Ideje lenne végre kiszállni,

kidobni minden fölöslegest,

széttörni mindent formát,

vagy elviselni a körülményt,

az intézményest, a napit,

s nem kérdezni, mi miért.

Ideje lenne elfogadni: a cipő

cipő, nem hétmérföldes csizma, 

elhinni, ha volt is, csak látszat.

Ezt kellene megszokni végre:

nincs asztal, amit körülülni,

csak leállósáv van, szárnyvonal,

hogy a fölösből kaptál, ha kaptál,

és belátni, nevetséges az egész,

mennyit, mit akartál, miben hittél.

Nevetni kellene, de nincs értelme,

nem szabad magaddal alkut kötnöd,

csak hagyni, guruljon nappal az éjbe,

s ne tudni meg, meddig, hova:

katatóniába-e vagy Isten űr-ölébe.