.
IGNÁC S mivel foglalatoskodsz a nem éppen sötétben? Csak nem a Szentírást lapozgatod?
MÁRTON De, éppenséggel a Szentírást lapozgatom.
IGNÁC Az jó dolog, a Szentírás lapozgatása, ha csakugyan avval foglalatoskodsz.
MÁRTON Tán nem úgy festek, mint aki avval foglalatoskodik?
IGNÁC Innetről nézve egészen úgy festesz. Szóval a Szentírást lapozgatod.
MÁRTON Helyes a megfigyelésed, édesapám. Lapozgatom, s olvasgatom Krisztus urunk tanításait.
IGNÁC Értem. (Odamegy hozzá) S amúgy mit csinálsz?
MÁRTON Az imént mondtam, hogy Krisztus urunk tanításait olvasgatom. Amúgy is meg másmúgy is.
IGNÁC Mondani mondtad.
MÁRTON Na.
IGNÁC Aztán semmi egyebet nem csináltál itten a Krisztus urunk tanításainak olvasgatásán kívül (Egy pillanatra a nyitott Biblia fölé hajol) az Illés próféta könyvéből, egyedül a sötétben?
MÁRTON Semmi egyebet, édesapám.
IGNÁC Csak mert mintha másfajta zajokat is hallottam volna.
MÁRTON Miféle zajokat?
IGNÁC Olyasféléket, amik nem hasonlítanak a Szentírás lapozgatására.
MÁRTON Lehet, hogy a tanító úr megint ordibált álmában odafenn, s azt hallottad. Vékonyak a falak.
IGNÁC Vékonyak-e?
MÁRTON Igen, egészen biztos, hogy azt hallottad. Elvégre a tanító úr álmában ordibálása nem igen hasonlít a Szentírás lapozgatására.
IGNÁC Arra nemigen.
MÁRTON Inkább egy tökön szúrt oroszlán üvöltéséhez hasonlatos.
IGNÁC Ahogy mondod. Habár bakmacskák nyivákolására jobban hasonlít énszerintem.
MÁRTON Lehet. Csak a tanító úr féle ordibálás sokkal több zagyvaságot tartalmaz, mint a bakmacska-nyivákolás meg az oroszlánüvöltés együttvéve.
IGNÁC Igaz, ami igaz, elég sok zagyvaságot összeordibál a tanító álmában. Meg egyszer-egyszer éber állapotban is.
MÁRTON Senki nem ordibált még össze több zagyvaságot ezen a bányavidéken. Pedig sokan megpróbáltak már túltenni rajta egy-egy üveg pálinka után.
IGNÁC Csodálkozok, hogy a leánya el tud aludni mellette… Mióta ideköltöztek, olyan lett ez a ház éjszakánként, mint valami kurva kísértetkastély. Mindenesetre, ha kérdik, egy szóval se mondjad nekik, hogy mi is észrevettük.
MÁRTON Az ordibálást?
IGNÁC Azt.
MÁRTON De hát egy süket tehén is megellik tőle ijedtében.
IGNÁC Akkor se mondjad, hogy észrevettük, jó? Ne sértsük meg a vendéget.
MÁRTON Jó, nem mondom.
IGNÁC Na, de ne tereljük el a szót, mert másfajta zajokat hallottam én most, s ezek se a Szentírás lapozgatására, se a tanító ordibálására nem hasonlítottak.
MÁRTON Mire hasonlítottak akkor?
IGNÁC Nem is tudom. Másvalamire. Fának a faragására hasonlítottak mintha.
Csend
MÁRTON Álmodtad azt, édesapám. Én semmiféle zajt nem hallottam, ami fának a faragására hasonlított volna.
IGNÁC Nem-e?
MÁRTON Nem.
Csend
IGNÁC Akkor jól van. Jól van. Megyek lefeküdni. (Elindul vissza a lépcső felé, Márton megnyugszik. Ignác megfordul) Te Marci fiam! Ugye nem kezdtél el megint undorító csupasz embereket faragni?
MÁRTON Dehogyis!
IGNÁC Álló pöcsökkel meg hasonlók.
MÁRTON Nem kezdtem el semmi ilyesmit, se álló pöcsökkel, se másképpen. Kinőttem én már abból.
IGNÁC Akkor jó, ha kinőttél a csupasz, álló pöcsű emberek faragásából. Meg aztán az éjszaka leple alatt a templom oltárára helyezésükből is kinőt­tél, remélem.
