[Látó, 2009. március]
Már mindenünnen a kereszt
súlytalan gótikája,
szálkás kegyelme, kedvesek
hite kísérti, drága
derű, könyvek egéből
glóriás gondolat –
már nem fél a reménytől
a bűntől boldogabb.
Jó minden, mert minden jó,
súgják hajnali völgyek.
A vers egyhúrú cselló
vagy angyali üdvözlet,
magányos ima. Minden
ima magányos.
Kórus biztatja. Nincsen
kotta a dallamához.
Fölötte ég bont szárnyat,
körötte megigézett,
napba szerelmes társak,
egymást szeretni készek:
szem nélküli tekintet
pihen a fényben alvón,
s reggel az elveszített
tenger kopog az ajtón.