[2008. augusztus-szeptember: SzínházLátó]

Danilo Kiš
BORISZ DAVIDOVICS SÍREMLÉKE
DRÁMA TIZENKILENC KÉPBEN, HAMIS EPILÓGUSSAL
Fordította RADICS VIKTÓRIA

SZEREPLŐK
Borisz Davidovics Novszkij
Fegyukin, vizsgálóbíró
Zinaida Mihajlovna Meissner
Nasztaszja Fedotjevna M.
Butyenko, mérnök
Marja Gregorovna Popko
Natalja Szergejevna
Varvara Alekszandrovna
Levin
Dr. Grünwald
Oserovics
Iszaijevics
David Abramovics
Paresziján
Vjazemszkij herceg
Hanna
Anya
Dr. Taube
Sznaszerev
Kaurini
Korsunidze
Krumins
Bűnözők
Szegiduljin
Gadjasvili
Vendégek, csekisták, foglárok, őrök, tisztek, matrózok, katonák
Kolozsvári ÁllamiMagyar Színház 2007/2008-as évad. Bemutató időpontja: 2008. május 11.
Rendező: Robert Raponja.

Megjegyzések (a rendezőnek, a díszlettervezőnek, a színészeknek)

I.
1. A jelenetek többségének sorrendje felcserélhető, mint mikor a kártyát keverjük, kivéve az utolsó jelenetet, melynek helye a végén van. A jeleneteket ismételni is lehet, változatlanul vagy variálva.
2. Törölni is lehet jelenetet, amennyiben a rendező szükségesnek találja.
3. Dialógusokat, mondatokat, szavakat ki lehet húzni, vagy le lehet rövidíteni.
4. Dialógusokat, mondatokat, szavakat hozzátenni nem szabad.

II.
1. A Gulag nem szanatórium.
2. A Harmadik jelenet világa nem komikus: a hölgyek kíváncsisága bizonyos borzongást takar.
3. Az Első jelenetbéli helyzet kiváltképp nem komikus. Ez nem közönséges megcsalási jelenet. A telefoncsörgéstől itt megfagy a vér az erekben, s a rémülettől elakad a hang.
4. A rövid társalgás a Hatodik jelenetben németül is szólhat.
5. Ugyanennek a Hatodik jelenetnek a végén Novszkij és Levin idézetet mondanak, mégpedig Gogoltól (a Holt lelkek végéről), jelentéktelen változtatásokkal.
6. A Tizennyolcadik jelenetben a rabok zsargonja bizonyos fajta romane alava; a kifejezések jelentése, megjelenési sorrendben: csalavdo: korbács; csindano: kés; marav dzsuven: tetvezek (tetűt irtok), de káromkodásként is érthető, úgy azt jelenti, mint az angol fuck it; majpalal: reggel vagy holnap; barekanengo: a kártyában a király; guruvnyori: tinó; barimata: úr, uralkodó; ma dara: ne félj.
7. Fegyukin szavajárását („példának okáért"), ha a rendező vagy a színész úgy gondolja, a lélektani hatás kedvéért sűrűbben is jelezni lehet. Csak nem visszaélni vele.
8. Mivel ez realista színház, mely élő, véres emberi sorsokat mutat be, bábuk, műlovak vagy műkutyák nem javallottak kellék gyanánt.

ELSŐ JELENET
Nasztaszja Fedotjevna M.-nek, a helyi pártfunkcionárius feleségének lakása. Éjszaka.
Nasztaszja Fedotjevna és Novszkij az ágyban fekszenek. Nasztaszja, félmeztelenül, szeretkezés utáni békés álmát alussza a széles franciaágyon (az előzményekről a szobában rendetlenül szétdobált holmik árulkodnak: a szenvedélyes sietség jelei).Mellette Novszkij rémálomban hánykolódik. Felharsan a telefon, éles hangja széttöri a vidéki éjszaka csöndjét. Novszkij karja hirtelen kiszabadul a bűvöletből. Álom és ébrenlét határán ösztönösen a revolveréhez kap, amit, régi, jó szokás szerint, a párnája alatt tart. Revolverrel a kezében felgyújtja a lámpát az éjjeliszekrényen, közben feldönti a vodkáspoharat. Gyorsan felrántja a csizmáját. A nő álmában fészkelődik, majd ő is felébred, mert a telefon továbbra is csörög. Megrökönyödve bámulja Novszkijt. A telefon egy pillanatra elhallgat, és ők megkönnyebbülnek. Kínos tanácskozás következik, félig suttogva. Nasztaszja Fedotjevna zavartan kapcsolja a melltartóját, amit Novszkij odahajított neki a ruhahalomból. Ismét megszólal a telefon.

NOVSZKIJ (a nőnek, szigorúan) Kelj fel!
A revolvert az övébe dugja. Nasztaszja elszörnyedve néz rá, még nem ébredt fel teljesen. Novszkij odamegy a rémült nőhöz, és megcsókolja a két melle közt.
NOVSZKIJ Vedd fel a kagylót!
Nasztaszja felkel. Novszkij gavallérosan a vállára borítja a bőrkabátját.
NASZTASZJA (a telefonba) Kit? ... Borisz Davidovicsot?... És Borisz Davidovicsot például miért...
Novszkij a szájára teszi az ujját. Nasztaszja Fedotjevna megértette a figyelmeztetést.
Kis szünet után:
NASZTASZJA Fo-gal-mam sincs... megmondtam: fo-gal-mam sincs...
A vonal szemlátomást megszakadt már azelőtt, hogy ezt kimondta volna. Egy pillanatig megrökönyödve és rémülten nézik egymást.
