[Látó, 2010. április]

egy hangra

Recseg az ágy

Valami a szemembe ment,
nézd csak ki belőle!
Háborúság van odakinn,
barmaidat hajtsd be!

Megrokkant az ágyam fele,
bújnál bé alája.
Ángyom indul hazafele,
nem bíz senki másra.

Huzat leve valamitől.
Azt az ajtót hajtsd bé.
Hullik a gomb az ingemről.
Esteledik, ládd-é?

Esszeszedi magát minden
ezen a világon.
Kicsi madár is jól elfér
párban, havas ágon.

Csizmád is megvetemedve,
vesd oda száradni!
Vackára bútt el a medve.
Éccakád ne hadd ki!

Övem csatja meglazula,
nézd csak, közelebbről!
Immár ne is menj sehova.
Fagy bőg a hegyekből.

Hezzád búvok, ha álmodban
nagy erősen kergetsz.
Béhunyhatva a két szemem,
amíg bennem vermelsz.

Két szememen forog az ég.
A setét felenged.
Recseg az ágy. Maradj hasmánt!
Nem omlik, csak renget.

Kicsi a ház

Beszállásol a szél,
eljár a lábamban.

Mekkora leszel majd,
amikor meghalok?

A cseremisz felnő.
Tán erdő leszel-e?

Rénszarvas? Tán felhő?
Északi csillagok?

A hideggel elvan a láb,
szokja, akár füstöt a szem.

Mekkora leszel majd,
amikor meghalok?
Királyi rénszarvas,
erősen azt hiszem.

Nem kiált haza majd
jaj, akkor senki sem.

Kicsi a ház.
A többi minden óriás.
Te mekkora leszel?
És hol leszel?

Attól félek, hogy nem
az én közelemben,
mire én vén leszek
egyedül, kólikás.

Mekkora leszel majd,
amikor meghalok?
Rengeteg csoda fa?
Vagy mint az angyalok?

Lesz-e teám,
mit meginnék
kicsi házban,
mikor halok?

Nagy leszel a messzeségben.
Nagy mint a hó, mint az erdő.
akkor is csak utolérlek,
bizonyosan hozzád búvok,
mint a szép cseremisz ének.

A sötétről

Valaki adja a kicsi életet.
Keveset, mint kopáron legelő kecske a tejet.
Akkor lesz kurtább,
ha vackot vet benne a sötét.
Elfogyni kezd akkor,
mint a nap is ott fenn.
Ám az eléjövöget aprádonként.
De mi már sosem.

Úgy mondom, a jóság ott kezdődik,
ahol asszony mellében megfájdul a sötét.
Gyermekeknek sosem szóltam a sötétről.
Mi hegyi cseremiszek vagyunk,
s a félelem az pusztít.

Angyali világ

A miénk jól elvan.
Azt mondják, van másik világ is.
Jól tudom, hát hiszem. Gépekkel járnak odafenn.
Volt bizony másik is. Valamelyik ősapám mesélte.
Erősen messze, mikor még a folyókról is
a családban szóltak.

Csak kicsit éltek, éldegéltek itt az emberek.
Alig is rakák meg a tüzet, s avval belé a halálba.
De lám, eddig mégis eléltek, hozzánkig!
Ne hidd, amit mások mondanak, gyermek!
A cseremiszeket jól bé lehet csapni azzal is,
hogy háromszögű kereket raknak szekerébe.
Mondta az ősapám, olyan is volt ezen a tájon.
Aztán húzni kellett rogyásig a rakott szekeret.
Csak az ördög volt akkor ezen a tájon,
aki nevetett.

A szél is vert, de jól megvalánk,
s megvolnánk,
ha békében hagynának szelek s emberek.

Van másik világ is, látom, ha akarom.
Járnak erősen odafenn a házaink füstjében.
Ó, hogy szereti nézni a kicsi gyermek!
Integet az égi taliga felé:
hátha meglátják odafenn.

Olyan a cseremisz gyermek, akár a madár.
Meglát, belak, megszáll mindeneket,
mintha az övét.
El is surrognak mind a madarak,
de a nép marad.
Volt úgy a megélt mesében,
hogy az egész nemzetséget,
még a lovakat, a szarvasokat is, még a pajtát is
elköltöztették velünk együtt a felvadított katonák.

Meglaktuk mindkét partját a Volgának egykor.
Meg az Urált is. Nagyok voltunk, akár a gyermek álma.
Tudta a nép, napja csak egyszer tűnik le naponta.
Így volt, most is így van, így vagyunk.
Maradtunk még elegen Ázsiában, áldani a napot.
Az állat nem tud másik világról, csak a magáéról.
Ezért nyugodt. Csak akkor nyugtalan, ha reng a föld,
s vele az egész cseremisz világ idefenn s odalenn.
Azt sem lehet tudni, ki rengeti a földet erre, arra.

Van másik világ is, ott lakik jóban az Isten.
Körülötte, kik meghaltak, ki ágyban, ki lovon.
Az ősök arról is többet tudtak, mint ma.
Csak ének járja az eget s a földet, mi lehet odafenn.
Templomok hirdetik, amit úgyis tud minden.

Belényugodtam, nem tudok találkozni soha Istennel.
Kicsi cseremisz asszonnyal is szóba nem ereszkedhet.
Én csak Jézussal szeretnék találkozni egyszer.
Ő emberi forma s olyan élete volt, jó és szerették.
Attól volt annyira jó, hogy szerette a jókat.
Szép szótól jobbul az állat is meg az égnek áldása.
Jézusért elmennék négykézláb, gyalog.
Mert Ő látható lehet ott,
s körülötte mind az angyalok.
Azt mondják, gyermekből lesznek az angyalok.
Aj, oda ne jusson az enyéim közül egy is!
Legyenek jók itt és éljenek sokat!

Én már csak vén leszek itt, mezőkön éneklő banya.
Megvénül ám a föld is, aztán kapja a tavaszt.

Elmennék én a másik világba,
panaszom nem lenne egy szó is.
Ott virágok vannak, eleven szó és tiszta ház.
Virág van ott az emberek kezén s a szívén.
Úgy lehet, szólnak is egymáshoz nagy tisztességben.
Ha Jézust meglátom, megtelik tán az én szívem is jóval,
aztán szórom szerte mind, le erre a világra.

Eligazítva

Eligazítva szinte minden az Urálon túl és innen.
A Nagy Szarvas okosan bólint.
Lehetne szebb is, jobb is, igaz, ha ő úgy akarná.
De immár helyükön vannak füvek, állatok, barlangok.

Örök a hó s rajta fénye a napnak.
A víz is örök, a sok hal, madarak.
Jól van az erdő, a zúzmó, állatseregek.
Eligazodnak így, úgy az emberek is.

Szarvasok nem vakulnak a fénytől. Ember igen.
Hallja az éneket minden, ám csak az ember érti.
Jó az is, hogy elcsúful vénségre lassan az arcod.
Azért, hogy rút ráncaid ne sirassák soká az élők.

2009. április