[Látó, 2009. december]

Szereplők

Anya, 58 éves tanárnő
Teréz, 33 éves tanárnő
Tibor, 28 éves újságíró

Történik valamikor 2000 után, Kolozsváron.

I. felvonás

(Teréz tesz-vesz a lakásban; szemlátomást ajándékcsomagot készít, időnként felnéz, fülel, aztán ismét tevékenykedni kezd. Tárgyakat csomagol be gondosan, vázát készít az asztalra, gyertyát helyez rá, meggyújtja. Mikor a gyufával kínlódik, akkor lép be az Anya. Meghatottan nézi a lányát.)
Anya Hát eszedbe jutott…
Teréz Itt vagy? Ó istenem… Még nem készültem el…
Anya Te mindig olyan gondos vagy, szívem.
Teréz Ő is így szólított mindig.
Anya Bár Tibor is ilyen lenne.
Teréz Biztos ő is hoz valamit, meglátod.
Anya Megyek, megfőzöm a krumplit.
 (Kimegy a konyhába, a továbbiakban így beszélgetnek: Anya kint, Teréz bent.)
Teréz A töltött krumplit? A sajtosat?
Anya Persze, azt nagyon szerette.
Teréz Igen, emlékszem. És mindig úgy ette, hogy közben áztatta a lábát.
Anya Az volt a kedvenc időtöltése. Ahogy hazajött, ha csak tehette, áztatta a lábát.
Teréz Órákon keresztül. Olvasott, mikor valahogy rá tudta venni magát, hogy félbeszakítsa, felállt, sarkon végigment a lakáson, így, kicserélte a vizet, és tovább olvasott.
Anya Sokszor nem tudta abbahagyni, már olyan volt a víz, mint a jég, többször is rá kellett szólnom, féltem, hogy megfázik.
Teréz Nem szerette abbahagyni, főleg 89 előtt. Ritkán volt meleg víz, mindig elő kellett vennie egy fazekat, felforrósítani a vizet, a tálba önteni.
Anya De ez túl sok időbe telt, úgyhogy inkább nem cserélt vizet, tovább olvasott.
Teréz Amikor már muszáj volt felállni, mert szóltál, hogy kész a vacsora, akkor mégiscsak odatett egy fazékkal, és amikor megmelegedett, akkor ült asztalhoz.
Anya De milyen nehéz volt sajtot szerezni! Hál’istennek az egyik szülő a tejgyárban dolgozott, úgyhogy akkor már egyszerű volt. Ők végig mellettünk maradtak.
Teréz Bogdánék? Emlékszem. Majdnem végig.
Anya Az utolsó években már nem. Apád túl magyar volt nekik.
Teréz (bizonytalanul) Igen…
Anya Mit mondasz, Trézi?
Teréz Nem úgy gondolkodtak, mint apa.
Anya (bejön) Nem gondolkodtak egyáltalán.
Teréz Odatetted?
Anya Igen, már fő.
Teréz Miközben a magyart csináltuk, mindig a lábát áztatta.
Anya Nagyon szerette a magyart, főleg az irodalmat.
Teréz Igen, de a nyelvtant is el tudta magyarázni. Világosan, logikusan. Az oszi magyarázatából nem értettem semmit, de ahogy apa felrajzolta…
Anya … a kezével a levegőbe…
Teréz (nevet) Igen, mert közben jegyzetelt, rajzolni meg sose tudott… abból megértettem rögtön.
Anya Ki is takarítottál?
Teréz Persze. Ma korábban eljöttem a munkából.
Anya Nem is csodálom, hogy nem értetted. Az a Kovácsné maga sem értette, azt hiszem. Emlékszem, olykor beszélgettünk az olvasmányainkról. Egyszer azt mondta, ki nem állhatja Szabó Lőrincet: a vers legyen vers! Buta volt, mint a föld.
Teréz Mégis szerettük. Nagyon jó kirándulásokat szervezett.
Anya Már amit szervezni lehetett akkoriban. Vagy inkább ahova.
Teréz Hát igen. Az Árpád-csúcsra, a Riszegre, Félixre…
Anya Onnan sírva jöttél haza…
Teréz (megtántorodik, aztán) Igen… Kamaszok voltunk, szerelmi bánat.
Anya Apád már Szovátán megmondta, hogy az a fiú nem jó semmire.
Teréz Odatetted a krumplit?
Anya Már fő, most már bejöhetek. (Bejön) Látom, mindent elrendeztél. (Csend) Ma lenne hatvanéves. (Csend) Mi volt ma?
Teréz Botrány volt. Mülfay úgy megverte az egyik diákot, hogy eltört az orra.
Anya Mindig is egy mészáros volt… De miért?
Teréz A srác kitörte véletlenül a kocsija ablakát a labdával. És minden gyűlésen felszólal, és a diákok érdekében prédikál!
Anya Az ilyesmi mindig együtt jár.
Teréz A képmutatás és a brutalitás, mi? Persze.
Anya „Vagyok finom, mimóza lélek…”
Teréz A költők mindent tudnak.
Anya Apa is ezt mondta, emlékszel?
Teréz Hogyne, tőle tudom ezt is.
