[Látó, 2009. november]

utolsó álmomban hangosan nevettél
rajtam-e vagy valami tréfán
marad az álom titka

engem tavaszi szél kapott fel
s röpített földrésszel messzebb tőled
s míg egyre gyorsabban pörögve
távolodtam a háztetőktől
kezem lábam körbekaszálva
a könnyű felhők közt mint a kések
te soványan de ragyogó teljes
épségedben álltál a kertben
s a hirtelen fakadt friss záporban
hajladoztál a nevetéstől
mint egy fiatal fa