NASZTASZJA (Novszkijnak) Valami Butyenko... azt mondja, sürgős.

MÁSODIK JELENET
Fegyukin vizsgálóbíró irodája. A falon Sztálin és Dzerzsinszkij portréja. Sztálin összes művei. Vaskályha. A sarokban, egy könyvkupac tetején nagy szamovár. Az asztalnál, oldalt (Fegyukin bőrfoteljével szemben) Butyenko mérnök. Felemeli a kagylót, tárcsáz egy számot. Fegyukin kiveszi a kezéből a kagylót, és visszahelyezi a villára.
FEGYUKIN (legyint) Köszönöm... nem szükséges. (Ironikusan, kétértelműen) Butyenko polgártárs! Nem szükséges fölöslegesen nyugtalanítani a szerelmeseket. (Leveti magát a fotelbe. Merengve) „A szerelemnek – mondja Belinszkij – megvannak
a maga fejlődési törvényei, úgy növekszik, mint a virágok, mint az emberi élet...Megvan a maga pompás tavasza, heves nyara, és végül az őszeeee... Az ősze, mely egyeseknek meleg, napos és termékeny, másoknak viszont... hideg, rothadt és meddő..." (Ugyancsak merengve, líraian) Hát így... így...
Butyenko egyetértése jeléül bólogat, de nem egészen érti, miről van szó. Szünet. Fegyukin hirtelen felrezzen lírai révüléséből, feláll, odamegy a kályhához, teatojást rak a teáskannában bugyogó vízbe, és az asztalra helyezi a kannát; fémfogantyúját piszkos zsebkendővel fogja meg.
FEGYUKIN Látja, elromlott a szamovárom. (Teát tölt)... Ami pedig a szeretőt illeti, félórán belül itt lesz... Borisz Davidovics, példának okáért, őszinte meggyőződésem szerint igazi forradalmár.
Fürkészve nézi Butyenkót, aki a teát szürcsöli.
BUTYENKO Igen, igazi forradalmár.
FEGYUKIN Nem találja különösnek?... Egészséges, fiatal ember, mégis magányos, nőtlen... Szerető.
BUTYENKO A nővérével él.
FEGYUKIN (elgondolkodva) Szóval így... így...
BUTYENKO Amióta Zinaida Mihajlovna meghalt...
FEGYUKIN Szóval így, így... a nővérével, azt mondja... (Szünet) Zinaida Mihajlovna? Zinaida Mihajlovna Meissnerre gondol?
BUTYENKO Egy évig sem tartott a házasság. Zinaida Mihajlovna tudniillik egy svájci kirándulás alkalmával (Svájcban ismerte meg annak idején Novszkijt is, akkor még egészen fiatal lány volt) valami diplomata mellé szegődött... Akit, azt hiszem, Karamazovnak hívtak...
Fegyukin jegyez valamit. Szünet.
FEGYUKIN (anélkül, hogy felemelné a fejét a jegyzetfüzetből) Kérem, csak folytassa.
BUTYENKO Ami a Novszkijjal való rövid házasságot illeti, úgy hallottam, hogy kínos féltékenységi jelenetek és szenvedélyes kibékülések estek meg köztük. (Szünet) De szerintem ez csak mese, egy féltékeny agy szüleménye.
FEGYUKIN (szórakozottságot mímelve) Kire céloz?
BUTYENKO Bizonyos Mikulinra. Akit az a balszerencse ért, hogy pont akkor tapadt meg a szeme a nőn, amikor elkezdődött a románc Novszkijjal. A nekrológban, amit a nő halála után írt, mintha márványba vésett szavakkal búcsúzott volna tőle. (Nosztalgikusan emlékezik) „A természet mindennel megáldotta: intelligenciával, tehetséggel, szépséggel." Perzsiában halt meg, forradalmi feladat teljesítése közben. Nem volt még harminc.
FEGYUKIN (elgondolkodva) Kár, kár... Szóval Borisz Davidovics azóta egyedül él... Kár, kár... Egy ilyen szép szál férfi...
BUTYENKO Őt, úgy látszik, csak a tudomány érdekli... a kísérletek.
FEGYUKIN A kísérletek, azt mondja... Butyenko, mint akinek valami kiszaladt a száján, igyekszik elmosni szavai jelentését,
de egyre jobban belebonyolódik.
BUTYENKO Úgy hallottam, hogy azelőtt, azaz még a forradalom előtt, elő akart állítani... (Kényszeredetten vihog, hogy tréfás színezetet adjon szavainak) egy dió nagyságú pokolgépet. (Kényszeredetten nevetgél) Képzelje el: dió nagyságút!
Fegyukin kezébe veszi a forró teatojást, mely valamivel nagyobb egy diónál.
FEGYUKIN A francba!
Ledobja a padlóra a forró teatojást, Butyenko mellé. A teatojás szétesik, és befröcsköli Butyenko csizmáját. Fegyukin elővesz a zsebéből egy zsebkendőt – közben az ujjait fújdogálja, mintha megsütötte volna magát, vagy csak tetteti, hogy megsütötte
magát –, letérdel, és buzgón törölgeti Butyenko csizmáját, melyre rátapadt az ázott teafű. Butyenko szabódik.
BUTYENKO De kérem, semmiség... Kérem...
FEGYUKIN Elnézést, Ivan Nyikolajevics... Megengedi, hogy így szólítsam?
BUTYENKO De kérem, megtisztel vele.
Fegyukin, zsebkendőjén tartva a visszacsavart teatojást, felegyenesedik.
FEGYUKIN Szóval így, így... (A teáskannára néz)Dió nagyságú pokolgép,mely azonban rettentő rombolóerővel rendelkezik... Pedig, látja, Borisz Davidovics megjavíthatná a szamováromat, példának okáért.