MÁRTON Kinőttem. S nem szükséges egyfeszt emlegetni az álló pöcsű faragványaimat. Különben is csak egyetlenegyet faragtam én abból. Elismerem, hogy nem volt az éppenséggel az Isten házába illő faragvány, de akkor is csak egyetlen csupasz embert faragtam én álló pöccsel, nem többet.
IGNÁC Mert a többi az mind levágott pöcsű ember volt.
MÁRTON (kelletlenül) Igen.
IGNÁC S a csupasz, levágott pöcsű emberek az Isten házába valók-e?
MÁRTON Erősen kínzott a szomorúság akkoriban, csak ezért faragtam én annak idején csupasz embereket álló pöccsel meg levágott pöccsel.
IGNÁC S helyezted őket az oltárra.
MÁRTON Igen. A szomorúság miatt.
IGNÁC Értem. S akkor is kínzott-e a szomorúság, amikor imádkozó embereket faragtál, akikbe keresztet döftek, kivágták a belüket, de bél helyett rózsafüzér lógott ki a hasukból?
MÁRTON Akkor is kínzott. De most már nem faragok semmi ilyesfélét.
IGNÁC Mert már nem kínoz a szomorúság.
MÁRTON Nem kínoz egyáltalán.
IGNÁC Ez megnyugtató, fiam. Megnyugtató. (Elindul a lépcső felé. Fájdalom nyilall a gyomrába, megmarkolja. Megint megfordul) Mikor jössz lefeküdni?
MÁRTON Megyek nemsokára. Kicsikét még elüldögélek itten.
IGNÁC Olvasgatod Krisztus urunk tanításait.
MÁRTON Ahogy mondod, Krisztus urunk tanításait olvasgatom még kicsikét.
IGNÁC Hát jól van. (Megint elindul a lépcső felé, megint megfordul) Aztán mielőtt jönnél lefeküdni, sepregesd össze azokat a forgácsokat! Ne legyen szemét itten reggelre.
Csend
MÁRTON Jó.
Imola jön lefelé a lépcsőn, hosszú, fehér férfipólót és bugyit visel.
IGNÁC Mi a helyzet, gyermekem, nem tudsz aludni?
IMOLA (leérkezve) Hát nemigen. Édesapám ordibál álmában.
IGNÁC Igazán?
IMOLA Maguk még nem hallották?
MÁRTON Hallottuk, de nem vettük észre. (Ignác feddőn rápillant)
IMOLA Mióta ideköltöztünk, nem aludtam egy percet se. (Észreveszi a nyitott Bibliát) Te mit csinálsz, csak nem a Szentírást lapozgatod? (Odalép hozzá)
MÁRTON De, a Szentírást lapozgatom.
IGNÁC Krisztus urunk tanításait olvasgatja. (A gyomrához kap)
IMOLA Krisztus urunk tanításait olvasgatod?
MÁRTON Igen, Krisztus urunk tanításait olvasgatom, s ebben egyáltalán semmi különös nincsen!
IMOLA Nincsen, feltehetőleg. (Ignáchoz) Fáj a hasa, atyám?
IGNÁC Fájogat.
IMOLA Nekem is fájogatott a minap. (Márton előtt áll, felhúzza a pólót a melléig, a hasára mutat) Itt, né. Rosszul is voltam rendesen.
MÁRTON (a bugyijára pillant) Szomorú. (Félrenéz) Lehet, hogy a csokoládé miatt.
IMOLA (leengedi a pólót) De most inkább a kimerültség miatt fájogatok. Várom, hogy vége legyen ennek az állapotnak, s mozduljunk már valamerre. Ne értse félre, jó itten maguknál, s erősen hálás vagyok, amiért befogadtak minket, csak nehéz ez nekem mostan.
IGNÁC Tudom én, gyermekem, hogy nehéz. De találunk megoldást, ne csüggedjél! Segítünk a mi felebarátunknak, mint önmagunknak, s ösz­szegyűjtjük a pénzt a házatok felépítésére, elvégre a magyar ember összetartó népség.
MÁRTON Hajaj.
IGNÁC Hogy mondod, fiam?
MÁRTON Múlt héten is annyira összetartó voltam, hogy még mindig izomlázam van belé.
IGNÁC Most mit bölcsködsz? Azok vagyunk, s kész. Ezt mindenki tudja.