Anya Remek memóriája volt.
Teréz Fantasztikus. És szenvedélyesen adott elő. Jó tanár lehetett.
Anya Nagyon jó tanár volt. Csak egyszer voltam bent egy óráján, de láttam, a diákok valósággal imádják.
Teréz Te is jó tanár vagy, anya…
Anya Hát, én se vagyok rossz, az biztos, de apád valahogy…
Teréz Szenvedélyesebb volt és olykor indulatosabb, azt hiszem.
Anya Biztosan, mégsem bántott meg soha senkit.
Teréz Éppen Bogdán Levi mesélte egyszer, hogy kapott tőle egy pofot.
Anya Az a srác sose volt jó semmire.
Teréz Egy pof még nem a világ, Levi sem úgy mondta, csak elmesélte.
 (Csend)
Anya Azt hiszem, megfőtt a krumpli. (Kimegy)
Teréz Akkor vájhatod ki.
Anya Remek ez a vájó, amit Biti hozott.
Teréz Karácsonyra, ugye?
Anya Azt hiszem, inkább a születésnapomra.
Teréz Hogy ismerkedtél meg apával?
Anya Már annyiszor elmondtam…
Teréz A gólyabálon, ugye?
Anya Igen, elsőéves korunkban. Addig is ismertük egymást, de egy mondatnál többet nem hiszem, hogy váltottunk volna.
Teréz És akkor egyszer csak odament hozzád?
Anya Felkért táncolni. Remekül táncolt és remekül beszélt, meggyőzően és elegánsan, és mire magamhoz tértem, már szerelmes is lettem belé. Hogy mondjátok ti ma? „Beléestem?”
Teréz (nevet) „Belézúgtam.”
Anya (nevet) Zúgtam is, zuhantam is.
Teréz Emlékszel, mire táncoltatok?
Anya „Jöjj, kedvesem, gyere…”
Teréz „… ülj ide mellém.”
 (Együtt énekelnek egy darabig, aztán Anya bejön, tréfásan felkéri Terézandrát, táncolnak. Anya nagyon jól, a lány kevésbé, de azért táncol ő is.)
 Megbocsát, uram, hogy a lábára léptem…
Anya Semmi gond, kisasszony, kegyed olyan gyönyörű…
Teréz (nevet) „Kegyed”? Mondott apa ilyeneket?
Anya Csak viccből. Sohasem szerette az urizálást, a dzsentriket, a régi magyar úri tempókat, mégis őket használta mindig.
Teréz Igen, a Gavallérok volt az egyik kedvence…
Anya A kollégái ezért sem szerették. Egyetlen barátja volt.
Teréz Emlékszel a Holt költők társaságára?
Anya Pont olyan tanár volt. Szabad, bolondos, szenvedélyes.
Teréz Csortán Bandi járt ide mindig.
Anya Ő megértette, elismerte, becsülte, szerette.
Teréz Ő is jó tanár volt.
Anya (nevet) Nem volt, most is az. Amiért te végeztél, azért a világ még forog tovább. (Elkomorodik) Csak apáddal nem forog…
Teréz Mindig azt mondta, ne búsuljunk, ha netán meghal, figyelni fog azért.
Anya Ne búsuljunk, de ne is reménykedjünk…
Teréz Mert mindig rajtunk lesz a szeme… Én most is úgy tartom az óráimat, mintha ott áztatná a lábát a fejem fölött.
Anya (nevet) A plafonon?
Teréz És még mire táncoltatok?
Anya (nevetve meghajol) Kisasszony, kérem, felkérhetem erre a gyönyörű számra? Ez a zene, ezek a sorok éppenséggel nekünk valók… (Énekel) „Kislány a zongoránál, fehérebb az orgonánál…”
 (Ismét táncolnak, Anya felszabadult, nevet, arcát a lányáéhoz szorítja, aztán hirtelen megáll, döbbenten)
 Sírsz?
Teréz Ugyan már…
Anya De… te sírsz… Ó, Teréz, nem szabad sírnunk, bár én is sírnék eleget, talán sírok is, de gondolj arra, hogy az emberek mindig boldogtalanok egy kicsit, amikor apátok élt, akkor a helyzet volt olyan, hogy nem éreztem egészen boldognak magam, most meg… Ha tudtam volna…
Teréz (egy darabig hallgatja az anyját, aztán elhúzódik tőle, letörli könnyeit) Odatetted a krumplit?
Anya (zavartan) Persze.
Teréz Mindjárt Bitinek is jönnie kell…
Anya Miért sírtál? Azt hittem, apáért, de…
Teréz Mindegy. Elmúlt. Látod? Már nem sírok.
Anya Látom…
Teréz Én is táncoltam erre a számra.
 (Csend)
Anya Nézd, kislányom… Lehet, hogy tévedtünk, mindketten tévedtünk, nem ítéltük meg jól azt a fiút, de…
Teréz Azt hiszem, kiveheted a krumplit, érzik az illata.
 (Anya megdöbben, mondani akar valamit, aztán lassan kimegy. Teréz a sírással küszködik. Kulcs a zárban, a neszre összeszedi magát.)
Tibor Szia.
