Fák sűrű lombja közt nevetve
bujkál egy huncut fénysugár;
nem óriási, mint a medve:
parányi, mint egy mécsbogár.
Álmatlan, kínos éjszakákon
megcéloz titkon dévajul;
nyila elzsongít, mint a mákony,
amint égő szememre hull.
Kiszolgáltatva mord, idétlen
fantomoknak, komor sötétben
lelkem hazátlanul bolyong.
Hogy egyszer csöndes révbe érjen,
hű csillagom, szelíd vezérem
ez a sugárzó, kicsi pont.