Fegyukin visszamegy a helyére.
BUTYENKO Okvetlenül, okvetlenül... Ő aztán igazi mester.
FEGYUKIN Még egy kis teát?
BUTYENKO (elhárító mozdulatot tesz) Köszönöm.
FEGYUKIN (a fotelba dőlve) Szóval így. Azt mondja, igazi mester...
Elkezd gépelni, lassan, két ujjal, mintha teljesen elfeledkezett volna Butyenkóról. Időről időre megáll, és nézi, amit legépelt. Ez idő alatt két civil ruhás ügynök becipeli Novszkij holmiját: könyvesládákat, papír- és térképgöngyölegeket, fényképeket, albumokat, családi portrékat, szerszámosládákat, műszereket, gépeket, vállfán lógó szmokingot stb., stb. Novszkij egész múltja. Fegyukin időről időre odanéz, eltűnődik, majd visszatér a szövegéhez.
FEGYUKIN Szóval így... így.
Behoznak egy ferencjóskát vállfára akasztva. A gomblyukban hervadt virág. Fegyukin egy pillanatra hátradől a fotelben, és cigarettájának füstjébe mered. Megpróbálja rekonstruálni emlékezetében Novszkij életét.

HARMADIK JELENET
1912 tavasza, Pétervár. Geraszimovék szalonja. Egy quadrille vagy mazurka befejező akkordjai. Az urak meghajolnak a hölgyek előtt. A vendégek szétszélednek a szalonban, ahol idősebb urak és dámák ülnek, akik nem vettek részt a táncban. Libériás pincérek pezsgőt kínálnak. Halk háttérzene. A vendégek zsivaja. Marja Gregorovna Popko, aki egy magas rangú cári hivatalnok felesége és az ünnepély háziasszonya, és kissé túl feltűnően van öltözve, kitárja legyezőjét, majd odalép Natalja Szergejevnához, aki valamivel fiatalabb nála.

MARJA GREGOROVNA POPKO Ma chère Natalia Sergeievna, votre histoire m’intrigue à tel point que... a szó szoros értelmében képtelen voltam követni, amit a táncosom mesélt... Igen (Bizalmasan közelebb hajol hozzá), l’histoire
de cette petite serveuse...
NATALJA SZERGEJEVNA Sejtelmem sincs, mit talált benne... Mais cette une vraie paysanne russe... Gömbölyű, piros arcú és... hogy is mondjam... már elnézést... a rózsavíz, a verejték és a tej szagának egyvelegét árasztja... Pas très belle... (Csatlakozik hozzájuk egy harmadik hölgy, Varvara Alekszandrovna)
VARVARA ALEKSZANDROVNA (aki hallotta az utolsó szavakat) Mais sela n’est pas possible, ma chère Natalie Sergeievna... Én meg az imént azt hallottam, hogy nős és gyereke van... Tout cela est un mystère...
MARJA GREGOROVNA POPKO Ugyan már, miféle gyereke!
NATALJA SZERGEJEVNA Je ne vous comprends pas.
MARJA GREGOROVNA POPKO Nos, ha épp tudni akarja (Még közelebb hajol), bizonyos dolgokat directement le général Djounkovskitól hallottam... Mais entre nous (Bizalmasan) már folyik a vizsgálat erről.
NATALJA SZERGEJEVNA (makacsul) Én viszont akkor is azt hallottam, hogy gyereke van...
MARJA GREGOROVNA POPKO (mintha nem hallotta volna) Az Ohrana végzi a vizsgálatot.
VARVARA ALEKSZANDROVNA Votre général, chère Maria Gregorovna, darázsfészekbe nyúlt...
MARJA GREGOROVNA POPKO Nos, íme néhány tény: cette petite serveuse kész tanúskodni. Ő az egyetlen. Pedig ő minden bizonnyal csak az egyik áldozata ennek a monstrumnak... On dit qu’il est capable décharger vingt fois par
jour.
VARVARA ALEKSZANDROVNA Décharger?
MARJA GREGOROVNA POPKO Ah, chère Varvara Aleksandrovna, ne késztessen arra, hogy más szót használjak...
NATALJA SZERGEJEVNA Ő egyszerűen szólva olyan, mint egy szatír, minden cselédlányát kihasználja, és... (A hölgyek fülébe suttog)
MARJA GREGOROVNA POPKO Közönséges részeges és szatír... Úgy látszik, priapizmusban szenved. Le général Djounkovskinak bizonyítéka van arra, hogy ez a Priaposz visszaél a cári ház vendégszeretetével...
VARVARA ALEKSZANDROVNA (aki még nem oldotta meg ezt a quidproquót) Én még sohasem láttam őt ittasan.
MARJA GREGOROVNA POPKO Ma chère Varvara Aleksandrovna, ön őt, saját bevallása szerint, életében mindössze egyszer látta, akkor is tisztes távolságból.
VARVARA ALEKSZANDROVNA Kiről beszélnek önök?... C’est un maletendu.
MARJA GREGOROVNA POPKO Raszputyinról, mon Dieu, ki másról?
Egy szobainas odalép Marja Gregorovna Popkóhoz, aki egy pillanatra eltávolodik a csoporttól.
VARVARA ALEKSZANDROVNA Oh, excuse-moi. C’est un malentendu. Én meg azt hittem, hogy Zemljanyikovról beszélnek.
NATALJA SZERGEJEVNA Teljes mértékben megértem önt, ma chérie. Ez a Zemljanyikov un homme très, très charmant...
MARJA GREGOROVNA POPKO Tudják, kit jelentettek be? ... Zemljanyikov mérnök urat!