Teréz Szia, jókor jöttél, mindjárt kész a vacsora. Anya az apa kedvencét főzte…
Tibor (végig érződik rajta bizonyos kelletlenség, amelynek azonban nem szabad „kellemetlenséggé” változnia. Mindent úgy tesz, mint a többiek, enyhén, de érezhetően végig indiszponált) Hál’istennek.
Teréz Veled mi van?
Tibor A szokásos.
Teréz A lap mégis mindig elkészül.
Tibor A lap akkor is elkészül, ha senki nem megy be a szerkesztőségbe. Egy napilapnak muszáj.
Teréz Ma mit írtál?
Tibor Ma semmit, Robi volt a soros vezéres. Szerkesztettem egy rettenetes szöveget, egy szilágysomlyói riportot. „Zilah városi tanácsa két közvévécel veri a mellét.”
Teréz (nevet) Ilyenek voltak benne?
Tibor Még ilyenebbek. Mintha sosem hallottak volna sem alanyról, sem állítmányról, a többiről nem is szólva.
Teréz Hát ilyenekről a diákjaim sem igen hallottak…
Anya Megjött Biti?
Tibor Szia, anya!
Anya Mindjárt érkezem!
Tibor (nevet) Várunk!
 (Anya hozza a tepsit.)
Teréz Várjál, segítek…
 (Kimegy, Tibor egyedül marad. A táskájából elővesz egy csomagot, leteszi a tányérja mellé. Közben visszajönnek a nők, megterítenek. Tányérok, poharak, tepsi.)
Anya Itt van.
 (Asztalhoz ülnek)
 Kezdhetjük. Előbb ti vagy előbb én?
Teréz Húzzunk sorsot! Huszadik század?
Tibor Legyen!
 (Elnémulnak. Kis szünet, aztán)
Anya Mire gondoltatok?
Tibor Én egy Ladányi-versre.
Anya Azt hiszem, nincs Ladányi-kötetünk…
Tibor Megnézhetjük a neten.
Teréz Bekapcsolom a gépet. (Kimegy)
Tibor És te?
Anya Én egy Weöresre.
Tibor Melyikre?
Anya „Mert ami egyszer végbement, / azon nem másít semmi rend, / se Isten, se az ördögök: / mulónak látszik és örök.”
Tibor Gyönyörű.
Anya Apád kedvence volt.
Tibor Az egyik kedvence, gondolom.
Anya Persze.
Tibor Megnézem…
Anya Nincs rá szükség. Az Ének a határtalanról című kötetben jelent meg 1980-ban.
Teréz Nem találom, hogy mikor írta.
Tibor Nem baj, leszek én az utolsó.
 (Kis csönd)
Teréz Én egy Nemes Nagyra gondoltam. „Amikor én Istent faragtam, / kemény köveket válogattam. / Keményebbeket, mint a testem, / hogy, ha vigasztal, elhihessem.” Napforduló, 1957–1969.
Anya Akkor te vagy az első.
Teréz (ismét a szobába megy, visszatér) Itt van. (Átnyújt egy csomagot az anyjának, az kibontja.)
Anya Bartis Attila: A nyugalom. Ez kortárs író, nem?
Teréz Igen, 2001-ben írta. Apának tetszett volna szerintem.
Anya Kíváncsi vagyok. (Bemegy a másik szobába, még bentről) Én egy Simenont hoztam. Azt biztosan szerette. Emlékszem, gyakran mondta, olyan írót, aki ennyire tud hangulatot teremteni, még a legnagyobbak között is ritkán találhatunk és…
Tibor Én egy Pinter-kötetet hoztam.
Anya Drámák?
Tibor Igen. Nagyon jók. Olyan ez a Pinter, mint Csehov: semmi feszültség, illetve semmi látható oka, mégis van, és egyre fokozódik, az egész életre vonatkozik…
Teréz (gyorsan közbevág) Ki kellene nyitnod a pezsgőt.
Tibor Ja, persze. (Letépi a papírt, elkezdi tekerni a drótot. Csend, aztán pukkanás, hab, vidámság) Íme!
 (Mindenkinek tölt, először az anyjának, aztán Teréznek, végül magának.)
Anya Isten áldja meg! A legjobb férj volt!
Tibor (nevetve) A legjobb férj, akit ismertél?
 (Kínos csend)
 Isten áldja meg!
Teréz Isten áldja meg!
Anya (mintha várna még valamit, aztán, hogy egyik gyermek sem mondja ki) Lássuk, eddig mit hoztunk! (Ismét a szobájába megy, közben Teréz fürkészőn nézi Tibort) Nem hoztam ki mindent, csak néhány évre visszamenőleg. Kolozsvár reneszánsza, A szent liget, Alkoholisták, Kaláka–Kányádi, Visszanéző, Kálnoky-összes, Bálint Tibor-emlékkönyv… (Megáll, aztán:) Mind szerette volna őket, és egyiket sem szerethette már.
 (Csend)
Tibor Az a Visszanéző, az verselemzéseket tartalmaz, ugye?
Anya Igen, fiam. (Hosszú csend, aztán:) Együnk. (Esznek. Ismét csend) A te versed mi volt?
Tibor Dal, az a címe.
