[Látó, 2010. november]

Gozner Gertnek

Van egy nő. Indul egyedül.
Vágyat rajzol a válla
a csöndre. Félő, elreped.
Ha szólna – eltalálna.

Van egy nő. Kihez tartozik
fűzi korszett kalásza.
S ha pasivilág összedől,
hát újból kitalálja.

Van egy nő. De még nem tudom,
hová hull haja a kontyból,
ki kulcscsontja ringatja, ha
szuperközelit dorombol.

Van egy nő. Nem mond szépeket.
Csúnyát sem mond, csak vár.
Pillanatokra némítja
egy vakumentes nyár.

Van egy nő. Ajka cseresznye,
dekoltázsa satír,
hol magvas képet komponál
a képzeletszatír.

Van egy nő. Benyit esténként
mint ok és okozat.

És elrendezi diszkréten
a fényviszonyokat.

Van egy nő. Mindig visszanéz,
s bár nem érhetek hozza,
a tudattal – hogy létezik –
a lelkem lefotózta.