NATALJA SZERGEJEVNA Pont jókor!
MARJA GREGOROVNA POPKO És ön, Varvara Alekszandrovna, azt állítja, hogy nős és gyereke van. Kitől hallotta ezt, kérem szépen?
NATALJA SZERGEJEVNA Ezt beszélik... Egyébként ön is tudja, hogy az élete tout un mystère... Azt hallottam, hogy személyes ismerőse Leonyid Andrejevnek, az írónak...
MARJA GREGOROVNA POPKO Szerintem ő egyszerűen csak briller par son absence, ennyit akar. Most is az utolsó pillanatban jelentette be magát... Azt mondja, az imént érkezett vissza Berlinből. És mindig pontban tízkor távozik. Hozzá lehetne igazítani az órát...
NATALJA SZERGEJEVNA Mindez csak különcködésének része... Ez a mese a törvénytelen gyerekről meg a törvénytelen feleségről... Manapság nem elég Leonyid Andrejev barátjának lenni ahhoz, hogy egy fiatal férfinak sikere legyen a társaságban... Ez a fiatalember hírhedtebb lesz még Raszputyinnál is.
VARVARA ALEKSZANDROVNA Mintha elgyengült volna, Natalja Szergejevna... De hisz önnek remeg a hangja, mon Dieu!
NATALJA SZERGEJEVNA N’exagérons pas.
MARJA GREGOROVNA POPKO Most valahogy felettébb gyanúsnak érzem ezt a berlini mesét. Lehetséges, hogy misztifikáció az egész, na de mit számít? J’aime les mystères... Hallgassanak csak ide: a napokban hirtelen az az érzésem
támadt, hogy megfulladok a levegőtől, a háztól, a várostól... La vie, quoi... Elrendeltem, hogy fogják be a lovakat, és sétára indultam a külvárosokba. Eljutottam majdnem egészen a Néváig... Roppant hőség... Az utcákon mindössze néhány izvoscsik meg pár csavargó. Egyszeriben megpillantok egy fekete lakkos fiákert, lovak nélkül. (A lovakat árnyékba vezették, a kocsis ott hevert mellettük a csupasz földön.) Nézem én, a fiákerben egy csinos, szemrevaló fiatalember ül, széles vállú, sűrű, sötét haja van és kis szakálla. Egy teodolitot
helyezett a fiáker ülésére, és mér vele valamit. Ó, mondom, de hisz ez Zemljanyikov mérnök! Kérdezem tőle, mit csinál ebben a hőségben. Mire ő azt válaszolja: „Pétervár nem maradhat el Európa mögött... ahogy ön sem marad el az európai divat mögött, chèreMadame." Tudniillik Pétervárat hamarosan villamosítják...Méréseket végzett... Tehát kétségtelenül mérnök.
Minden egyéb, beismerem, un mystère... Hozzá lép a szobainas. Valamit súg neki. Mindhárman az ajtó felé néznek, kíváncsian.
MARJA GREGOROVNA POPKO Ma este megfejtünk egyet a misztériumok közül...
Megérkezett Zemljanyikov mérnök úr!
Elindul az ajtó felé, és eltűnik a vendégseregben.

NEGYEDIK JELENET
Fegyukin vizsgálóbíró irodája. A szamovár meg van javítva. Forr benne a víz. Fegyukin teát tölt magának. Marja Gregorovna Popko áll előtte, vagy húsz évvel idősebben. Megőszült. Kopott, fekete ruhában van, vállán kirojtosodott kendő. Fegyukin elvetette magát a fotelben, szórakozottnak tűnik.
MARJA GREGOROVNA POPKO (fakó, elkínzott hangon) Ezen az első estén pontban
tízkor eltávozott a koncertől... Ez volt a szokása, vagy különcködésének része...
Nem tudom... Én éppen egy Glinka-áriát énekeltem, erre, látja, pontosan
emlékszem...
FEGYUKIN (látszatra szórakozottan) Ezt már mondta...
MARJA GREGOROVNA POPKO Elnézést.
FEGYUKIN (némi szünet után) Nos? Folytassa csak...
MARJA GREGOROVNA POPKO Később egy időre eltűnt a látókörünkből... Úgy hallottam, hogy gyakran járt külföldre. Legtöbbször Berlinbe. Ilyenkor nemegyszer ajándékokat is hozott az ismerőseinek, de ami bennünket azokban aforradalom előtti időkben legjobban érdekelt, azok a nagyvilági élet hírei voltak.
FEGYUKIN Milyen ajéndékokat?
MARJA GREGOROVNA POPKO Már nem emlékszem. Az én megboldogult uramnak egyszer hozott egy miniatűr áramfejlesztőt, mely egyetlen villanykörtét látott el árammal. Hacsak nem saját kezűleg fabrikálta azt is.
FEGYUKIN Folytassa!
MARJA GREGOROVNA POPKO Valamikor ezerkilencszáztizenháromban, amikor már a pétervári szalonok állandó vendége volt, küldött nekünk egy táviratot,
hogy a fogadásunkon, amit pedig a lányom tiszteletére rendeztünk – isten nyugosztalja szegénykét –, egyéb kötelezettségei miatt sajnos nem teheti tiszteletét. Attól fogva többé nem láttuk, és többé senki nem is hallott róla. Így aztán lassan kifakult az emléke, és mi úgy éreztük, hogy csak egy idényre szóló, rövid mese volt a jelenléte a szalonjainkban.Mese, melynek a gyors feledés szomorú dicsősége jut osztályrészül. Egy csinos, fiatal kadét, bizonyos Vaszilij Ivanovics lépett a helyébe... Vaszilij Ivanovics... (Nem jut eszébe a vezetékneve)
FEGYUKIN Nem érdekes. Folytassa!