MÁRTON Nem mondom, más pálinkájának elfogyasztását illetően elég nagy összetartást lehet megfigyelni a faluban. De egyébiránt nem-e inkább egymás szemének kivájásával foglalatoskodunk? Ami egyiknek rossz, az a másiknak jó.
IGNÁC Fiam…
MÁRTON Mióta bezárt a bánya, senkinek nincsen semmije, aztán úgy lopkod a máséból, mintha kötelező volna. Fát, pityókát, mikor mit.
IGNÁC Ez nem igaz.
MÁRTON Nem-e? Egymás összefosott gatyáját is ellopkodnánk, ha pálinkát lehetne főzni belőle. Mitől is lennénk mi összetartók?
IGNÁC Tudhatnád, hogy mitől, hiszen minden alkalommal elmondom ezt a misén. Attól vagyunk összetartók, hogy kevesen maradtunk, s attól, hogy elnyomnak bennünket.
MÁRTON Az álom nyom el bennünket, amikor elmondod ezt minden alkalommal.
IGNÁC Ne legyél csihánynyelvű, fiam! Azért mondom el minden alkalommal, hogy az emberek megszívleljék a jó szót. S hogy a közös sors ke­serű poharában is felismerjék az Úr nektárjának csepegését.
MÁRTON Azt is el szoktad mondani, hogy az öngyilkosság bűn, aztán nem-e öngyilkos lett már a fél falu, mióta ezt mondogatod? A falu másik fele meg beköltözött a városba. Az a pár ember pedig csak azért maradt, mert annyira szerencsétlenek, hogy kötélre se telik, amivel felkössék magukat. Ezektől akarsz pénzt gyűjteni, édesapám?
IGNÁC Nem mindenki annyira szerencsétlen. Ott van, nézd meg, a polgármester, aki nem egy szegény ember. Ő példának okáért adományozhat, miután kijött a börtönből.
MÁRTON Az még legalább egy esztendő.
IGNÁC Ne keserítsed már el ezt a szegény leánykát, fiam. Ismerek egy alapítványt, amelyik segíthet. Reggel bemegyek a postára, s odatelefonálok.
IMOLA Nagyon köszönjük szépen.
IGNÁC Mi is a neve neki…
IMOLA Krisztus Urunk Reánk Vigyáz Alapítvány.
IGNÁC Az az. Krisztus Urunk Vigyáz Reánk Alapítvány.
MÁRTON Tudod-e, hogy ez már a hetedik alkalom, hogy megígéred azt a telefonálást az alapítványnak?
IGNÁC Hetedik lenne?
MÁRTON Körülbelül.
IGNÁC Kevesebbre emlékeztem. (Imolához) Nem éheztél meg, gyermekem? A konyhában akad falatoznivaló.
IMOLA Ami azt illeti, megéheztem kicsikét. Csokoládé is van, atyám?
IGNÁC Hogyne volna. Menjél, lássál neki bátran.
IMOLA Köszönöm, atyám. (Kimegy a konyhába)
Ignác mosolyogva megvárja, hogy Imola eltűnjön, majd megfordul szigorú arccal, és pofon vágja Mártont.
IGNÁC (szelíden) Hányszor mondtam neked, hogy ne ellenkezzél velem mások előtt?
MÁRTON (nem lepi meg a pofon, láthatóan hozzászokott már) Bocsássál meg, édesapám.
IGNÁC Szerepelni akarsz a pisis leányka előtt?
MÁRTON Nem akarok a (mormog) … őtt szerepelni.
IGNÁC Nem hallottam jól.
MÁRTON Senki előtt nem akarok szerepelni.
IGNÁC Nekem pediglen úgy tűnt, hogy szerepelni akarsz. Felkavarta a lelkedet, hogy ideköltözött, igaz-e?
MÁRTON Nem kavarta fel a lelkemet. Se a tanító leánya, se más leányok nem tudják az én lelkemet felkavarni. Főleg, hogy nem is maradt más fiatal leány a faluban őrajta kívül.
Csend
IGNÁC Megbocsátok neked, fiam, s imádkozok érted. De neked is meg kell bánnod a bűneidet.
MÁRTON Teljes szívemből bánom minden bűnömet, mert azokkal az Úristent megbántottam.
IGNÁC Jól van, fiam. Nevelőapáddal szembeni tiszteletlenségért mondjál el két Miatyánkot, pisis leánykák előtti szerepelésért pediglen három Üdvözlégyet. Isten megbocsátotta bűneidet, menj békével.