Anya Nem emlékszem rá, nem ismerem annyira Ladányit.
Tibor Szép vers.
Anya Elmondanád?
Tibor Mindjárt, csak fejezzem be.
Anya Gyakran mondott verseket.
Tibor Mikor a lábát áztatta, leginkább akkor.
Teréz Meg akkor is, amikor a vizet cserélte.
Tibor Hangulatilag az is a lábáztatáshoz tartozott.
Teréz Igen. Beöntötte a forró vizet, aztán teljesen váratlanul belevágott: „Mind elmegyünk, a ringatózó fák alól mind elmegyünk, / a párás ég alatt mind indulunk a pusztaságon át / a száraz ég alá, ahányan így együtt vagyunk.”
Anya Ezt gyakran mondta. Istenem, ha tudtam volna…
Tibor Nem tudhattad. Egyikünk sem tudhatta.
Anya Csak akkor értettük meg, amikor már késő volt…
Teréz És amikor befejezte, „ahogyan a harangok konganak, mind ballagunk / mindig másként a csillagok mögött, a puszta körfalán, / ahányan végre így együtt vagyunk, mind elmegyünk”, akkor elhallgatott, aztán megkért, hogy mossam meg a lábát.
Anya Hogy mosd meg a lábát?!
Teréz Én is csodálkoztam egy kicsit, de aztán kimentem a szappanért és a szivacsért, lehajoltam és elkezdtem.
Anya Ezt még soha nem mesélted el.
Teréz Azon a napon volt, amikor… Mostam a lábát, ő meg végig verset mondott, egyiket a másik után, megállás nélkül.
Anya Milyen verseket?
Teréz Mindenfélét, válogatás vagy összefüggés nélkül, nekem legalábbis úgy tűnt. Csak sorokra emlékszem, „mikor rám gyürődik a sötétség, / lányok, lányok, mért hagytok magamra” meg arra a Kányádira: „Bántani én nem akarlak, / szavaimmal betakarlak”… Úgy csutakoltam a lábát, mintha az életünk múlna rajta, le is térdeltem, mert elzsibbadt a lábam, súroltam a szivaccsal, ő közben egyik verset mondta a másik után, mostam és mostam és mostam és…
Anya (üvöltve) Hagyd abba! (Döbbent, hosszú csend) Ne haragudj, Trézikém, nem tudom, mi van velem… Ez a születésnap megint… Miért nem mondtad el soha?
Teréz Senki nem volt itthon aznap, csak mi ketten. Neked délután volt órád, Tibor vizsgázott talán…
Tibor Igen.
Teréz Úgy szerettem volna, ha ez a kettőnké marad…
Anya (keserűen) A ti titkotok?
Teréz Nem is titkunk, ugyan mit titkolnék, miért titkolnék? A kettőnk élménye, tapasztalata, a kettőnk…
Anya Értem. (Csend) Elmondod azt a verset?
Tibor (zavartan) Most?
Anya Ha megkérhetlek.
Tibor (ugyanúgy) Ahogy akarod… (Lassan jön bele, de akkor nagyon. Látszik, nem egyszerűen szereti a verset, tehetséges is) „Először aludtam veled / micsoda húsod van neked / forró a szád gödrös az állad / bőrödnek vadító szaga / halálomig kívánlak. // Másodszor aludtam veled / meghallgattam az életed / ki szeretett és ki utált / nem lehetett könnyű neked / reggelig be nem állt a szád // Harmadszor aludtam veled / no de hát ki hallott ilyet / folyton csak tenni–venni / fordítsd felém a feneked / hagyj egy kicsit pihenni.”
 (Döbbent csend)
Anya Nagyon szép.
Teréz Csak egy kicsit…
Tibor Különös?
Teréz Mintha nem lenne benne szeretet.
Tibor Egy folyamat leírása, inkább azt mondanám. A szerelemtől a kiábrándulásig.
Teréz Ha te mondod…
Tibor Te hogy mondanád?
Teréz Hogy pont annak nem ad esélyt, ami emberi.
Anya Ez a Bolero volt, ugye?
Tibor Nem, Dal a címe.
Anya Nem, nem, amit apátok mondott akkor délután.
Teréz A ringatózó fák? Az, igen.
Anya A Ravelét is szerette.
Teréz Mikor befejeztem a lábmosást, mikor már mindkét lába olyan vörös volt, mint a cékla, megkért, hogy tegyem be. Aztán pedig arra, hogy hagyjam magára.
Anya És te magára hagytad.
Teréz Mit tehettem volna?! Honnan sejthettem volna?!
Anya Betetted a cédét és kimentél.
Teréz Kicsit meglepett a kívánsága, de láttam rajta, hogy tényleg egyedül akar maradni. Azt mondtam, úgyis sétálni szerettem volna. El akartam rakni a dolgokat, de azt mondta, majd ő elrak mindent. Akkor felöltöztem és elmentem.
Anya És közben ment a Bolero.
Teréz Apa meg olvasott. De ezt már elmondtam.
Anya Ezt igen.
Teréz Amikor kiléptem az ajtón, a zene akkor ért a leghangosabb taktusokhoz, nekem meg elszorult a szívem…
Anya De azért betetted az ajtót magad mögött.