MARJA GREGOROVNA POPKO Egy este, ugyanennek az ezerkilencszáztizenhármas esztendőnek az őszén, megpillantottam őt a kocsimból a Sztoljpinkaján, a didergő, kiéhezett rabok között. Láncra verve. Odamentem hozzá, és a kezébe nyomtam egy garast. Megköszönte, de úgy tett, mintha nem ismerne fel. Azonban kétség nem fér hozzá, hogy ő volt az. Az ő szeme, az ő haja, az ő kétségtelen charme-jának maradványa...
FEGYUKIN Ezt ugorja át, példának okáért.
MARJA GREGOROVNA POPKO Zemljanyikov szelleme így aztán ismét beköltözött akkori szalonjainkba, és egy pillanatra elhomályosította Raszputyin hírét, pedig
Raszputyin abban az időben...
FEGYUKIN Ezt a Raszputyint példának okáért hagyja ki... (Ez a fejezet már szerencsésen
befejeződött.) Mit tud Zemljanyikov akkori tevékenységéről?
MARJA GREGOROVNA POPKO Ha jól tudom, ez az állítólagosMihail Vasziljevics Zemljanyikov nem más, mint Borisz Davidovics... Csak a forradalom alatt tudtam meg, amikor mi Odesszába húzódtunk vissza. Akkoriban a megboldogult uram, Isten bocsássa meg vétkeit...
FEGYUKIN Ezt ugorja át... Hanem azt mondja meg, hogy mit csinált akkortájt Novszkij, maga mit tud erről?
MARJA GREGOROVNA POPKO Ez az állítólagos Zemljanyikov, amennyire én tudom, tisztességtelen célokra használta fel gyakori külföldi tartózkodásait... Amikor utoljára visszatért Berlinből, valamikor kilencszáztizennégy elején
vagy tizenhárom végén, a határőrség, azt mondják, ötven német gyártmányú Browningot talált a fekete bőrkoffereiben, melyek degeszre voltak tömve ajándékokkal, selyemingekkel és drága öltönyökkel... Ezt az adatot a megboldogult uramtól hallottam, aki, mint tudja, abban az időben még közeli kapcsolatot
tartott fenn Dzsunkovszkij tábornokkal, aki viszont még mindig közeli kapcsolatot tartott fenn a titkorsrendőrséggel, noha az Ohranában már megingott a pozíciója a Raszputyinnal kapcsolatos vizsgálati eljárása miatt...
FEGYUKIN (legyint) Ezt ugorja át!
MARJA GREGOROVNA POPKO A von Launitz kormányzó elleni merénylet után halottnak tekintették: három tanú erősítette meg, hogy az alkoholos edényben közszemlére tett fej Zemljanyikové, azaz Novszkijé... Annak a démoni Azefnak kellett feltűnnie, hogy megállapítsák: a kissé már összezsugorodott fej a spirituszban mégsem azonos az állítólagos Zemljanyikov „asszír" koponyájával... Mint látja, könnyedén váltogatta a személyazonosságát, egyszerűen
megfoghatatlan volt... Nem tudom, most hol lehet.
FEGYUKIN Le van tartóztatva.
Jelt ad az őröknek, hogy vezessék el az asszonyt. Az őrök hozzálépnek, de nem a kijárat, hanem a zárkák felé vezetik. Marja Gregorovna Popko elszörnyedve néz vissza Fegyukinra, aki folytatja a gépelést.

ÖTÖDIK JELENET
Marhavagon egy vakvágányon. Virradat, köd. Fegyukin füles sapkában, csizmában, két csekista kíséretében a vagonhoz lép. Jelt ad nekik, hogy álljanak meg. Az egyik csekista kizárja a vagon ajtaját, és oldalra tolja, csak annyira, hogy Fegyukin beférjen. A vagon egyik sarkában Novszkij ül, akit már megtört a tizenöt napja tartó kivizsgálás. Nyári öltönyben van. Novszkij megpróbál felállni. Fegyukin jelt ad neki, hogy maradjon ülve.
FEGYUKIN Maradjon csak ülve... (Leül vele szemben a padlóra. – Leveszi a kesztyűjét, és összedörzsöli a kezét) Kutya idő van... Maga meg itt vacog, példának okáért... El fogom rendelni, hogy hozzanak magának melegebb ruhát... Rendben, Borisz Davidovics, rendben... Maga tehát nem kíván beszélgetni
velem... Rendben... Pedig, látja, én leállítottam az egész szerelvényt, hogy mi ketten ember módjára elbeszélgethessünk... Most, példának okáért, maga miatt didereg a vagonokban száz meg száz fogoly. Nem más, maga a hibás a szenvedéseikért, Borisz Davidovics... Maga egyszerűen szólva meghosszabbítja
néhány órával az utazásukat... Na de rendben, joga van hozzá... Ezek között a szerencsétlenek között van Rabinovics is. Mond magának valamit ez a név? Iszak Rabinovics.
NOVSZKIJ Nem.
FEGYUKIN Nem és nem. (Feláll, föl-alá járkál a vagonban) Nem, nem és nem... Ez minden, amit hallottam magától, tisztelt Borisz Davidovics, ez alatt a tizenöt nap alatt, ameddig, legnagyobb örömömre, módomban állt beszélgetni magával, példának okáért. Azaz, jobban mondva: monologizálni, amit csak a maga nem-jei szakítottak félbe. Nem, nem és nem! (Tovább járkál a vagonban) Hát látja, ezt én, példának okáért, magától mint régi forradalmártól nem vártam. Becsület szavamra. Ezt az örök nem-et a sötét cári időkből... Na de Borisz Davidovics, ez már nem a cári kazamaták kora, ez forradalmi bíróság, forradalmi vizsgálati eljárás... És ezt maga nem hajlandó megérteni.
