Már búcsú-nótám bukfenczol a MONDSEÉN,
tótágaskodnak fönt-lent ALPESEK,
jár hopsz’ a szám, e kecsketánczú MONDÉN
hun’ fejre állok, hun’ meg TALP’ESEK.

Hát servus, Bécs, te Wolfgang Kugel MOZART,
te mélycziáni, színlelt MARCIPÁN,
Spielbábuidnak tán a póri KÓC ÁRT,
hogy mandulától nyől, ki HARCI PÁN?

Mindegy. S az is, hogy protkó VOLT-E, HÍD-E
versfújtatód, e nyelvi ALTE SCHMIEDE,
hisz míder és modor bár szépecskére VÉNÜL,

én nem fogok már soh’sem élni WIENÜL,
árkád alatt iázok, s nincs a ZEITGEIST,
mely még hegyezne bennem víni PLAJBÁSZT.