MÁRTON Istennek legyen hála.
Irén jön lefele a lépcsőn hálóköntösben.
IGNÁC Mi az, Irén? Maga se tud aludni?
IRÉN (leérkezve) Mintha valami zajokat hallottam volna, mintha.
IGNÁC Nocsak. Aztán mire hasonlítottak azok a zajok?
IRÉN Úgy tetszik, egy papnak meg a nevelt fiának a beszélgetésére hasonlítottak.
IGNÁC Akkor ezért kár volt lejönni. Gyakran megtörténik, hogy egy pap meg a nevelt fia beszélgetnek ebben a házban.
IRÉN Igaza van, atyám, csakhogy úgy láttam mostanság, mintha Marcit erősen nagy szomorúság kínozná (Márton dühösen mormog valamit), s meg akartam győződni, hogy nincsen semmi probléma. S hogy nem-e amiatt beszélgetnek esetleg éjnek idején, mert Marcit szomorúság kínozza, s ezért probléma van. Gondoltam, hátha elkel a segítség, gondoltam.
IGNÁC Nincsen semmi probléma, Irén, egy kicsi hasfájást leszámítva. Igaz-e, Marci fiam, hogy nincsen semmi probléma?
MÁRTON Igaz.
IRÉN (Mártonra néz, majd Ignácra, majd megint Mártonra) Te mit csinálsz, Marci, csak nem a Szentírást lapozgatod?
MÁRTON (sóhajt) Milyen kurva jó megfigyelő mindenki ebben a házban. Biza, hogy a Szentírást lapozgatom.
IRÉN Olvasgatod Krisztus urunk tanításait?
MÁRTON Igen, Krisztus urunk tanításait olvasgatom, a bogos faszba már bele.
IRÉN Akkor semmi probléma nincsen.
MÁRTON Abszolút semmi.
IRÉN (mosolyogva megsimogatja Márton arcát, ahova a pofont kapta. Márton elkapja a fejét) Megyek vissza aludni, ha semmi probléma nincsen.
IGNÁC Menjen csak, Irén.
IRÉN Reggel sütök kalácsot, atyám.
IGNÁC Rendben van, Irén, köszönjük.
IRÉN Mazsolásat.
MÁRTON Nem akar inkább csokoládésat sütni? Azt jobban szereti… jobban szeretem.
IRÉN Jó, fiam, ha jobban szereted, akkor azt sütök, amit jobban szeretsz.
MÁRTON Akkor ezt megbeszéltük. Persze tudom, hogy kurvára elfelejti az egészet, mire felér ezen a lépcsőn, s úgyis mazsolás lesz holnap. Már ha lesz egyáltalán valami abból a kalácssütésből.
IRÉN Nem lesz mazsolás, mert csokoládés kalácsot fogok sütni, nem mazsolásat. (Elindul fel a lépcsőn) Habár a csokoládés kalács gyengeelmé­jű, töketlen gyermekeknek való.
IGNÁC Jó éjszakát, Irén!
IRÉN (fentről) Maguknak is!
Irén léptei elhalkulnak.
IGNÁC Igaz-e, amit Irén mondott az imént?
MÁRTON Hogy a csokoládés kalács gyengeelméjű, töketlen gyermekeknek való?
IGNÁC Nem az, hanem hogy szomorúság kínoz téged mostanság.
MÁRTON Azt nem mondanám éppenséggel, hogy kínoz…
IGNÁC Akkor mit mondanál éppenséggel?
MÁRTON Hát… csak úgy bizget.
IGNÁC Bizget.
MÁRTON Aha. Bizget mostanság. Nem kínoz.
IGNÁC Aztán mér bizget téged mostanság a szomorúság?
MÁRTON Hát… nem is tudom, hogy mondjam. (Rövid gondolkodás után) Azon gondolkozok mostanság, hogy hát huszonöt éve itt élek ezen a vidéken…
IGNÁC Vagy huszonhat.
MÁRTON Vagy huszonhat.
IGNÁC Biza, megöregedtél.
MÁRTON S tizenhét esztendős korom óta én vagyok ennek a szaros templomnak a gondnoka. Igaz-e?
IGNÁC Igaz. Nagy dolog ennyire fiatalon egy szaros templom gondnokának lenni. Nagy felelősség.
MÁRTON Úgy van, s én becsülettel végzem a munkámat. Igaz-e?