Leül Novszkij közelébe. Szünet.
FEGYUKIN Rendben, rendben. Csak várjon a szerelvény. Tudja, példának okáért, hogy odakint hány fok van?... Na nem, nem, az nem mérhető a maga helyzetéhez, maga úgymondván szélvédett helyen van. Na de mindegy. Én mégis mondok magának valamit, habár ezzel vétek bizonyos viselkedési szabályok ellen, és veszélynek teszem ki magam.
Novszkij arrébb mozdul.
FEGYUKIN Igen, igen, én ezzel áthágok bizonyos hivatali szabályokat, mert én most, Borisz Davidovics, példának okáért nem hivatalosan beszélek magával, hanem magánemberként beszélek egy államellenséggel... És ez, példának okáért, nem nagyon javallott... Ezt minden csekista gyakornok tudja... Na de
mindegy, mert meg kell mondanom magának valamit, Borisz Davidovics: csalódást okozott nekem.Maga tanult ember, aki példának okáért annyi nyelven beszél, aki azelőtt hűségesen szolgálta a forradalmat... Igen, azt mondtam, hogy a forradalmat, noha tudom, hogy közel állt az eszerekhez, az eszerek pedig elárulták a forradalmat...
Feláll, idegesen föl-alá járkál.
FEGYUKIN Vegyük úgy, tekintettel arra, hogy tizennégyben átállt, vegyük úgy, hogy maga mégis régi vágású forradalmár, hogy úgy mondjam... No de maga, Borisz Davidovics, csak nem kételkedik bennem és az én hűségemben a forradalomhoz? Tessék? Nem hallom a választ... Na jó, akkor úgy veszem,
feltételesen, hogy nem kételkedik bennem, elhiszem magának, hogy nem kételkedik az én forradalmi múltamban, hiszen látja, hogy én még mindig a forradalom érdekeit képviselem, és oltalmazom a forradalmunkat az ellenségtől. Szóval elhiszem magának, mert képtelenség, hogy ne így legyen; úgy veszem tehát, hogy maga hisz az én hűségemben a forradalomhoz. És kérem, mi történik mégis? Két hűséges forradalmár, két olyan ember, aki a forradalomért élt és él, az új társadalom két oszlopa, mondhatni, most ellenségként áll egymással szemben... És miért? Csupán csak azért, mert egyikük, akiben még élnek a becsület és a tisztesség túlhaladott fölfogásának maradványai,
maradi szokásai, nem kívánja feláldozni magát olyasmiért, ami pedig sokkal értékesebb minden kispolgári erkölcsi kategóriánál. És ki pusztul ebbe bele, példának okáért? Tessék? Ki Mindenki, Borisz Davidovics, mindenki. A társadalom, és ami a legfontosabb, elsősorban a forradalom. Aztán, példának okáért, ezek az emberek, akik most a Sztolypin-vagonokban dideregnek, és várják az indulást a hosszú útra. Aztán én, Borisz Davidovics, én... Erre maga nyilván nem is gondol. Ám én, mint látja, nem csinálok ügyet ebből... Én, példának okáért, Borisz Davidovics, elhanyagoltam a családomat, én a feleségemet
hetekig nem látom, én az irodában alszom, a fotelben vagy az asztalon, mint a legnehezebb háborús napokban, és szelyotkát meg száraz kenyeret eszem... Na de én, ugye, ez esetben nem vagyok fontos... Én, Borisz Davidovics, én töröltem a személyes sorsomat, nekem ilyenem egyszerűen nincs...
Megtorpan, elgondolkodik.
FEGYUKIN És aztán természetesen maga is, Borisz Davidovics. Mert, látja, én értem, példának okáért, nem kár... Tíz másik beállhat egy Fegyukin helyébe... Nem lesznek se jobbak, se rosszabbak. Mi több, hogy őszinte legyek, jobbak
lesznek. Szóval velem a forradalom, példának okáért, semmit se veszít. De maga, Borisz Davidovics, maga, ha szabad így mondanom, pótolhatatlan... Ha maga eltűnik (például ha most tüdőgyulladást kap vagy valami hasonlót), ha maga nem lesz már nekünk, akkor nemcsak egy olyan ember tűnik el, aki még
mindig hasznára van a forradalomnak, hanem egy mítosz is, egy forradalmi mítosz, amelyből fiatal forradalmárok nemzedékei élnek... Látja, ebben van a különbség, Borisz Davidovics... Maga tíz európai nyelven beszél, gitáron játszik, ismeri, példának okáért, a politikai közgazdaságtant, a marxizmus történetét, a Talmudot, a Bibliát, maga, példának okáért, személyesen ismeri
forradalmunk megannyi vezérét, és minden bizonnyal emlékszik a szavaikra... S hogy el ne feledjem: maga műszaki zseni, Borisz Davidovics, a maga agyában ott rejlenek a robbanóanyagok egyedülálló képletei, maga nemcsak arra képes, hogy könnyedén megjavítson egy szamovárt, ahogy ezt a napokban
tette az irodámban, szinte minden szerszám nélkül, példának okáért, hanem maga ugyanígy képes arra is, hogy előállítson egy dió nagyságú pokolgépet...
Novszkij megrándul.
FEGYUKIN Szólt valamit?
Novszkij ismét lehajtja a fejét.
