[Látó, 2009. július]

Mert minden örök, s minden változik,
így dörög a tan, egy vád mondata,
ha igazság ez, vajon hányadik,
mit a bölcsünk mond oly könnyen oda.

Hogy rágódjunk tovább is a jó csonton,
s ő a vállunk fölött átmosolyog,
s ha mellette újabb kétségbe von,
jaj feleim, hát eddig tart a jog.

Ki ád testhezálló menedéket,
meddig tart, mi szavak közt megéledt,
étekmorzsánk vigasztalásnak.

Hogy változó örökét feledve
hagyatkozunk szépen festett térre,
honnan minden csillogást kiloptak.