IGNÁC Becsülettel. Kivéve, amikor álló pöcsű faragványokat helyezel az oltárra az éjszaka leple alatt.
MÁRTON Jó, de ezt az egyet kivéve becsülettel végzem a munkámat.
IGNÁC Ezt az egyet kivéve becsülettel, a levágott pöcsű faragványokat nem számítva.
MÁRTON De az álló pöcsű meg a levágott pöcsű meg a kivágott belű faragványokat nem számítva becsülettel végzem-e a munkámat?
IGNÁC Ezeket nem számítva, becsülettel.
MÁRTON Na. Szóval arra gondoltam, tán lehetséges volna, tudom is én, hogy esetleg egyéb munkákat is becsülettel tudnék végezni. Úgy érzem, van bennem valami…
IGNÁC Mi van benned, fiam?
MÁRTON Valami érzés azt mondja nekem, hogy feladat áll előttem. Hogy az én sorsom máshol van. Mintha valami azt súgná, nem arra rendeltettem, hogy itt éljem le az életemet ebben a házban, ebben a koszos faluban, galambszart vakargatva a templompárkányról, s tűzbe hajigálva az újságpapírt, amit az emberek pénz helyett dugnak a perselybe.
IGNÁC Ez az érzés bizget téged?
MÁRTON Ez.
IGNÁC Fiam, mi lehet nagyobb feladat, mint hűen szolgálni a Teremtőt? „Légy hív mindhalálig, és néked adom az életnek koronáját", ez áll a Szentírásban, amit az imént lapozgattál. Mert ki hite szerint alázattal szolgál, tudván tudva, hogy nem egyéb ő, mint porhüvelye a keserűség véres kardjának, meglesz annak örök jutalma, ha majdan átlépi a mennyek országának kapuját!
MÁRTON De nem-e lehetséges, hogy másféleképpen is szolgálhatnám a Teremtőt, mint galambszar vakargatásával a párkányról?
IGNÁC Urunk templomát tisztogatni nemes feladat. Tető van a fejed felett, Isten szolgája nevelt, taníttatott. Fiam, nagy hálátlanság lenne, ha megfordulna a fejedben az a gondolat, amit a fejedben forgatsz. Hálátlan akarsz-e lenni?
MÁRTON (lehajtja a fejét, szinte gépiesen) Nem akarok én hálátlan lenni, édesapám, semmiféle gondolat nem fordult meg a fejemben.
IGNÁC Imádkozzál akkor az Úrhoz, s adjál hálát, amiért nem fordult meg a fejedben az a gondolat, amit a fejedben forgatsz. (Megsimogatja Márton másik arcát – nem azt, ahova a pofont adta –, és elindul a lépcső felé. Egyik kezével megfogja a korlátot, másikkal a fájós gyomrát, majd visszanéz) Aztán ne maradjál fenn sokáig, reggel dolgunk van.
MÁRTON Jó.
Sötét.
Másnap, ugyanott. Imola járkál, csokoládét majszol, István a kanapén ül leverten. Szedett-vedett turkálós ruhát viselnek, egyikükön sem áll jól. A konyhából Irén érkezik egy tálcával, rajta két csésze tea és pár szelet mazsolás kalács. Leteszi eléjük az asztalra.
IRÉN Tessék, kérem, parancsoljanak szépen, tessék.
ISTVÁN Köszönjük, Irén!
IRÉN Teát kértek, ugye, tanító úr, hogy teát?
ISTVÁN Kávét.
IRÉN Jól emlékeztem ezek szerint. Tessék mondani, érkezik-e még valaki? Főzzek-e még egyet?
ISTVÁN Ignác atyáék érkeznek nemsokára, állítólag.
IRÉN Jó. Nem főzök akkor még egyet, ha nem jön más senki.
ISTVÁN (hangosan) Ignác atyáék jönnek nemsokára. Jönnek a tyúkketrec­-szentelőből.
IRÉN Jól teszik. Mindenki onnét jön, ahonnét tud.
ISTVÁN (lemondóan legyint, majd megemeli a csészéjét) Irén, ez tea.
IRÉN Akkor jól emlékeztem akkor.
IMOLA De apu kávét kért, kezicsókolom!
ISTVÁN Leányka, ne szóljál bele! Jó lesz ez is, Irén, hideg van.
IRÉN Hogy mondja, tanító úr?
ISTVÁN Mondom, hideg van.
IRÉN Fáznak?
ISTVÁN Nem.