Teréz Mit tehettem volna?!
Tibor Semmit.
Anya Megkérhetlek, hogy rakjátok el az asztalt?
Tibor De hát…
Anya Fáradt vagyok, lefekszem most már. Jó éjszakát!
Tibor Jó éjt!
Teréz Aludj jól, anya.
 Függöny

II. felvonás

 (Néhány hónappal később, reggel. Teréz tesz-vesz a konyhában, aztán kitámolyog Tibor is, pizsamában.)
Teréz Jó reggelt! Felébredtél?
Tibor Nem.
Teréz (nevet) Azt látom. Kész a tükörtojás. Kávét kérsz?
Tibor Egen. (Asztalhoz ül.)
Teréz (tányért tesz az asztalra, kést-villát. A presszóból kávét tölt) Itt van.
Tibor (eszik. Kis szünet.)
Teréz Ma csak tizenkettőre mész, ugye?
Tibor Igen, holnapra csak egy vezért kell írnom.
Teréz Jó, hogy rendbe jött anya.
Tibor Hál’istennek.
Teréz Ma bemegyek hozzá, holnap kihozzuk, aztán vége.
Tibor Reméljük.
Teréz El tudsz jönni érte?
Tibor Persze.
Teréz Finom?
Tibor Nagyon finom. Főleg így, sajttal.
Teréz Meg akartam kérdezni… Már a születésnapon meg akartam kérdezni…
Tibor Kérdezd meg.
Teréz Miért azt a verset hoztad?
Tibor ?
Teréz Úgy értem, miért olyant, amit nem találunk meg itthon?
Tibor Azt olvastam legutóbb. És megtaláltuk.
Teréz Tudod, hogy értem…
Tibor Mondom, azt olvastam akkoriban. És nagyon tetszett.
Teréz Igen, nagyon szép, csak olyan…
Tibor Különös.
Teréz Ne haragudj… És miért tetszett?
Tibor Mert különös.
Teréz Jaj, ne légy már olyan…
Tibor Én is akartam kérdezni valamit. Te mit mondanál apának, ha valahol találkoznál vele?
Teréz Valahol?
Tibor Ha találkozhatnál vele.
Teréz Hát… nem is tudom…
Tibor Biztosan gondolkoztál már rajta.
Teréz Talán… azt, hogy… örülök, hogy megmoshattam a lábát.
Tibor És még?
Teréz Ne gyötörj…
Tibor Kíváncsi vagyok.
Teréz Te mit mondanál?
Tibor Én azt, hogy inkább egyedül ünnepelném meg a születésnapját, magamban. Ajándékot sem hoznék, inkább elbeszélgetnék vele. És ha elbeszélgetnék, ha beszélgethetnék, ha elképzelném, hogy beszélgetünk, azt mondanám… Apa, szeretlek, sajnálom, hogy elmentél, és hogy mindig el kell játszanunk ezt az ünneplést, és remélem, nem belőlünk ábrándultál ki, amikor úgy döntöttél, örökre itt kell hagynod bennünket…
Teréz (döbbenten) Ezt mondanád?
Tibor … és hogy megértem, hogy anyának szüksége van ezekre a születésnapokra, még tán azt is értem, hogy miért, de te… te… legalább áztattad a lábad…
 (Csend)
Teréz Van valakid, Biti?
Tibor Honnan veszed?
Teréz Hát… az a vers…
Tibor Mondtam már, hogy azt olvastam legutóbb, amíg arra vártam, hogy a tudósítók beküldjék, amit meg kell szerkesztenem.
Teréz Tudod, mi történt Szovátán?
Tibor Apa megmondta Bogdán Levinek, hogy felelőtlennek tartja, és nem nézi jó szemmel, hogy a lányának udvarol…
Teréz Igen, majdnem ezekkel a szavakkal. Nagyon kegyetlen tudott lenni, ha akart. Nem emelte fel a hangját, csak még a szokásosnál is jobban megválogatta a szavait, és ez mélységesen megalázta Levit. Csak ült ott, emlékszem, mintha a lábát áztatná, és közben válogatott és csiszolt gorombaságokat vágott a Levi fejéhez… Hát ezen múlt az én életem… Egy jól nevelt lábáztatáson…
Tibor Sosem mesélted el.
Teréz Hiszen te is tudtad, kiderült. Nem is apa lepett meg, róla tudtam, mit gondol, hanem anya, akivel a találkozó előtt beszélgettünk, és úgy tűnt, egyetért velem. De amikor a vendéglőhöz értünk és asztalhoz ültünk és apa elkezdett beszélni, szinte láttam, hogy kerül anya a hatása alá, hogy ad fel mindent,  amiben megegyeztünk, és akkor már tudtam, vége mindennek… Négy évig jártunk együtt, és milyen kevés kellett, hogy…
Tibor De hát… a szerelemnek mindig lehet esélye…
Teréz (keserűen nevet) Ó, igen. „Terézke, nem inna meg velem egy kávét?” „Terézke, nem vacsorázunk együtt ma este?” A tornatanár és a biológiatanár kétszögében vadul árad ám a szenvedély… (Keserűen felnevet) De azóta nem tudok szeretni.
