[Látó, 2009. június]

szabadon
(mert rímesen kiröhögnék némely franciák,
mint A walesi bárdok fordítását)

este van de nem úgy
senki nyugalomban
mire előveszed a ceruzát
ami nélkül nem tudsz írni
lenni is alig
csak élni egy kicsit
álmos lámpafény pislog
rádiót hallgatsz
körötted ideges hullámok úsznak
melyik csiga bírná ezt melyik?

* * *

nem a te házad ez az enyém
az én múltam az én jelenem
hagyjuk ez az én időm
rég becsomagolt és tárol engem
mintha egy polcon laknék
mintha egy polcon hevernék
rengeteg képzavar és téveszme között
alattam-felettem polcok telis-tele
karácsonyfaégők poros díszek szalmabábuk
egyszer itt barátkoztam egy madárijesztővel
nem tudjuk milyen csomagja
ez az időnek
azt sem melyik
csak heverünk és várjuk
hogy egyszer értünk jöjjenek
az égiek vagy földiek

közben pedig magunk vagyunk
rímek és érzelmek nélkül
úgy érezzük elég régiek vagyunk ahhoz
hogy ne féljünk
a nevetségességtől

s ha majd a nap nagy vörös csillag
lesz vagy kis törpe
mi akkor is leszünk, vagy ha nem
az sem baj úgy sem vett komolyan senki
s akkor nem is fog soha az idő
a polcról minket leemelni