IRÉN Akkor mire fel mondja, hogy hideg van?
ISTVÁN Hát, csak úgy mondom. Hogy hidegre fordult az idő mostanában. Ilyenkor jól fog a tea. Meg aztán olcsóbb is.
IRÉN Mm. Begyújtsak?
ISTVÁN Ne, ne, Isten őrizz!
IRÉN Begyújtok én, ha fáznak. Olyan tűz lesz itten percek alatt, mintha égne az egész ház.
Imola elpityeredik.
ISTVÁN (Imolához) Nem úgy gondolta.
IRÉN Ennek meg mi baja van ennek?
IMOLA Tudja maga nagyon jól!
ISTVÁN Semmi. Köszönjük a teát, elleszünk most már.
IRÉN De mi ütött a kisasszonyba, tanító úr, hogy itatja itten a mécsest?
ISTVÁN Semmi, köszönjük.
IRÉN Hát, ha olyan nagy titok, én nem kérdezősködök akkor. Titkolózzanak, ha maguknak úgy tetszik, hogy titkolózzanak. A maguk dolga. Én csak jó szándékból kérdeztem, semmi másból, csak jó szándékból.
ISTVÁN Nem titok, Irén.
IRÉN Akkor mér titok, ha nem titok?
ISTVÁN Nem titok, csak már tegnap is elmondtuk egyszer.
IMOLA Ötször!
ISTVÁN Meg tegnapelőtt is elmondtuk, meg a múlt héten, meg amikor ideköltöztünk.
IRÉN Ideköltöztek? Mér költöztek ide?
ISTVÁN (sóhajt, Imolára néz, majd Irénre) Hát mert… leégett a házunk.
IRÉN Jajistenem!
ISTVÁN Porig. És Ignác atya volt kedves befogadni minket, amíg ki nem találjuk, hogyan tovább. Ruhákat is adott nekünk, látja, mert az is mind odalett.
IRÉN (sajnálkozva) Jaj, erősen baj, hogy leégett a házuk. (Felderülve) De legalább hála Istennek, hogy itt vannak a tanító úrék épen, egészségesen, s nem veszett oda senki.
ISTVÁN (elcsukló hangon) Ami azt illeti…
IMOLA (sírva) Anyu…
IRÉN Jaj! (Keresztet vet) Isten nyugtassa! Mikor lesz a temetés?
IMOLA Két hete volt, Irén néni, ott tetszett jajveszékelni a koporsó mellett, mint egy eszetlen!
IRÉN Igen? (Elgondolkodik, majd vállat von) Akkor neki nem főzök kávét akkor. (Elindul a konyha felé, megfordul) Képzeljék, tanító úrék (Előve­szi a kötényéből a borítékot, felmutatja), találkoztam máma a postással!
ISTVÁN (sóhajt) Ne mondja.
IMOLA Ezt a meglepetést.
IRÉN Úgy biza. Levelet kaptam a kicsi leányomtól, Irénkétől! Jön haza Amerikából!
IMOLA Mindenki onnét jön, ahonnét tud!
IRÉN Mm.
ISTVÁN (Imolához) Leányka! (Irénhez) Aztán mikor jön haza Irénke?
IRÉN Azt nem írja, de itthon lesz nemsokára hamarosan, ez biztos. Napok kérdése.
ISTVÁN Jól van akkor, örülök.
Csend
IRÉN Tudja-e, hogy Amerikában mennyit keresnek az ilyen tanítók, mint maga? Majdnem egymillió dollárt egy hónapban, majdnem.
ISTVÁN Igazán?
IRÉN Kilencszázezeret.
ISTVÁN Biztos, hogy nem többet, Irén?
IRÉN Biztos. Így tisztességes. (Kicsit gondolkodik, majd megszólal) S Amerikában mindenkinek van saját kocsija. Az asszonyoknak is.
IMOLA Igazán?
IRÉN Igazán. Csak azok ottan rendes leányok ottan Amerikában. Nem orcátlan tűzrőlpattant leánykák, mint nálunkfelé egyesek.
IMOLA Tűzről…? Menjen akkor maga Amerikába, a Kolumbusz Kristóf árbocán menjen.
IRÉN (sértődötten) Megyek is. Csak jöjjék haza az én Irénkém. Kiviszen az engemet. (Kimegy a konyhába)
Imola elvesz egy divatlapot az almáriumról, leül István mellé, lapozni kezd.