Tibor Sajnálom.
Teréz Van valakid?
Tibor Nincs. Úgy, ahogy te gondolod, nincs.
Teréz Tehát mégis van.
Tibor Van egy tördelő, minden szavamat érti, sokat beszélgetünk, és ha hallgatok, az se baj, azt is érti… A csend nem kínos, valahogy jól telített… Azt hiszem…
Teréz Szereted.
Tibor Szeretem.
Teréz Miért nem mondod meg neki?
Tibor Mert nem tudok olyan könnyed lenni, mint apa…
Teréz Nem tudod azt mondani, „hölgyem”?!
Tibor Hiába tudnám, ha nem tudom. Úgy érezném, nem is én mondtam tulajdonképpen.
Teréz De hát, ha szereted…
Tibor Valahogy csak lesz, valahogy mégis a tudtára adom.
Teréz Valahogy?
Tibor Egyszer csak eljön a megfelelő pillanat, és akkor…
Teréz Egyszer?
Tibor Nagyon finom volt a reggeli, köszönöm szépen.
Teréz Miért sértődtél meg?
Tibor Mennem kell, megnézem, mi a vezető hír ma, én vagyok a soros vezéres. (Bemegy a szobájába.)
Teréz (szedi le az asztalt, közben) Nem megsértődni kell, nem megsértődni. Hanem… De hát én is mit csináltam. Ugyan mit? Amikor Félixen végre kettesben maradtunk, odajött hozzám, megkérdezte, egyetértek-e a szüleimmel. Én meg azt válaszoltam, mindenben nem értek egyet, de azért… Mire ő, hogy ne is folytassam és nem haragszik, de azt hitte, ezt a szót nem így fogom hangsúlyozni. Aztán otthagyott, ment fürödni. Nem megsértődni kell, nem megsértődni…
 (Változás. A nappaliban szűrt gyertyafény, majdnem sötét: a nézők, mint éjszaka, inkább sejtik, mint látják, hogy egy férfialak ül egy széken, nadrágja a térdéig feltűrve, a lábát áztatja egy tálban. A Bolero ütemei; majdnem a jelenet végéig, csak a búcsú előtt halkul el fokozatosan. Az alak egy ideig egyedül van, aztán hallatszik a zár.)
Teréz (még az ajtóból) Szia, Biti, itthon vagy már? Képzeld, voltam anyánál, egészen jól érzi magát, már nem fáj semmije, már alig érzi a műtét helyét, holnap nyugodtan ha… Úristen!
 (Egy férfihang hallható, a nézők fokozatosan jönnek rá, hogy kié:)
 Miért csodálkozol, Trézikém? Hiszen nagyon jól tudod, hogy ezek a mi kőszívű uraink olykor, sőt, mondhatnám, elég gyakran elveszik a villanyt. Ilyenkor mit tehetnénk? Gyertyát gyújtunk…
Teréz Ne, kérlek, ne…
Hang Még jó, hogy leleményes eleink kitalálták ezt a nagyszerű eszközt, melyhez nem kell lámpa, és még a villanyt is pótolja…
Teréz Kérlek…
Hang Vagy azon csodálkozol netán, hogy a lábamat áztatom? Hát azon aztán végképp nincs mit csodálkoznod. Nem is hiszem, hogy az döbbentett volna meg ennyire.
Teréz Biti!
Tibor Ha Biti lennél, nem is csodálkoznék azon, hogy csodálkozol. Az a fiú valósággal lámpással (vagy inkább gyertyával, höhö) keresi az alkalmat, hogy jól kicsodálkozhassa magát. De kérlek, szívem, ne állj ott, mint Lót felesége, inkább mosd meg a lábamat…
Teréz Apának nem voltak ilyen hülye viccei.
Tibor (könyörtelen hűvösséggel) A csodálkozó emberek mindig felületesek. Nem is az a baj, hogy csodálkoznak („ki méltó látni a csodát, az a csodát magában hordja”, mondja Babits is), inkább valahogy a csodálkozás ritmusával, ütemével, tempójával, a csodálkozás ismétlődésével van a baj…
Teréz Az Istenre kérlek, Biti…
Tibor Ezt nem érti az a fiú. Az én fiam, szeretem is, nem is igen tehetnék mást, hiszen az apja vagyok, nem? Ahhoz képest, mondhatom, rendkívüli módon szeretem, ám éppen ennek a szeretetnek a nevében mondom…
Teréz (még küszködik, de már kezd hatni rá a jelenet) Ne gyötörj, kérlek…
Tibor … hogy a túl gyakran csodálkozó emberek felületesek, márpedig a felületesség a tehetség legnagyobb ellensége, parazitája, sírásója, igen, nyugodtan mondhatom, sírásója, és Biti tehetsége sem végezheti másképp, mint ama tartományban, ahonnan még nem tért meg utazó…
Teréz (félig elítélően, félig elismerően) Hogy lehetsz ilyen!
