Ebben a kertben csak félelmek nőnek fák és virágok meg fű helyett. Mind fényes, forró rettegés. Nyaldossák a testet, elvakulnak a kutató szemek. Mi marad a tekintetből hátra?
Egy almafa lobog a közelben. Kérge folyékony. Belseje üres.
„Rossz vagy, fiam.” – A búvár jó mélyre merül.
„Nekem senki vagy, fiam.” – A búvár légzése megszűnik.
„Te ölsz meg engem, fiam.” – A búvár teste felszínre vetődik.
És üvegégen üvegmadarak csörömpölnek, csőrükben áttetsző az ág. A félelemnek formát ad a békés üveg.
Ember sétál a kertben, tudja már, kicsoda, s az oxigénpalackot messzire veti. Nem boldog, nem bűnös. Arcát friss, zöld fűszálak tapogatják. Belsőségeit egy csendes üvegmadár szorgosan tisztogatja.