IMOLA Direkt csinálja.
ISTVÁN Ki csinál direkt, mit?
IMOLA Hát ez az Irén néni. A tapintalanságokat.
ISTVÁN Dehogyis csinálja direkt. Látod, milyen. Minden nap jön evvel a levelével, amit hat esztendeje kapott a szomszéd faluból.
IMOLA Minden áldott nap. (A konyha felé pillant) Egyszer valaki megmondhatná neki, hogy a leánya rég felakasztotta magát a szomszéd faluban.
ISTVÁN Egyszer majd megmondja valaki. (Belekortyol a teájába. Elhúzza a száját, belső zsebéből elővesz egy kis kulacsot, tölt belőle a teába, iszik) De úgyis hiába mondaná meg az a valaki. Azt is ezerszer el kellett mondani neki, hogy a leányom vagy.
IMOLA Igaz.
ISTVÁN Csak azokat ismeri, akik járnak templomba.
IMOLA Lehet, hogy nekem is kellett volna járni templomba.
ISTVÁN Lehet.
IMOLA Most mér mondod, hogy „lehet"? Nem te voltál az éppenséggel, aki annyira tiltottál a templomba járástól?
ISTVÁN Annyira azért nem tiltottalak.
IMOLA Nem-e? Akkor ki mondta azt, hogy a hajamnál fogva lógat fel a gerendára, és úgy fog ottan pörgetni, mint egy ventillántort, ha meglát a templom kapujának közelében?
ISTVÁN Lehet, hogy mondtam valami ilyesfélét valamikor…
IMOLA Látod, most emiatt kell tűrni Irén néni tapintalanságait.
ISTVÁN Tizenhat évig templomba járni csak azért, hogy felismerjen egy szenilis házvezető asszony, nem biztos, hogy megérte volna a fáradságot énszerintem.
IMOLA De hát mindenki jár a faluban. Te is jársz, meg… anyu is járt. Mindenki. Még az a féleszű Sánta Feri is jár, pedig neki nemcsak a fél esze hiányzik, hanem a fél lába is, mégis mindig eljut a templomba.
ISTVÁN A féleszű Sánta Feri sok helyre eljutott már a fél eszével meg a fél lábával.
IMOLA Sok helyre. Azt mondják, Moszkvában is járt. Már ha azt járásnak lehet nevezni.
ISTVÁN Mm.
IMOLA Ha ő eljárhat a templomba, engem is elengedhettél volna hébe-hóba.
ISTVÁN Ne beszélj sültelenségeket! Tudod te nagyon jól, hogy mér nem engedtelek el hébe-hóba. A régi plébánosunk vallásórák után egyfolytában a tízéves leánykákat fogdosta.
IMOLA Hát, ebben semmi különös nincsen. Az lenne a ritkaság, ha egy pap nem fogdosná vallásórák után a tízéves leánykákat.
ISTVÁN Igen. Az világszenzáció lenne.
IMOLA Habár most, mióta Ignác atya a plébános, kicsikét abbamaradt a tízéves leánykák vallásórák utáni fogdosása.
ISTVÁN Mm.
IMOLA Fura plébános ez az Ignác atya. (Csend) Nem kellene már itt lennie? Harminc méterre van az a posta. Mikor jön?
ISTVÁN Azt mondta, elébb betér egy pohárkára a kocsmába. A gondnokkal.
IMOLA Gyakran tér be oda Ignác atya egy pohárkára a gondnokkal. Főleg, hogy a kocsma csak húsz méterre van, a postával ellentétben.
ISTVÁN Gyakran.
IMOLA De legalább nem fogdossa vallásórák után a tízéves leánykákat.
ISTVÁN Azokat nem. (Iszik a kulacsából)
IMOLA Elég jóvágású fiú ez a gondnok, nem?
ISTVÁN Ezen még nem nagyon gondolkoztam.
IMOLA Sokra vihetné, ha nem itt élne.
ISTVÁN Mm.
IMOLA Elmehetne ő is mindenféléket reklámozni ezekbe a magazinokba. (Nézi a képeket a folyóiratban) Úgy néznek az esőben ezek a fiúk, mint a vadállat itten levetett ruhával. Jól állna énszerintem a gondnokon a levetett ruha.
ISTVÁN (türelmetlenül) Nem érdekel a köcsög vadállat gondnok a levetett ruhájával. (Iszik)
IMOLA Nem köcsög vadállat. Nagy tehetsége van neki.