Tibor Egy ideig persze még csillogni fog, hiszen olyan a tehetsége, természete, de a csillogás, ezt jól jegyezd meg, szívem, a csillogás a felületességhez tartozik, és a felületesség (Váratlanul kiegyenesíti a hátát) nem és nem való hozzánk, akik az igazi, a mély, a hiteles tehetségben hiszünk! (Ugyanolyan váratlanul felnevet, aztán határozottan) Ezért tehát kérlek, ne tétovázz, hanem mosd meg az édesapád lábát, nem kéri túl gyakran.
 (Teréz szótlanul elindul a fürdőszoba felé, szappant és szivacsot hoz, mosni kezdi Tibor lábát.)
Tibor Nem, nem kéri túl gyakran, mondhatni, soha nem kérte, egyszer sem kérte eddig, igaz? Most azonban érzi, hogy múlhatatlan szüksége van rá, mióta felkelt és meglátta Isten fenséges napját, az a benyomása, hogy ez a nap csonka, nem kerek, nem teljes, nem egész, és ahogy törte a fejét mindezen a félbemaradtságon, ezen a félkészségen, arra jutott, hogy egy lábmosás hiányzik belőle, méghozzá egy olyan lábmosás, amelyet a lánya végezne el.
Teréz Ne bosszants!
Tibor Tudod, szívem, sokat gondolkodtam én a te dolgodon (Teréz keze egy pillanatra megáll, de aztán tovább súrolja a fivére lábát), a ti dolgotokon pontosabban, négy év mégiscsak név év, bár ebből én alig másfelet tapasztaltam meg igazán, két évig valószínűleg inkább csak néztétek egymást, mit is tehetne az ember kilencedikes-tizedikes korában…
Teréz (hüledezve) Félelmetes vagy!
Tibor A lényeg az, hogy nekem ez a fiú mindig is rokonszenves volt, az az igazság, semmi bajom nem lett volna vele, jóképű, remek a humora, a vak is látja, hogy értelmes srác, még művelt is a maga módján…
Teréz (lemondóan) Igen.
Tibor (egyre szenvedélyesebben) … de benne is ugyanazt a felületességet, ugyanazt a hamar-csodálkozást éreztem meg, amit Bitiben is, és egyet jól jegyezz meg, kislányom, mert nem biztos, hogy túl sok alkalmam lesz elmondani…
Teréz (mintha már elhinné, hogy az apjával beszél) Miért mondod ezt?
Tibor Mert ez a nap, úgy érzem, ez a töredékesnek, csipkézettnek mutatkozó nap talán megmutatott nekem valamit, talán többet is, mint remélheték…
Teréz Ne mondd ezt…
Tibor … szóval most az egyszer mondom el, soha, soha ne higgy azoknak a férfiaknak, akik túl könnyen csodálkoznak, mert az ilyenek túl könnyen beszélnek, és ha elbűvöltek a beszédükkel, akkor esetleg későn veszed észre, hogy boldogtalanok melletted…
Teréz (rémülten) Tessék?!
Tibor (könyörtelenül, szenvedélyesen, szenvedőn) … boldogtalanok melletted, mert későn ébredtek rá, hogy magukkal is elhitették a szenvedélyüket, a szerelmüket, saját szavaik, saját szépen tekergőző nyelvük csapdájába estek, elhitették magukkal, hogy szeretnek, és éppen téged szeretnek, s egy pillanatig talán szerettek is…
Teréz (üvöltve) HAGYD ABBA!!!
Tibor … és őszintén szerettek, de csak arra az egy pillanatra, s amikor már késő volt, megpróbáltak ebből a pillanatból egy életet nyújtani, életnyi hitté nyújtani a csillogó semmit…
Teréz (öklével nekiesik Tibornak, közben) HAGYD ABBA! HAGYD ABBA! HAGYD ABBA!
Tibor (védekezik, közben elfulladva, lihegve) … és… továbbra… is … elhitetni… a másikkal, hogy csillog… hogy csillog és csodálatos… és igaz! (Üvölt) IGAZ! IGAZ!
Teréz ROHADÉK! DÖGÖLJ MEG! ROHADÉK!

 (Egy ideig püföli – Tibor nem védekezik –, aztán abbahagyja, keservesen zokog. Tibor átöleli. Teréz zokogása lassan elcsitul, sóhajtozik. Aztán csöndesen)
Teréz Ígérj meg nekem valamit.
Tibor Mit?
Teréz Nem tudom, honnan… De ígérd meg nekem, kérlek.
Tibor Mit?
Teréz Meg kell ígérned, ezen múlik minden.
Tibor Mit?!
Teréz Hogy soha nem hagyjuk magára anyát.
Tibor (megdöbben; elfordítja a fejét)
Teréz Megígéred? Megígéred? Megígéred?! MONDD, HOGY MEGÍGÉRED!!!
 (Szünet)
Tibor (csöndesen) Jó éjszakát, Teréz.
Teréz (alig hallhatóan) Jó éjszakát, Biti.
 (Mindketten elindulnak a szobájuk felé, a színen marad az összevisszaság: a szivacs, a szappan, a tál szanaszét, a víz félig kifolyt, a gyertyákból semmi sem maradt.)

 (Változás)

 (Másnap. A család együtt van, Anyát nemrég hozták ki a kórházból.)
Tibor Isten hozott, anya.