FEGYUKIN Rendben... Szóval egy dió nagyságú pokolgépet, kérem, miként ez benne áll Butyenko jelentéseiben, de nemcsak az övében, hanem másokéban is, melyekről természetesen nem beszélhetek magának... Nem mintha, példának okáért, nem bíznék magában, távol ettől, hanem egyszerűen a magasabb
törvény erejénél fogva, a titoktartás törvénye miatt nem tehetem meg... (Szünet) Amiként arra is képes maga, hogy hidat építsen, épületet, automobilt, vitorlás repülőt, aeroplánt, gyárat és ki tudja, mi mindent még... És természetesen ugyanúgy képes lerombolni is... Paff! És kész! Minden a levegőbe röpül... És mindez, Borisz Davidovics, a maga egyedülálló, megismételhetetlen agykérgében lapul... Na látja, ez az, ami miatt nem értem magát... Hogy tud így bánni saját magával, a saját zsenialitásával, a saját párját ritkító személyiségével, melynek, példának okáért, magasabb célt kellene szolgálnia, a forradalmat, a haladást... Hát lenne annak értelme, Borisz Davidovics, hogy mindez csak úgy eltűnjön, ez a nagy elme, ez a sok tapasztalat, ez az egész ember? Kérdem én magát, lenne-e, példának okáért, bármi értelme annak, hogy mindez eltűnjön, mintha soha nem is lett volna... Egy ilyen ember, méghozzá csupán holmi régimódi burzsoá önfejűség miatt, meg holmi kispolgári világnézet miatt.
Szünet
FEGYUKIN Rendben, rendben... Kénytelen vagyok beismerni, Borisz Davidovics, hogy mélységes, mélységes csalódást okozott nekem. Tudja-e azt maga (és ezt tekintse az én intim beismerő vallomásomnak), tudja-e, hogy maga hoszszú
éveken át a példaképem volt... Novszkij, Novszkij... Ez fogalom volt számomra, miként bizonyos módon ma is az... Tudja-e, Borisz Davidovics, hogy én, példának okáért, ittam minden szavát, amit álnév alatt írt... Jakov Mauzer, példának okáért... És csodálattal hallgattam az elbeszéléseket a hőstetteiről, azoktól, akiket az a megtiszteltetés ért, hogy ismerhették magát...
Igen, igen, kérem, csak ne tiltakozzon... Én most is nagyra becsülöm magát, Borisz Davidovics, de már nem értem magát. Én, természetesen, nem kívánom, példának okáért, magához mérni az én szerény személyemet, én az oroszon kívül csak ukránul beszélek egy kicsit, meg néhány német szót összeszedtem a fronton... Ja igen, és tudja-e, hogy én maga miatt kezdtem jiddisül tanulni? Igen, igen, jiddisül... No de ez nem fontos...Marad a tény, hogy én semmilyen téren nem hasonlíthatom magához szerény személyemet; én
magához képest, Borisz Davidovics, semmit sem tudok – csakhogy én hű maradtam a forradalmi erkölcshöz, és ezen a ponton válnak el a mi útjaink... Én, példának okáért, kitöröltem a fejemből minden kispolgári erkölcsi normát, kihajítottam azt az egész ócskaságot, mert számomra a forradalomhoz való hűség az egyetlen erkölcsi norma... És maga, Borisz Davidovics? Maga, példának okáért, a tudása, a tapasztalatai, aműveltsége, a tevékenysége, a nyeltudása ellenére, vagy talán épp emiatt, lényegében régi vágású ember maradt... és látja, ez nekem fáj... Énelőttem most, most, ebben a pillanatban, összetörik ifjúkori bálványom, széthullik, mint a homokoszlop, amit széthord a szél... Mert mit kérek én voltaképpen magától, Borisz Davidovics, mit...
Kintről megdöngetik a vagon ajtaját. Keményen, akárha puskatussal. Fegyukin a karórájára néz.
FEGYUKIN Nos, sajnálom... Megmondom őszintén: sajnálom. Csak annyi kellett volna, hogy aláírja ezt, és minden rendben lenne. Más szóval, csak annyit kellett volna tennie, hogy egy magasabb, a saját életünknél fontosabb cél szolgálatába állítsa a beismerő vallomását... Na de rendben, mit csináljunk... Azt
mondja, Rabinovicsot nem ismeri... Rendben, rendben. És maga, példának okáért, forradalmárnak nevezi magát... És azt kéri tőlem, tegyem lehetővé, hogy kapcsolatba léphessen vezető emberekkel. De maga, látja, nem képes megtenni értem, igen, értem, még annyit se, hogy aláírja ezt a beismerő vallomást.
Kérem, rendben van...
Leveszi a kesztyűjét, és a belső zsebébe nyúl. Előhúz egy papírt, és nézegeti.
FEGYUKIN (mormol) Rendben, rendben... Novszkij, a forradalmár tehát halott... Rendben, rendben... (Kis szünet után) Igen, igen. Én, példának okáért, Borisz Davidovics, csodáltam a maga vakmerőségét... Maga volt a szervezője és az egyik résztvevője annak a híres „kisajátításnak", amikor a forradalmárok megtámadták a postakocsit, és így jó néhány millió rubelre tettek szert... Én, Borisz Davidovics, olvastam példának okáért a maga illegális Keleti Hajnalát, mégpedig elsősorban a maga cikkei miatt. Becsület szavamra... Legyint, aztán az ajtóhoz megy, és ököllel veri. Kint valaki matat a zárral.
FEGYUKIN (felveszi a kesztyűjét) Nem hittem volna, Borisz Davidovics, hogy maga ilyen. Tényleg nem hittem volna.
Lassan kinyílik a tolóajtó. Köd szüremlik a vagonba, és elmossa a körvonalakat.