ISTVÁN Igazán? Aztán mihez van neki nagy tehetsége?
IMOLA Példának okáért a faragáshoz. Nagyon szépen csinálja. Meg verseket is ír. (Észbe kap) De azt mondta, ne szóljak erről senkinek se.
ISTVÁN Ezt te honnét tudod, hogy verseket is ír?
IMOLA Az éjjel felolvasta az egyiket, miután mindenki lefeküdt. A ten­gerről szólt. De ne mondd el senkinek, jó?
ISTVÁN A tengerről?
IMOLA A tengerről. Nagyon szomorú vers volt.
ISTVÁN Nem is volt ő a tengernél. Ignác atya neveli, mióta reátalált a szemetes vederben. El nem hagyták ezt a vidéket sohase. A tengerről szólt. Hol látott ő tengert? Bányavizet, esetleg, azt láthatott eleget. (Iszik)
IMOLA Nyugodjál meg, apu, s ne foglalkozzál vele! Különben is, biztos nem áll rajta olyan jól a levetett ruha, mint Szövérfi Imrén, úgyhogy lófaszt érdekel a gondnok.
ISTVÁN Jóérzésű ember így nem beszél! Mi vagy te, valami színész?
IMOLA Bocsánatot kérek.
ISTVÁN Na úgy. Egyébként meg nem foglalkozok én a gondnokkal. Nem olyanféle ő, hogy tégedet féltselek tőle. (Elgondolkodik) Te azt honnét tudod, hogy Szövérfi Imrén hogy áll a levetett ruha?
IMOLA Hát, múltkorjában ígért két csomag szaloncukrot, ha megnézem őt levetett ruhával, s megsimogatom, ahol ő mondja.
ISTVÁN Mi???
IMOLA De csak egyet adott a szarrágó gazembere, pedig mind a kettőt kifizettem neki.
ISTVÁN (felugrik) Hogyhogy? Ez mikor volt? Elment az eszed? Képes voltál fizetni neki a kicsi pénzedből, ami az én kicsi pénzem tulajdonképpen?!
IMOLA Nem tudhattam, hogy egy hazudós szarrágó gazember.
ISTVÁN Hogy voltál képes egy ilyen alakot megsimogatni, ahol ő mondja? Te tizenhat éves vagy, ő meg református!
IMOLA Kellőképpen szánom-bánom a dolgot most is.
ISTVÁN Szánod-e?!
IMOLA Igen, meg bánom. Járt nekem az a szaloncukor.
ISTVÁN Tudnád, én mennyire szánom-bábom, hogy ilyen leánykát adott nekem a Teremtő! Idefigyelj. Elveszett minden, amiért egész életemben küzdöttem. Oda a házunk. Érted-e? Nézd meg ezeket a kezeket. (Felemeli a két kezét) Ezek a kezek építették volna fel a házunkat, ha tudnék házat építeni! Van-e elképzelésed arról, hogy mennyit küzdöttem én, s hogy mennyi áldozatot hoztam? S nemcsak magamért. Reád költöttem a kicsi tanítói fizetésemnek… (Halkan, magában számolva) aszongya kétszáz, kétszázötven… (Hangosan) legalább tíz százalékát! Ha nem tizenegyet. S mi a köszönet? Szövérfi Imrék fogdosása, meg… meg idióta fiszom-faszom magazinok lapozgatása, meg… szaloncukrok szánása-bánása! Teszerinted mit szólna most szegény anyád, ha megtudná, hogy alig temettük el, s te a szaloncukrot szánod-bánod? Ahelyett, hogy azt szánnád-bánnád… (Elcsukló hangon) hogy bennégett minden megtakarított pénzünk.
Belép Ignác atya enyhén ittasan, nem veszik észre.
IMOLA (pityeregve) Ne haragudjál reám.
ISTVÁN Látod, megint kihoztál a sodromból, az Isten szarná le!
IGNÁC Isten nevét a szádra hiába…
ISTVÁN (meglepetten közbevág) Atyám! Bocsásson meg. Egyébként dicsértessék. Jól van, atyám?
IGNÁC Jól vagyok, fiam. Habár a gyomrom… (Végignéz rajtuk) Régóta üldögéltek itt lent?
IMOLA Elég régóta.
IGNÁC Megint elvittem véletlenségből a szobátok kulcsát, igaz-e?
IMOLA Megint.
ISTVÁN (Imolához csendesen) Le&