[2017. október]

---

Fürdőben csap ha csorran,
Csöppek csörögnek sorban,
Az átkötés bár kétes,
Te jutsz eszembe, édes!

Hoppá, fűződik is már
Nyaklánc, csinoska kristály!
Előbb-utóbb a rozsda
Festi kádunk pirosra.

Vízkő tapadna sárgán,
Ha lazán el se zárnám.
De még hagyom, hadd essen,
Zengjen karakteressen!

Igaz, lehetne gyémánt,
Hogy folytassam a témát,
Aranyból holmi ékszer,
De nincs efféle kényszer.

Nem vágysz Seychelles-szigetre
Elröppenni libegve,
Alant térképnyi tájjal,
Vörösmarty Mihállyal.

Vadászni se akarnál,
A puskánál s a kardnál
Undokabbat aligha
Hozhatnék nappalidba.

És mindkettőnk utálta,
Mikor operabálba
Meghívtak, látni puccot,
Sok csecse, béna cuccot.

Tán csak havas hegyeknek
Örülnél, hogy lebegnek!
Vedd úgy: a víz nyakéke
Hegyeknek verejtéke!

S hogy engemet mi indít
Rímekből csingilingit
Láncba ölteni össze,
Földszint várván, lejössz-e?

Az elzsibbasztó hála,
Mely rosszkedvem halála,
S mászkál, mint bolynyi hangya
Szívembe és nyakamba.

Vízgyöngy gombozza bőröd,
Az ember furcsa bőrönd,
Magába belezárva,
Nem látni, mi az ábra.

Égősorok a sejtek,
Zizgő fényükben sejtlek,
Bennem millió perced
Szú-alagútja perceg.

Csörög a víz göröngye,
A földnek nyála, könnye.
Testeden víz-karambol,
Leszürcsölöm nyakadról.