HATODIK JELENET
Egy előkelő svájci szanatórium szalonja. Ebédidő. Az egyik asztalnál a fiatal Novszkij és vele egykorú barátja, Levin ül.
NOVSZKIJ ... kiváló ember. Látod, ő megértette, hogy fennáll bizonyos kapcsolat a fizikai és szellemi egészség között, ami ugyan magától értetődőnek tűnik, ám voltaképpen még soha senki nem vetett számot ezzel... Noha igazság szerint már Galenusnál és Paracelsusnál is felsejlenek ennek a tanításnak bizonyos elemei... Úgyhogy az én Grünwaldom, amikor felfedezte ezt a tényt, elkezdett pszichiátriával foglalkozni Jung mellett, és közben, úgymond párhuzamosan,
továbbra is műveli a szűkebb szakterületét, tüdőbetegségeket kezel...
Tudniillik ebben a komplikált mechanizmusban felfedezte...
Hozzájuk lép Grünwald doktor, egy csöndes, udvarias férfi, aki kissé orrhangon beszél.
NOVSZKIJ Permettez-moi de vous présenter monsieur Levine.
Grünwald és Levin meghajolnak egymás előtt.
NOVSZKIJ Levin úr régi barátom. Átutazóban van itt.
Egy libériás inas székkel kínálja Grünwald doktort.
DR. GRÜNWALD (leül) Gyönyörű októberünk van, uraim. A betegeim azonban
eléggé ingerlékenyek. Rájuk magnetikusan, azaz veszélyesen hat a napsütés. Egyetért ezzel, Tverdohlebljov úr?
NOVSZKIJ Beismerem, hogy az utóbbi időben rosszul alszom.
LEVIN Docteur, il est très sensible (Vállon veregeti Novszkijt).Még néhány hónap, és ismét a régi Tverdohlebljov lesz... Nemde, doktor úr?
DR. GRÜNWALD Én személy szerint úgy vélem, hogy ami önt illeti, Tverdohlebljov úr, az ön álmatlansága tisztán esztétikai izgalmak következménye. Átnéztem a lázlapját, és megállapítottam, hogy az ön láza mindig a koncertek utáni naponszökik fel... (Levinhez) Hangversenyeket szoktunk r endezni a betegek közreműködésével... Tverdohlebljov úr hiperszenzibilis a zenére... Mondhatni, az ő szervezetét a rafinált benyomások jobban megviselik, mint a durvák... Érti, mit akarok mondani? Az ő szenzibilitása...
LEVIN Az előbb mesélte, hogy a napokban egy földink adott koncertet, a fiatal Sakovszkaja grófnő...
NOVSZKIJ Igazi tehetség... Hacsak...
DR. GRÜNWALD ... Mit akart mondani?
NOVSZKIJ Hacsak nem a betegségéből fakad ez is... Az ön tanítványa beszél belőlem, doktor úr...
DR. GRÜNWALD Lehetséges, lehetséges... Tudja, a betegség kifinomíthatja a hallást, és tökéletesítheti a tehetséget, mert voltaképpen a szenzibilitás rendül meg, ami igen különös jelenségeket eredményezhet. Emlékszem, amikor princesse
Chackovskaia megjelent... Kezdetben Chopint és Brahmsot játszott, ügyesen, nagyon ügyesen, de abban csak gyakorlottság volt és tapasztalat... Azonban az utóbbi koncertjei...
NOVSZKIJ (Levinhez) A hangverseny másnapján... kilehelte a lelkét. Csöndesen kihunyt, mint egy Chopin-szonáta...
Szünet. Dr. Grünwald feláll és meghajol.
DR. GRÜNWALD Elnézést, hív a kötelesség... Nagyon örültem.
LEVIN Enchanté...
NOVSZKIJ Merci, docteur.
DR. GRÜNWALD (Levinhez) Szóval ön is orosz... à propos, ha már az oroszoknál tartunk, hallom, hogy Pétervárott kitört valami forradalom...
Novszkij megrezzen. Levin kezében megáll a kanál. Novszkij igyekszik közömbös hangot megütni, és csillapítani kezének, hangjának remegését.
NOVSZKIJ Hogyan?! Hol hallotta ezt?
DR. GRÜNWALD Reggel a városban. A távirati iroda kirakatában olvastam... De kérem, miért kérdezi?
NOVSZKIJ Semmi, semmi... Elnézést.
Dr. Grünwald eltávolodik, kissé csodálkozván betege túlzott reakcióján.
NOVSZKIJ (suttogva, már-már lázas elragadtatással) Figyelj csak, Levin, figyelj csak! Hallasz valamit?
LEVIN Nyugodj meg, az istenért, várd meg, hogy elmenjen.
NOVSZKIJ Azt kérdeztem, hogy hallasz-e valamit?
LEVIN Hallom, hogy őrülten ver a szívem.
NOVSZKIJ És mit hallasz még, Levin?
LEVIN Semmit. Megfulladok.
NOVSZKIJ Hegyezd a füled!
LEVIN Zsivajgást hallok, és ezüst evőeszközök csengését.
NOVSZKIJ Mint a csengettyűk... „Hova repülsz, válaszolj... A csengettyűszó gyönyörűen szétterül...
LEVIN (folytatja) Süvölt és szélként korbácsol a széttört levegő...
NOVSZKIJ ... repül, maga mögött hagyja az egész világot, a népek és az országok elképedve térnek ki az útjából..." Látom, akárha ködfelhőn át (Mindketten felállnak), a magunk mögött hagyott világot (Az ajtó felé mennek, vissza-viszszanézve),
mely visszahozhatatlanul a múltba hanyatlik, zavaros vízbe...

HETEDIK JELENET
Két foglár kíséri Novszkijt a félhomályos b&