Anya Köszönöm szépen, gyermekeim. Olyan kedvesek vagytok, olyan tapintatosak… Ha ezt apátok láthatná…
Tibor Biztosan nem lepődne meg.
Anya Biztosan meglepődne. Amit remélünk, amiben bízunk, az soha nem ugyanaz, mint ami megtörténik.
Teréz Emlékszem, ezt is ő mondta.
Anya Mindent ő mondott.
Teréz Ha nem is mindent…
Anya Figyelj, kislányom, én gondolkoztam a kórházban, hál’istennek volt időm elég és…
Teréz Hagyd ezt, anya, kérlek.
Anya … és amíg küzdöttem a fájdalommal, mert higgyétek el, nem volt könnyű, persze tudtam, hogy mellettem vagytok, hogy folyton rám gondoltok, de azért annak, aki benne van, mindig más, mint annak, aki csak együtt érez, jaj, nem akartam ilyen pejoratívan, de biztosan értitek, mit akartam mondani, szóval arra jutottam, hogy lehet, hogy az a Bogdán Levi nem is volt olyan hóhányó, ahogy apád mondta, még jóképű is volt a maga módján, és biztosan tisztességes tagja lett a társadalomnak…
Teréz Anya… (Összegörnyed, többször nem szólal meg)
Anya … de akkor sem lettetek volna boldogok. Őt soha nem érdekelte a mi sorsunk, teljesen mindegy volt neki, hogy magyar-e vagy román… Emlékszem, amikor apád majdnem idegösszeomlást kapott, emlékeztek, amikor az utolsó magyar ballagás volt a Brassaiban…
Tibor Anya, kérlek.
Anya … és apád nem tudta, hogy lehetne tiltakozni, az állásába került volna, ha aláír valamit, és miattatok kitartott az állása mellett, miattatok és miattam, de továbbra is dolgozott a transzilvanizmusról írt könyvén, amit aztán soha nem fejezett be, mert inkább…, de azt soha nem értette meg, hogy lehet olyan cinikusan és felelőtlenül, igenis felelőtlenül hozzáállni a dolgokhoz, az ember nemzetisége nem tréfadolog, magyarnak lenni hatalmas büszkeség, bár gőgre semmiképpen sem adhat okot, és amikor Bogdán Levinek megemlítette, hogy ki hitte volna, hogy ez az átkozott Ceauşescu még erre is képes, akkor Bogdán Levi csak annyit mondott mosolyogva, „mindenre képes”, és ez apátoknak kevés volt…
Tibor Anya, beszéljünk másról. Kérsz kávét?
Anya … és joggal volt kevés, mert ezt nem lehet elintézni egy legyintéssel, márpedig ez a mosoly éppen olyan volt, valójában ugyanaz volt, mint egy legyintés, egyenértékű volt egy legyintéssel, és senki nem gondolhatja komolyan, hogy a lányunk, a mi művelt, intelligens és felelősségteljes lányunk boldog lehetett volna egy ilyen emberrel…
Tibor (ordítva) Kérsz kávét?!
Anya Kérek.
Tibor (odateszi a kávét) Mindjárt megvan.
Anya Nagyon is megértem a feszültségeiteket, nem lehet könnyű egy ilyen aszszonnyal, mint amilyen én vagyok…
Tibor Légy szíves, anya…
Anya … de bírjátok ki még ezt a keveset, ami hátra van, ne ringassátok magatokat a szerelem illúziójában, látjátok, én hittem benne, és még azt se engedte, hogy megmoshassam a lábát…
Tibor Anya…
Anya … hogy legalább utoljára én mossam meg a lábát, pedig biztos vagyok benne, a kórházban még az a halvány kétely is elpárolgott belőlem, ami még bennem volt, biztos vagyok benne, hogy tudta, hogy ez lesz az utolsó lábmosás az életében…
Tibor (kitölti a kávét, behozza) Tessék.
Anya (nem nyúl a csésze után) Nem ihatok kávét, nem az előbb mondtam?
Tibor Nem mondtál semmi ilyesmit.
Anya Gondolhatnád, hogy egy ilyen műtét után… Az utolsó lábmosás és az utolsó Bolero, a ringatózó fák alól meg a többi, és amikor Trézi kilépett az ajtón, már mindennel tisztában volt…
Tibor Ne kínozd magad, anya…
Anya … csak azt ígérjétek meg, hogy nem hagytok magamra, ugye, megígéritek?
Tibor Anya…
Anya Megígéritek? Ugye, megígéritek? Gyertek ide mellém mind a ketten, és ígérjétek meg, ez lesz a mi másik játékunk a születésnapi sorsolás mellett, ígérjétek meg, hogy nem hagytok magamra… Megígéred, Trézikém? És te, Bitikém?
 (Teréz és Tibor összenéznek)
Anya Tudtam én, hogy engedelmes gyerekek vagytok, akik szeretitek a szüleiteket, remélem, nemsokára felépülök, és ismét taníthatok, mert a tanítás az életem, és különben is, nem eshetek ágynak, még négy hónap, és ismét fel kell köszöntenünk apátokat…
 (Ahogy beszél, lassan ereszkedni kezd a
 Függöny)