[Látó, 2010. november]

AZ OLVASÓ titkos tekintete
többet lát, mint mit láthat.

Jár-kel, nézelődik. Nemcsak magának:
egy távoli, hangtalan ismerős,
arctalan ismerős számára él át
napnyugtát, napfelkeltét,
sípszót, szélfúvást,
esőt,
könnyek felszáradását is.

Lettore benevole! Látlak.
Álmokban járhatsz, messziről
vigyázlak.

*

TUDOM KI VAGY! Sorrento hercege.
Fények fala közt láthatatlan lépkedsz.
(Valaki ízekre, hangokra kérdez.)
Láthatatlan arc, mésztufa-idő.
Kő,
 fény,
  víz.
Talán
valamit keresel.

*

VEREBEK, FECSKÉK birodalma!
Citromfák nevetése árad.
Augustus császár
díszkertjében
ámul
a reggel.
*
Aranyfüst múltán
csupasz indák, lombok.
Illesztések közt
responsorium.
Faragott kő, régi kezek nyoma.
Elefántcsontban kibomló történet.
Bizonyosságok,
festékszemcse, könny.
(Ötvenhét lépcső?
Grádicsok
beszéde.)

*

VÁRAKOZTÁL, békére látsz már.
Harang kondultán messze jársz már.
Víz fölött sziklaút futása,
sorsok időtlen kanyargása.
Tornyok part mentén, partok mentén,
hang sosem nyugvó képzeletben:
Amalfi.
(Nem lehet.)