Tu ne quaesieris, scire nefas, quem mihi, quem tibi
Finem di dederint…

Testünk nem hazudik. Szólni se tud: most csak a csók beszél,
nyelvünkön ez az íz isteneké, pillanatig csupán –
két szorgos kovakő, csak csiholunk, gerjedezünk megint,
nincs nyelvünk, csak a test. Szikra ha gyúl, nem kell a sok
                                                                                    duma –
csókolj csak, gyere már! Nyílik a comb, forgat az éjsötét,
örvénylő akarás. Mit tudom én, miért kell a szex nekünk,
lényeg: még a mienk. Tedd, ami jó, nincs ma egyéb tudás.
Együtt és egyedül: én te vagyok, és te csak én lehetsz.
Egyben most a külön, izzik a hús, testben az égi tűz,
őrjöngő harapás, és ki-be jár bennem az isteni
forróság, a sikoly. Mit tudom én, mit hoz a sors, mi vár –
csak most él ez a most, most ez a vágy, most ez a kis halál.